Kiherélték a Mininovát

Vágólapra másolva!
Minden jogsértő tartalmat, így például a kiadók engedélye nélkül feltöltött zenei albumokat, sorozatepizódokat, filmeket és szoftvereket is törölték a Mininova nevű ismert torrentszájtról. Az oldal a jövőben csak legális tartalmakat publikál, így kínálata a korábbi töredékére csökkent, ennek köszönhetően minden bizonnyal sokat veszít majd népszerűségéből.
Vágólapra másolva!

A Pirate Bay mellett az egyik legjelentősebb nemzetközi letöltőoldalnak számító Mininova azt követően kényszerült a jogsértő tartalmak eltávolítására, hogy pert vesztett a holland BREIN nevű szerzőijog-védő szervezettel szemben, a bíróság pedig utasította az illegális tartalmak, pontosabban az ezek letöltését biztosító torrentfájlok törlésére - hiszen a Bittorrent technológia jellegéből adódóan nem közvetlenül a Mininova szerverein voltak megtalálhatók a tartalmak - adta hírül a TorrentFreak.

A Mininovát még 2005-ben indította útjára öt holland egyetemista azt követően, hogy egy hasonló nevű, a letöltők körében nagy népszerűségnek örvendő torrentszájt, a Suprnova bezárta kapuit. Bár a szájt hobbiprojektnek indult, évek alatt millió dolláros bevételekre szert tevő üzletté bővítették ki üzemeltetői, noha a szerzőijog-tulajdonosok részéről számos reklamáció érte az oldalt, végül pedig a BREIN nevű holland jogvédő szervezet pert is indított a működtetők ellen, melyben azt követelte, hogy a szájt proaktív módon szűrje a feltöltött tartalmakat, hogy eleve fel se kerülhessenek rá illegális tartalmak, melyek külön-külön való eltávolíttatása a kiadók számára jóval nehézkesebb, csaknem lehetetlen feladat.

Letörölték a jogsértő tartalmakat

Az ügyben eljáró bíró augusztusi ítélete szerint ugyan a Mininova nem felelős közvetlenül a rendszerébe feltöltött tartalmak jogsértő jellegéért, ám arra utasította a szájt működtetőit, hogy minden jogvédett tartalomra mutató torrentfájlt távolítsanak el az oldalról három hónapon belül, ellenkező esetben akár 5 millió eurónak megfelelő bírságot is kiróhatnak rájuk. Az ítéletnek megfelelően a Mininován a mai naptól csak a szájt legális tartalomelosztási rendszerébe feltöltött tartalmak érhetők el. Ez azt jelenti, hogy hétköznapi felhasználók nem oszthatnak meg rajta tartalmakat, így elérhetetlenné vált a rengeteg zene, film és szoftver is az oldalról - a kínálatban jelenleg szabadon terjeszthető mozgóképes tartalmak, például dokumentumfilmek, zeneszámok, képregények, fotók és szoftverek érhetők el, ezek kínálata azonban a korábbinak csupán töredékét teszi ki.

A Mininova blogján közzétett bejegyzés szerint az elmúlt hónapokban számos egyéb szűrési technológiát teszteltek a működtetők, ám egyik sem bizonyult száz százalékig hatékonynak. Bár a holland bíróság ítélete még nem jogerős, a mininovások egyelőre nem döntöttek arról, megfellebbezik-e azt. A Pirate Bay nevű másik nagy letöltőszájt egyelőre elérhető, működtetői nemrég bejelentették, hogy egy olyan újfajta technológiát vezetnek be rajta, amely szükségtelenné teszi a Bittorrent-letöltések menedzseléséhez szükséges trackerszerverek működtetését is. Ezt a szájtot korábbi elképzelések szerint fizetős, legális letöltőszolgáltatássá alakították volna, ám ez egyelőre nem valósult meg, mivel a torrentszájtot megvásárolni kívánó svéd cégnek pénzügyi nehézségei támadtak. A Mininova egykori felhasználói még az Isohunt.com nevű, kisebb torrentszájtok tartalmát is indexelő keresőszájton kutakodhatnak letöltésekért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!