A Sono nevű eszköz egy osztrák dizájner, Rudolf Stefanich fejlesztése, aki már működő prototípust is készített belőle. A kütyü működését egy rövidfilmen mutatja be - valamelyest eltúlozva - a diplomamunkájaként elkészített Sono gyakorlati képességeit.
Stefanich találmánya leginkább egy dizájnos hangerőszabályzóra hasonlít, amelyet egy girbegurba kivitelű antenna vesz körbe. Az ablakra feltapasztva a készülék zajszűrőként funkcionál az üvegen. Eltekerésével lehet szabályozni azt, hogy milyen típusú zajokat szeretnénk kint tartani, és melyeket engedjen át.
A demonstrációs videón például az utcazajt és a szirénák hangját kizárja a Sono, ám a madárcsicsergést nem. Ez elvileg lehetséges is lenne, de csak akkor, ha a zajok frekvenciája elkülöníthető.
A zajszűrős fejhallgatók egy mikrofon segítségével érzékelik a külső zajokat, és belül antizajt - azokkal ellentétes polaritású hangot - állítanak elő, amely kioltja a háttérben hallható, nem kívánatos hangokat. A Sono esetében az antizajt az ablaküveg megfelelő frekvencián történő rezgetésével állítja elő.
Hasonlóan működik a Sono is, a kerek antennája a projekt leírása szerint arra szolgál, hogy az elektromágneses hullámokból energiát nyerjen működéséhez, bár ez inkább csak rásegítésként működhet.
A készülék egyébként hagymányos akkumulátorról működik, és prototípusa 12 decibellel tudta mérsékelni az üvegen átmenő zajt. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a zaj eredeti hangereje a negyedére csökkent. Feltalálója a Sono tömeggyártását is tervezi, ennek konkrétumairól azonban még semmit sem tudni.