Moly.hu: könyves közösségi oldal saját zenekarral

Vágólapra másolva!
Mit csinál az ember, ha elfogy az olvasnivalója? Tippeket kér a barátaitól, mit érdemes megvenni, és mit tudnak kölcsönadni? A feladatot jelentősen megkönnyítheti a másfél éve indult Moly.hu, a művek értékeléséről, ajánlgatásáról és persze kibeszéléséről szóló könyves közösségi oldal. A tagok ma már nem csak a kibertérben találkoznak, hanem sörözni is össze-összejárnak. Nagy Bencével, a Moly atyjával beszélgettünk többek között arról is, hogyan lesz zenekara egy weboldalnak, és miért a világ legjobb könyve a Gőgös Gúnár Gedeon.
Vágólapra másolva!

Mi a moly.hu? A könyvesek iWiW-je, a könyvről beszélgetők Facebookja, az olvasó ember Wikipédiája, vagy az idézetgyűjtők Orkutja?

A felsorolásod is azt jelenti, hogy nem igazán meghatározható. Tematikus közösségi oldal, és ebben az esetben a könyvek köré gyűlnek azok az emberek, akik ezt a szívükhez közel állónak érzik. Ezek a felhasználók pedig szeretnek ugyanolyan dolgokat csinálni, mint máshol, csak itt az olvasáshoz kapcsolódóan. Egy kis Facebook, egy kis Wikipédia, kicsit talán Twitter, ennél pontosabban nem tudom megfogalmazni én sem.

Ez persze inkább hátrány, mert a webes szolgáltatásoknak erős fókusszal kell rendelkezniük. A Moly esetében ennek a megőrzése nagyon nehéz feladat, mert igen sokféle tevékenység zajlik az oldalon. Leginkább ugyanis egy olyan könyves világot csináltunk, ahol szimplán jól érezheted magad, ha szereted kibeszélni, hogy mit olvasol. Nem virtuális valóság ugyan, de rengeteg könyv, könyvhöz kapcsolódó dolog és könyvszerető ember van, és velük tudsz kapcsolatba kerülni itt. A Molynak az az erőssége, hogy elsősorban kommunikációs felület, és csak azután a Wikipédiára hasonlító lexikon.

Ha a kommunikáció az elsődleges funkció, nem szorul háttérbe az információs jelleg?

Ilyen szempontból a Moly jól van felépítve. A Friss nevű aloldalon található információfolyamban jelenik meg minden esemény, amely kapcsolatba hozható az adott felhasználóval. Ha egy ismerősöd ír egy könyvértékelést, akkor ott tudsz hozzászólni. Ha valaki válaszol neked, akkor ott írhatsz rá te is valamit. Amikor a többiekkel kommunikálsz az oldalon, az általában abból áll, hogy folyamatosan nézed a Frisst.

Forrás: [origo]
A Moly beszélgetései a Frissen zajlanak

A Moly többi része viszont már az információszerzésre van kihegyezve, az oldalak böngészése már az adatbázis-jelleget hozza előtérbe. Egyébként olyan két-három hónapja történhetett meg a váltás, hogy a Friss lett a legnézettebb lap a moly.hu-n. Az állandó tagok most már többször használják a kapcsolatépítésre kitalált részét a rendszernek, mint ahányan a címlapra érkeznek.

Honnan szereztek a Molyról tudomást az induláskor az első látogatók?

Tavalyelőtt indult az oldal, december legelején. Barátoknak szóltam: figyeljetek, indul, bár még most csak annyit lehet csinálni, hogy felviheted a könyvet, amit éppen olvasol. Húsz-harminc ismerőst hívtam meg, így kezdett el terjedni a híre. Nagyon egyszerű volt még a szájt, összesen egy könyvet tartalmazott az adatbázis, amit én jelöltem be, hogy olvasok. Nem lehetett se borítót, se fülszöveget feltölteni, és nagyjából egy hónap telt el addig, hogy a Moly tényleg egy könyves oldal benyomását keltse, és további fél év alatt alakultak ki a most is meglévő funkciók.

Mikor érezted azt, hogy elkezd működni az oldal?

Magyarországon sok a könyves blogger, akik rengeteget olvasnak, nagyon jó értékeléseket írnak, és persze én is olvasom őket. Akkor éreztem meg, hogy kezd beindulni a dolog, amikor észrevettem, hogy a saját blogjukon használt azonosítóik elkezdenek felbukkanni a Molyon is. Könyves bloggerek egy csoportja még régebben létrehozott a Nők Lapja Cafén is egy fórumot, amikor én rátaláltam a topikjukra, éppen arról volt szó, hogy egyre többen költöznek át csevegni a Molyra. Akkor már sejtettem valamit...

