Csak úgy repkednek a fájlok a Windows és az Android között

Google Nearby Share
Vágólapra másolva!
Túljutott a bétán a Google Nearby Share for Windows, így androidos mobil és PC között is gördülékeny már a fájlátvitel.
Vágólapra másolva!

Ami az Apple-nek az AirDrop, az a Google-nek a Nearby Share – ez pedig már Windows rendszeren is túljutott végre a bétán. Az 1,7 millió embert érintő tesztek után a Google végre kiadta a stabil verziót, ami már letölthető.

Google Nearby Share Forrás: Google

A Nearby Share lényege, hogy gyorsan és egyszerűen tudunk fájlokat átvinni az androidos mobilok és a windowsos PC között, gyártóktól függetlenül. Először csak androidos mobilok között működött ez, most már a Windows irányába is (oda-vissza).

A Google azt mondja, PC-k és androidos eszközök már több mint 50 millió fájlt mozgattak az emberek az eszközzel. A stabil kiadás megmondja, mennyi időbe telik a fájlátvitel, az értesítéshez pedig előnézetet is mellékel a sikeres megosztáskor. Egyes windowsos PC-ken előretelepítve lesz a Nearby Share app – erről a HP-val egyeztetnek például.