Újabb gyári alkalmazástól búcsúzik a Windows

wordpad
WordPad szövegszerkesztő a Windows 10-ben
Vágólapra másolva!
Valamilyen név alatt már a Windows 1.0 óta a rendszer megszokott része volt.
Vágólapra másolva!

Folytatja a Windows legritkábban használt gyári alkalmazásainak gyomlálását a Microsoft, a Windows 11 legújabb korai nyilvános előzetesében (build 26020) már a WordPad sem található meg. Az egyszerű szövegszerkesztő az abszolút kezdetek óta a Windows részét képezte, eredetileg Microsoft Write néven futott, majd a Windows 95-től WordPad néven érhető el.

WordPad szövegszerkesztő a Windows 10-ben Forrás: Origo

A WordPad halála nem jelent óriási meglepetést, a több évtizedes múltja ellenére az idők során lényegében senki sem használta semmire. Ennek fő okait az jelentette, hogy a mindig népszerű Jegyzettömbnél sokkal többet tudott, de helyesírás-ellenőrző sosem került bele, ráadásul a fájlformátumok támogatása terén is gyengének bizonyult. A Wordpad mindig is két szét között a padlón ült: akinek nem volt elég a Jegyzettömb, az a hiányosságai miatt kénytelen volt más szövegszerkesztőt telepíteni, például a Microsoft Wordöt vagy a LibreOffice Writert.

A Microsoft szerint egyes más kiebrudalt alkalmazásokkal ellentétben a WordPad manuálisan sem lesz visszatelepíthető a Windows jövőbeli kiadásaiban, helyette igényektől függően a Jegyzettömb vagy a Word használatát javasolja.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!