A Molynak közel húsz önkéntes szerkesztője van, rájuk hogy tettél szert?

A Moly rendszerébe "magától" nem kerül könyv, hanem lelkes felhasználóként te adhatod hozzá a köteteket. Ahogy bővült az adatbázis, elkezdtek szaporodni az olyan könyvadatlapok is, amelyek hibás vagy hiányos információt tartalmaztak. A hibajelzések hozzám futottak be, és egy idő után felkértem szerkesztőnek azokat, akik a legtöbb hibát jelezték. Ez egy nagyon jól megválasztott kritérium, önkéntes hozzájárulással lehet kiérdemelni a jogot, kérésre senki nem lett még szerkesztő. Így aztán ők élvezik is a bizalmamat, én pedig a munkájuk gyümölcsét.

Mi alapján kerülnek be az új funkciók a Molyba?

Egy könyves közösségi oldalon elsősorban arra vagy kíváncsi, hogy az ismerőseid hogyan értékeltek egy könyvet. Jó példa erre a Twilight, amelynek bár a teljes közösség 4,2 átlagpontszámot adott, de ha a te ismerőseid csak 2.8-ra pontozták, akkor tudni fogod, hogy igazából nem a te műfajod. Mostanában a fejlesztések elsősorban arra irányulnak, hogy a nagy, általános nézeteket személyesekre, az egyén számára relevánsabbra cseréljem.

A fejlődés legszűkebb keresztmetszete az én szabadidőmnek a Molyra fordítható része. Rengeteg mindent hozzá lehetne adni a rendszerhez, amitől még jobbá válna, csak közbeszól például az a fránya alvás. Nagyon erősen priorizálni kell, hogy mi legyen a következő fejlesztés, és ez nem is mindig egyszerű, mert a programozás egyben nagyon jó szórakozás is, és az örömmel végzett munka miatt a fejlesztés menete néha kileng előre nem tervezett irányokba.

A barátainkkal nem feltétlenül egyezik meg az ízlésünk irodalmi téren. Lehetséges, hogy a rendszer az ő választásaik helyett inkább a miénkhez hasonló ízlésű embereket találja meg valahogy?

A hasonló ízlés keresésének lekódolásához egészen jó szakirodalom áll rendelkezésre, kiváló algoritmusokat találtak már ki, de ezek nálunk mégsem működtek igazán. Elméletben jó eredményeket adtak arra, hogy melyik másik felhasználó hasonlít rád és milyen könyveket kellene olvasnod, de egyik megoldással sem voltak igazán elégedettek a tagok. Az olvasmányélmények érzelmi alapon működnek. Ha egy olyan könyv szerepel a hozzád hasonlónak ítélt tag kedvencei között, amit te viszont utálsz, akkor ugrott az egész.

Forrás: [origo]
Mutasd meg, mit olvasol, megmondom, ki vagy

Eddig az derült ki, hogy az emberi ajánlások többet érnek, mint az algoritmusok által kiszámoltak. Sok tényező van ugyanis, ami bezavarhat: egyrészt az iskolai kötelező olvasmány, másrészt ha valaki régen olvasott egy könyvet, akkor hajlamos felülértékelni, különösen a gyerekkori olvasásélményeket. A Gőgös Gúnár Gedeon a világ egyik legjobb könyvének számít a Molyon.

Mi a legújabb funkciója az oldalnak?

A könyvekhez kapcsolódók közül az észlelésnek elnevezett funkció. Ha jársz az utcán, és látod, hogy valaki olvas egy könyvet, azt felviheted a rendszerbe, ebből aztán olyan statisztika készül, hogy milyen könyveket olvasnak az országban, így ha kedved van, csatlakozhatsz a tömeg ítéletéhez. Ez azért kerülhetett be így a rendszerbe, mert a hírfolyamba tökéletesen illeszkedik, vagyis a nép ízlésének alakulása ugyanolyan tartalmi elem, mint hogy egy ismerősöm olvas egy könyvet.

Egy könyves közösségi oldalnál az a legnagyobb kérdés, hogy miért jöjjön be a látogató az oldalra. Ha csak arra helyeznénk a hangsúlyt, hogy mutasd be, mit olvasol, és értékeld, akkor hetente vagy havonta csupán egyszer adnánk okot arra, hogy valaki meglátogassa az oldalt. Ha azonban kommunikációs felületként működik, ahol látod, mi történik az ismerőseiddel, lehet jelezni, hogyan haladsz a könyveddel, és vannak ilyen kapcsolódó elemek is, mint az észlelés, akkor gyakrabban fognak benézni.

