Veterán katonaként számolt le a helyi maffiával

Hat évvel a meglehetősen vegyes fogadtatású második rész után megérkezett a Mafia III, ami a várakozásokkal ellentétben nemcsak a legendás első epizódhoz, de a kor követelményeihez sem igazán tudott felnőni. Tartalomban ugyan nincs hiány, de az ezerszer látott, önismétlő elemekből felépített bosszútörténet már azelőtt unalomba fullad, hogy elérnénk a játék feléig.

A Mafia-sorozat még 2002-ben kezdte a karrierjét, és az első rész mind a mai napig sokak egyik kedvenc videojátéka, hiszen az Illusion Softworks munkája nagyszerűen ötvözte a GTA által népszerűvé vált, nyitott világú játékmenetet a realizmussal és a gengszterromantikával.

A nyolc évvel későbbi folytatást óriási várakozás előzte meg, de a történetre koncentráló, nem túl változatos Mafia II-t már korántsem övezte akkora lelkesedés, mint az elődjét, és sokan a 2015-ben bejelentett Mafia III-tól várták, hogy visszahozza a széria dicsőségét. De hiába.

Bosszúvágy ´68

A játék sztorija a 60-as évek végére, egész pontosan 1968-ba repíti vissza a játékosokat, a New Orleansról mintázott fiktív amerikai városba, New Bordeaux-ba, ahol egy Vietnamból visszatért fekete veterán, Lincoln Clay irányítása lesz a feladatunk – természetesen ezúttal is egy külső nézetes akciójáték formájában.

Lincoln Clay nehezen viseli, hogy átvágták, úgyhogy a kezébe veszi a dolgokat, és helyre teszi az olasz maffiát Forrás: 2K Games

A hányatott sorsú, de amúgy jóravaló főhős a hazatérését követően szinte azonnal belekeveredik a helyi maffia ügyeibe, és rögtön igent mond, amikor a várost uraló olasz bűnszervezet feje a segítségét kéri egy rizikósabb meló lebonyolításában.

A robbantással és motorcsónakos üldözéssel felturbózott akció ugyan sikerrel zárul, de busás jutalom helyett hősünk jussa egy fejlövés lesz, ráadásul korábbi pártfogója és a cimborái is áldozatul esnek a Marcano-család aljas játékának, amelynek végső célja, hogy a szervezett bűnözést legitim üzletre cseréljék.

Lincoln persze túléli a merényletet, súlyos sérüléséből felépülve azonnal kegyetlen bosszút esküszik, viszont nem éri be annyival, hogy pár lövéssel a másvilágra küldje az árulókat.

A betegágyból kikelve az lesz a feladatunk, hogy mindentől megfosszuk a Marcano-famíliát, ami a Mafia III esetében annyit tesz, hogy át kell vennünk az uralmat New Bordeaux felett.

Az ötlet nem rossz...

A történet eredetinek még nagy jóindulattal sem nevezhető, viszont ez egyáltalán nem lenne gond, ha a játékmenet képes lenne feledtetni, hogy a fejlesztők ismét egy ezerszer látott/végigjátszott bosszúsztorit nyomnak le a torkunkon – az igazi probléma viszont pont itt kezdődik.

A Mafia III első pillantása kifejezetten ígéretes játéknak tűnik,

hiszen kerületről kerületre haladva kell megszereznünk a hatalmat, ráadásul teljesen élethű módon, a kis halak likvidálásával, informátorok megfélemlítésével, a kétes üzelmeket lebonyolító létesítmények felkutatásával és az anyagi javakat biztosító üzletek felszámolásával.

New Bordeaux összesen tíz kerületből áll, és minden ilyen területen két piszkos üzletet kell megszereznünk ahhoz, hogy a miénk legyen hatalom az adott zóna felett: fegyverkereskedelem, szeszfőzdék, szemétszállítás, építkezés, szakszervezet stb. – csupa olyan biznisz, amibe a szervezett bűnözés már a való életben is beletenyerelt.

A kétes üzleteket persze helyi kiskirályok irányítják, akiket nem lehet csak úgy megtalálni, elő kell csalogatni őket. Ehhez károkat kell okoznunk, amit elérhetünk a fogdmegek, futárok és egyéb kétes alakok lekapcsolásával és az összevert informátorok által feltáruló telephelyek kipucolásával.

A nagymenők lekapcsolásához a kis halakon és a pénzen keresztül vezet az út. Ha ezek eltűnnek, akkor a kiskirályok azonnal előbukkannak a rejtekükből Forrás: 2K Games

Ha az általunk okozott veszteség értéke (ezt dollárban számolja vissza a program) eléri a kívánt szintet, akkor a főnökök előmásznak a rejtekükből rendet tenni, és innentől lehetőségünk adódik levadászni őket.

