A közönséget ledöbbentve pontosan három hónappal ezelőtt eltűntek a TikTokra feltöltött videókból a Universal Music Group által kezelt előadók dalai. Nem kellett sokat várni a magyarázatra, a közösségi oldal és a zenekiadó szokatlanul erős hangvételű közleményben tudatták, hogy nem sikerült megújítani a zenék licencelésére vonatkozó szerződésüket, mindkét fél a másik kicsinyességét és kapzsiságát jelölte meg a kalamajka okaként.
Április közepén némi előrelépést történt az ügyben, Taylor Swift tartalmai váratlanul újból elérhetővé váltak a TikTokon, most pedig teljesen megoldódott a helyzet, többek közt Drake és a Universal többi előadója is visszatért a rövid videós szolgáltatásba.
A TikTok és a Universal közleménye szerint csak sikerült tető alá hozni az új licencszerződést, továbbá a jövőben együtt fognak dolgozni azon, hogy megvédjék az emberi művészetet és a zeneipar gazdaságát a felelőtlenül használt, generatív mesterséges intelligenciás eszközök által jelentett veszélyektől. Ezen túlmenően a TikTok jobb szerzőmegjelöléssel, hasznosabb analitikai szolgáltatással, továbbá integrált jegyeladási rendszerrel fogja segíteni a zenészeket.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!