A sikeres közösségi szolgáltatásokat jól jellemzi, hogy mikor ülnek le sörözni a tagok. Összejárnak a molyok, vagy csak a neten beszélgetnek?

Augusztus nyolcadikán volt az első ilyen alkalom. Két tag bejelentette, hogy szerveznek egy molytalálkozót, és így én is csak egy meghívott voltam. A Margitszigeten csaknem húszan jöttünk össze végül. Ilyen szempontból már felnőttnek számít a közösség, van Moly-szerelmespárunk, sőt volt már Moly-szakítás is. Az oldal születésnapját decemberben ünnepeltük, ahol Moly-tagok zenekara koncertezett. Ők az oldalon találták meg egymást, októberben kezdtek el próbálni, és hat dalt játszottak könyves témában a Micimackótól a Tankcsapda Lopott könyvek című számáig.

Az idei piknikszezon április 18-án kezdődik, eddig már több mint harminc tag jelezte, hogy részt vesz egy szegedi kiránduláson, és jót is tesz mindenkinek, ha kicsit kimozdulunk Budapestről, ahol az eddigi eseményeink voltak. Ezt különben szintén nem mi kezdeményeztük, egyszerűen csak megszervezték a molyok.

Ha minden igaz, áprilisban érkeznek az első magyar e-könyvek, beleférnek ezek a Moly valóságába?

Az elektronikus könyvek egyelőre csak egy nagyon szűk réteg játszószerei lesznek. A molyok többsége még nem engedhet meg magának egy e-könyv-olvasót. Emellett az sem biztos, hogy ők digitális tartalomért adnának ki csaknem annyi pénzt, mint egy papírkönyvért. Valljuk be, hogy mire egy könyvszerető és aktívan netező ember manapság eljut odáig, hogy digitális eszközön olvasson, már rengeteg forrást felfedezhet, ahonnan ingyen beszerezheti az olvasnivalót. Nem tudom, hogy ilyen körülmények között a kezdetekben mennyire lesz sikeres üzletileg az e-könyv-piac.

Forrás: [origo]
Fülszöveg, borító, értékelések és beszélgető olvasók, több nem is kell

Ráadásul egy e-könyv nem is rendelkezik ugyanazzal a funkcionalitással, mint a papírra nyomott társa. A Molyon bevett szokás, hogy az ismerősök cserélgetik egymás között a könyveket, és nyilván nem csak azért tesznek így, hogy barátkozzanak egymással, hanem mert a könyvek drágák. Akinek szerelem az olvasás, általában nem engedheti meg magának, hogy annyit költsön könyvre, amennyit szeretne. Ha egy sima Moly-tag szempontjából nézem, akkor a másolásvédelemmel felszerelt e-könyv korántsem ér annyit, mint egy papírból készült, mert utóbbit elcserélheti a molyos piacon, míg ezt a digitális változattal nem lehet legálisan megtenni.

De persze szívesen foglalkozunk majd e-könyvekkel, és jó érzés lenne, ha lehetne az oldalon egy kattintással e-könyvet venni, és pár másodperc múlva már olvasni is.

A Molyon érdekes könyves akciók, játékok futottak. Hogyan találtatok egymásra a kiadókkal?

Majdhogynem véletlenül. Összefutottam kiadós emberekkel és beszélgettünk, vagy megkerestek azzal, hogy látták a Molyt és szeretnének együttműködni. Ez azonban a közeljövőben jobban szervezetté fog válni. A Moly egyik tagja egyfajta mentőangyalként komoly marketingtevékenységbe kezdett, néha ír nekem, hogy milyen kérdésekben kellene döntenem, és hogy ütemezzek bizonyos projektlépéseket, mégpedig úgy, hogy számon is tudja kérni rajtam. Jó ötletei is vannak, és kitalálja, hogy melyik kiadóhoz kellene elmenni, ahogy arról is határozott elképzelése van, hogy miért éri meg a könyves szakmának, hogy együttműködjön velünk.

A jó akciók és játékok mindig közös munka eredményei, és a legtöbb esetben érdekes kihívások is. Ma a könyvkiadók egyik legnagyobb problémája az lehet, hogy miként kerüljenek kapcsolatba az olvasóikkal. A Moly ebből a szempontból igen jó célterület lehet a számukra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!