Az LG mindent megtesz, hogy az OLED tévék királya maradjon

Vágólapra másolva!
A vállalat mindenki másnál több OLED televíziót kínál idén is, és az okos rendszerét is megújította.
Vágólapra másolva!

Az LG régóta azt szokhattuk meg, hogy évről-évre rengeteg új televízióval lép színre, és a korai gigavállalat 2024-ben sem változtatott érdemben a stratégiáján. Ezt onnan tudjuk, hogy ellátogattunk a cég magyarországi központjába, ahol megnézhettük, hogy milyen új készülékeket küld csatába idén Magyarországon.

OLED LG tv, tévé,
Az LG bemutatta az idei évre szánt új televízióit. 

OLED-OLED-OLED

Az LG több, mint egy évtizede dominálja az OLED televíziók szegmensét, hiszen mindenki másnál több ilyen terméket ad el. A vállalat érezhetően meg kívánja tartani a pozícióit, amit jól jelez, hogy 2024-ben számos új típust dob piacra. A kínálatot pedig széthúzta, azaz szemmel láthatóan törekszik arra, hogy minél szélesebb potenciális vásárlói réteget érjen el a friss termékekkel. 
A legolcsóbb LG OLED tv idén a B4 lesz, amelybe egy hagyományos, semmi extrát nem kínáló 4K-s képernyő került. Ennél lényegesen nagyobb tudású az LG C4, amely a hagyományosan legnépszerűbbnek számító C család legfiatalabb tagja. Ez jobb OLED evo típusú kijelzőt kapta meg, amely nagyobb fényerővel, és magasabb, 144 Hz-es képfrissítési frekvenciával büszkélkedhet. 
A plafont képminőség terén a hatalmas fényerőt  produkáló, szintén 144 Hz-es, speciális mikrolencsés réteggel kiegészített, MLA OLED panelt használó LG G4 és LG M4 televíziók képviselik. Ezek további nagy extrája a jelenleg legfejlettebbnek számító Alpha 11 képfeldolgozó processzor. E chipben már a mesterséges intelligencia is kőkeményen dolgozik, ami például fontos szerepet játszik az alacsonyabb felbontású tartalmak mesterséges, valós idejű feljavításában. Az M4 televízió rendelkezik egy speciális szolgáltatással, hiszen erre a cég saját, egyedi eljárásának köszönhetően vezeték nélküli úton is eljuttathatóak az ultranagy felbontású, nagy dinamikatartományú anyagok a képernyőre egy külső, a helyiségben bárhol elhelyezhető dobozról. Tehát nem magára a tévére kell rádugni mondjuk a Blu-ray vagy DVD-lejátszót, a kábeltévét vagy a PlayStationt, esetleg a számítógépet.

OLED LG tv, tévé,
Természetesen az OLED televíziókat sem engedi el a vállalat.

Mi a helyszínen ki is próbálhattuk az eszközöket, és arra jutottunk, hogy érezhető a különbség az idei OLED televíziók között. De még a leggyengébb, LG B4 képe is olyan irtózatosan jó, ami pár éve az abszolút csúcs szint lett volna. 

LCD tévék: Nincs elfelejtve

Az egy dolog, hogy az LG full gázzal tolja az OLED technológiát, de a cég emellett tovább futtatja a tradicionálisabb LCD-t is. Sőt, ezen a téren is folyamatosan fejleszt. Erre jó példa a 2024-es QNED termékvonal, amelynek tagjainál a folyadékkristályos panelt kiegészítik az úgynevezett kvantumpontokkal. Ezek igen-igen apró, durván egymilliomod milliméter átmérőjű, speciális anyagból készült átlátszó gömböcskék. 

Az ezekből készített rendkívül vékony, extra filmrétegek képesek a fényerő megnövelésére, illetve jobbá teszik a kontrasztot, valamint az úgynevezett betekintési szöget. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha valaki oldalról nézi a képernyőt, akkor kevésbé fogja érzékelni a tónusok fakulását. A hab a tortán, hogy a kvantumpontoknak köszönhetően még a színek is élénkebbnek tűnnek. Természetesen ezt is megnéztük működés közben és arra jutottunk, hogy ez nem valami kommunikációs humbug, hanem a dolog a valóságban is működik. Ráadásul lesznek olyan QNED televíziók is, amelyeket felszerelték a fényerő további fokozását szolgáló Mini LED háttérvilágítással. Ennek a lényege, hogy a fénykibocsátó diódák sokkal kisebbek, ebből fakadóan lényegesen többet tudnak ezekből elhelyezni a készülékből. Mindez pedig azt eredményezi, hogy jobban, pontosabban vezérelhető a háttérfény, és így még valósághűbb lesz a végeredmény. 
Az LG munkatársai azt is elárulták, hogy a trükkös darabok mellett lesznek totálisan szokványos LCD televíziók is az idei választékban. Ezek értelemszerűen olcsóbbak, azonban az tény, hogy a képminőség terén messze elmaradnak attól, mint amit a fent említett, fejlettebb termékektől kapunk. 

Még okosabb

Az LG az egyik első olyan cég volt, amelyik meglátta a fantáziát az okostévékben. A vállalat pedig úgy döntött már jó régen, hogy házon belül fejleszt egy olyan rendszert, amely leginkább megfelel az igényeinek. Így született meg a webOS platform, amelyet a konszern évről-évre fejlesztget, és ennek köszönhetően ez mára az egyik legjobb ilyen tévés platform: gyors, nem fagy le, tud magyarul és rengeteg extrát kínál. 
Így például közvetlenül elérhetővé tesz rengeteg online videótékában található filmet, sorozatot. Lehet rajta netes sportközvetítéseket nézni, sőt még csúcs grafikájú játékokkal is szórakozni a felhő alapú szolgáltatásoknak hála. Ráadásul a cég egyedi, mozgásérzékelős Magic Remote távirányítójával vezérelhető, ami jelenleg az egyik legjobb ilyen eszköz.
A cég az idei évre megtartotta a stabil alapokat, csak néhány újítással tette jobbá a rendszert. Megjelent például a teljes körű Chromescast támogatás, amelynek segítségével telefonról küldhetőek át a tartalmak a tévére úgy, hogy közben a mobil teljes körűen használható marad. Az LG magyarországi munkatársaitól azt az információt kaptuk, hogy a vállalat bevezeti a Renew programot az idei évtől, ami azt jelenti, hogy a megvásárolt készülékek öt éven át megkapják a legfrissebb webOS rendszert. 

Az LG továbbra is tényező

Amit láttunk, annak alapján nyugodt szívvel ki tudjuk jelenteni, hogy az LG-vel továbbra is komolyan kell számolni a televíziós piacon. A cég modelljei abszolút élet- és versenyképesnek tűnnek, úgyhogy hibázni nem nagyon lehet velük az idei évben sem. A kínálat kellően nagy, a kezelés remek, a képminőség teljesen rendben van. Az árazás persze kulcsfontosságú lehet a sikerben, de a cég munkatársaitól azt az információt kaptuk, hogy különféle akciókkal is keresik majd a vásárlók kegyeit.