Ön lett az év embere a Time szerint

Vágólapra másolva!
Az új információs szupersztráda építőinek, a közösen létrehozott és megosztott tartalmak alkotóinak, vagyis önnek, az átlagos internetezőnek ítélte az "Év embere" címet az amerikai magazin.
Vágólapra másolva!

Ön, vagyis a webes közösségi tartalmak létrehozója-fogyasztója lett a 2006-os "Év embere" a Time magazin szerint. A hetilap ma utcára kerülő példányának címlapján hirdeti ki választásának eredményét: a borítón a fejlécre helyezett "Person of the year" (év embere) felirat alatt, a díjazott portréjának járó helyen egy fényes, tükröződő felületű számítógép-monitor szerepel, amelyben minden olvasó megpillanthatja saját magát.

Középre a szerkesztők odaírták a díjazott nevét is: "You", vagyis Ön. A gép monitorának alján a napjaink legnépszerűbb netes közösségi szolgáltatását, a YouTube videomegosztót idéző kezelőfelület látható. Ez az a webszájt ugyanis, amely a legtöbb embert bekapcsolja az online közösségi tevékenységekbe, és amely napjaink netes videó-mániáját elindította. Ennek köszönhetően talán már nincs is olyan netező, aki ne nézett volna meg legalább egy ilyen megosztott filmet a weben.

A közösségi tartalomépítésért jár a díj

Az "Év embere" címet rendszerint olyan konkrét személynek ítélik oda, aki a hetilap szerkesztői szerint a legnagyobb hatást gyakorolta az emberiség életére akár jó, akár rossz értelemben. Mint a döntéshez kapcsolódó szerkesztőségi indoklásból kiderül, az idei cím mindenkinek jár, aki a webes közösségi szolgáltatásokat használja és működteti, a XXI. század megosztott tartalmakra épülő információs szupersztrádáját építve ezzel.

Vagyis a Time szerint az év embere 2006-ban ön lett, aki megteremtette a Wikipédia "kozmikus tudástárát", az emberiség több millió csatornás közös videohálózatát, a YouTube-ot vagy a MySpace internetes metropoliszt.Ön, aki az emberek közösségének és együttműködésének egy korábban soha nem látott szintjét hozta létre, Ön, az "új digitális demokrácia" polgára.


Forrás: [origo]
Bloggerek az Internet Hungary-n: ők is az év emberei

A szerkesztők kicsit kézzel foghatóbb magyarázata szerint az elismerés azoknak jár, akik este nem a tévé elé dobják le magukat, hanem aktív tevékenységet folytatnak az interneten: videót vagy fotókat töltenek fel, blogot írnak, zenét mixelnek, weboldalt építenek maguknak, a Wikipédiát böngészik vagy írogatják, vagy, ha teljes egészében hazai példát szeretnénk: ismerősöket keresgélik az iWiW-en. A díjat pedig azért adhatta oda a lap csak úgy, minden olvasójának, mivel az ilyen tevékenység mára mindennapossá vált az internetezők körében.

A kisember diadala

Richard Stengel vezető szerkesztő kifejtette: a világ 26 ismert közéleti személyiségét vették számba a cím jelöltjei között XVI. Benedek pápától kezdve Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőn át George Bush elnökig. A magazin úgy ítélte meg, ha egy személyt kellett volna kiválasztaniuk, akkor ebben az évben valószínűleg Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek járt volna a pálma. A Time azonban úgy döntött, megint szakít a hagyománnyal, és nem egy személyt "tüntet ki" a címmel.

Forrás: [origo]
YouTube: sztárok a hálószobából

A hetilap szerkesztőségi cikke szerint 2006-ban súlyos csapás érte a Thomas Carlyle skót filozófus nevéhez fűződő "nagy ember" teóriát, amely szerint a világ történelme nem más, mint a nagy emberek életrajza, vagyis néhány hatalmas és híres személyiség formálja az emberiség közös sorsát. Az interneten az történik, hogy a sokak kiragadják a hatalmat a kevesek kezéből, térítés nélkül segítenek egymáson, ami nemcsak a világot változtatja meg, de azt is, ahogyan ez a változás végbemegy.

Az új web arról szól, hogy milliók apró lépései összeadódnak, és együtt jelentős hatást gyakorolnak. A számítógépesek nyelvén web 2.0-ról lehetne beszélni, valójában azonban forradalom megy végbe. Az egész Földre kiterjedő óriási társadalmi kísérlet történik, amely új nemzetközi egyetértésről szól, de nem a politikusok és nagy emberek, hanem a polgárok, az emberek között - írta a hetilap.

A számítógép és a magyarok is megkapták már

A Time, amely 1927 óta "osztja ki" a gyakran vitatott díjat - 1938-ban például Adolf Hitler, 1979-ben Khomeini ajatollah lett az év embere - nem első ízben tért el attól a tradíciótól, hogy nem konkrét személyt választ. A 25 év alatti fiatalok nemzedékét tüntették ki 1966-ban, az amerikai nők lettek az év emberei 1975-ben, és a számítógép került a címlapra 1982-ben. 1957-ben a magyar szabadságharcosok nyerték el a címet.

A Time díjazottja tavaly a világ leggazdagabb embere, a komputerzseni Bill Gates és felesége, valamint a U2 frontembere, Bono lett, akik jótékonysági tevékenységükkel, a szegénység visszaszorításáért, illetve az egészségügy előmozdításáért tett erőfeszítéseikkel érdemelték ki a címet.

[origo]-MTI