Átalakítja a teljes reggeli rutint a Dyson hajformázója

Vágólapra másolva!
Két funkciót is összeköt, és nagyon ügyesen csinálja. Így működik a Dyson Airstrait.
Vágólapra másolva!

A Dyson már rég nemcsak porszívóiról híres, hanem olyan kimagasló termékeiről is, mint a légszűrők, vagy a hajápolási termékek. Ilyen például a Supersonic hajszárító vagy az Airwrap hajformázó. Melyeket mi is megcsodálhattunk már és azt is láthattuk, hogy hogyan tervezik ezeket a készülékeket, amikor a Dyson laboratóriumában jártunk. Így hát nem is meglepő, hogy nagy izgalommal vártuk a legújabb masinát, az Airstrait nevű csodát.

Dyson Airstrait hajformázó
Nagyon szép, elegáns kialakítása van - Dyson Airstrait.

Ez a termék egy érdekes házasság eredménye, hiszen a Dyson mérnökei egy hajszárítót és egy hajvasalót ötvöztek benne. Az Airstrait képes nedves hajat szárítani és egyben kiegyenesíteni, így rövidebb idő alatt érhetünk el formás frizurát, anélkül, hogy forró lemezeket használnánk, ami hosszú távon károsíthatja a hajat.

A külső megjelenés már önmagában is jelzi, hogy az Airstrait nem egy sima hajszárító, de még csak nem is egy prémium hajvasaló. itt valami többről an szó. Kékes háza és az oldalán található rézszínű fúvókák igazi luxust sugároznak, a kivitelezési minőség pedig pont olyan kiváló, mint amit a Dyson termékektől már megszoktunk. Egy ilyen eszközt nem fogunk egy fiók mélyére rejteni, hanem büszkén mutogatjuk majd a fürdőszobában.

Dyson Airstrait hajformázó
Azokon a lyukakon érkezik a meleg levegő

Az Airstrait fúvókái egyébként nem csak a dizájnt szolgálják, hanem funkcionális szerepet is betöltenek. Ezeken az éleken érkezik a meleg levegő a hajra, ami a szárító hatást adja és így segíti az irritáló forró érzés megelőzését, amely gyakran kíséri a hajformázást. A Dyson intelligens hőszabályozó funkciója pedig további biztonságot nyújt, ugyanis másodpercenként 30-szor méri meg a légáramlás hőmérsékletét egy mikroprocesszor pedig ezeket a méréseket figyelembe véve folyamatosan szabályozza a fűtőelemet, hogy a légáramlás ne lépje túl a kívánt hőmérsékletet. Az a rendszer segít megvédeni a hajat a túlzott hőtől és károsodástól. 

Dyson Airstrait hajformázó
Egy mikroprocesszor ezután szabályozza a fűtőelemet, hogy a légáramlás ne lépje túl a kívánt hőmérsékletet

Az eszköz beállításai öt minőségi gomb segítségével egyszerűen elvégezhetők, a különböző szárítási és egyengetési lehetőségek pedig könnyen elsajátíthatók, és az LCD kijelző segítségével mindig láthatjuk, hogy melyik beállítást választottuk. Az automatikus szünet funkció pedig további kényelmet biztosít, hiszen leállítja a gépet, ha hosszabb ideig nem mozdítjuk meg, így elkerülve az esetleges túlmelegedést.
Az Airstrait működése lenyűgöző. A fogantyúba épített Hyperdymium-motor több mint 100 ezer fordulatot végez percenként, majdnem tizenkét liter levegőt pumpálva át a készüléken. Ez a hatékony légáramlás garantálja, hogy a haj gyorsan megszáradjon és közben kiegyenesedjen.

Az Airstrait teljesítménye és praktikus kialakítása miatt valóban kellemes és hatékony eszköz a mindennapi hajápoláshoz. Az előre beállított nedves és száraz formázási módok széles választékát kínálják, így minden hajtípus megtalálhatja a számára ideális beállítást. Az egyetlen „rossz hírünk” az ár, ami 200 000 forintos magasságban mozog, akciótól és kereskedőtől függően. Ennek ellenére ez a készülék tényleg olyan minőséget képvisel, hogy szerintünk, ha valaki hajlandó befektetni egy prémium hajformázó eszközbe, az egy nagyon jó társra találhat az Airstrait személyében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!