Felnőtt a Google Lens

Google Lens
Vágólapra másolva!
Több éves már a Google Lens, de a vállalat úgy érzi, felnőtt annyira, hogy helyet érdemel a Google kereső főoldalán.
Vágólapra másolva!

A Google Lens 2017-ben, kizárólag a Pixel készülékeken elérhető újdonságként debütált, majd pár hónap múlva minden androidos és iOS-t futtató mobilra megjelent. Később a Google Fotók része lett, idővel tovább nőtt. A Google szerint most pedig felnőtt, olyannyira, hogy helyet érdemel a Google kereső főoldalán.

Google Lens Forrás: Origo

Rajan Patel, a Google egyik alelnöke szerint nem gyakran változik a Google főoldala, de ha igen, az nagy dolog. A Google Lens ikonja így a mikrofon mellé került a keresődobozban.

Aki a Lens ikonra nyom, azt egy olyan felület fogadja, amire rá lehet húzni bármilyen képet, vagy beilleszteni képhivatkozást. Ezután vizuális egyezéseket keres a weben a rendszer, de a szöveget is képes kiszedni és fordítani.

Bár a funkció eddig is adott volt, sokak számára most válik majd igazán észrevehető, hogy vizuálisan is tudnak keresni.