Ha pedig az adott kerület mindkét fontos üzletének főnökét hidegre tettük, akkor feltűnik a színen a Marcano-család egyik magasrangú embere is, akinek a másvilágra küldésével máris az uralmunk alá hajtjuk a területet, és mehetünk a következőre, egészen addig, míg fel nem számoljuk az egész olasz kompániát a sleppjükkel együtt.

...de a kivitelezés unalmas

Mindez leírva érdekesnek és izgalmasnak hangzik, a játékban viszont a lehető legegyszerűbb módon van tálalva: kevés üdítő kivételtől eltekintve szinte minden küldetés arról szól, hogy megérkezünk egy helyszínre, ahol meg kell ölni valaki(ke)t, esetleg el kell lopni vagy fel kel robbantani valamit, természetesen azután, hogy keresztüllőttük magunkat néhány csapat pribéken.

Egy egész város várja, hogy az uralmunk alá hajtsuk, de ez a feladat sokkal unalmasabb, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember Forrás: 2K Games

Az első kerületben ez még teljesen rendben van, visz a lendület és az újdonság érzése, a harmadiknál már teljesen rutinosak vagyunk, az ötödiknél pedig rájövünk, hogy még egyszer ennyi hátra van, és ekkor már az is teljesen világos, hogy nem fog változni a játékmenet, maximum erősebb fegyverek és gyorsabb autók állnak majd a rendelkezésünkre.

A nagyjából négy óra után teljes monotonitásba fulladó játékmenetet kerületenként maximum egyszer szakítja meg egy speciális feladat (illegális bunyó, autós üldözés, követés, egy nagyobb épület védelme stb.), ráadásul a fejlesztők annyira lusták voltak, hogy a területek legyengítésekor felbukkanó főnökök mindig egy olyan bázison vernek tanyát, amin egyszer már biztos keresztüllőttük magunkat, még az ellenfelek is ugyanott állnak, mint először, így

a meglepetés ereje és a küzdelem izgalma pont akkor csorbul, mikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Ez főleg azért baj, mert a kihívást eleve kispórolták a programból. Az ellenfeleink teljesen ostobák, csak szaladgáló céltáblák, a fedezékrendszernek, az Assassin's Creed-játékokból lopott "radarösztönnek" és a folyamatosan megnyíló, egyre combosabb fegyvereknek hála pedig még a legnagyobb túlerő ellen is bőven van esélyünk.

A sztori előrehaladtával ráadásul nemhogy nehezebb, de mindinkább könnyebb lesz a játék, hiszen a folyamatos ismétlődésnek és a gyenge mesterséges intelligenciának hála egyre nagyobb rutinra teszünk szert a mindig ugyanúgy viselkedő ellenfelekkel szemben.

Az ellenfeleink nem túl okosak. Mondjuk az aknavető ellen ésszel sem mennének sokra... Forrás: 2K Games

Változatosság és kihívás hiányában a program már azelőtt unalmassá (már-már érdektelenné) válik, hogy elérnénk a sztori feléig, ami azért hatalmas probléma, mert maga a történet sem annyira lebilincselő, és a főhős sem annyira karizmatikus, hogy a Mafia III befejezésére ösztökélje az egyre unottabban lövöldöző játékosokat.

Ha pedig már szóba került a sztori, azt is muszáj megjegyezni, hogy hiába kapunk fekete főhőst, és hiába járunk a fekete polgárjogi mozgalmak kulcsfontosságú időszakában, a fejlesztők kihagyták az ebből fakadó ziccereket, és a rádiókból szóló műsorokon túl alig találunk utalásokat arra, hogy a történet a faji szempontból meglehetősen forró 60-as években játszódik.

Nem vagy egyedül!

Lincoln persze nem egyedül vívja a háborúját az olasz maffia ellen, akadnak csatlósai is, akiket úgy állít maga mellé, hogy kisfőnököt csinál belőlük, és nekik osztja ki New Bordeaux egy-egy kerületének felügyeletét.

A játék első harmadában még a leendő hadnagyokat kell meggyőzni, hogy mellénk álljanak, majd a negyedik kerület elfoglalása után már

arról is dönthetünk, hogy kire bízzuk a frissen megkaparintott területet.

A választásunk hatással van a játékmenetre és a lehetőségeinkre, hiszen minél több területet biztosítunk egy adott kisfőnöknek, ő annál gazdagabb és lojálisabb lesz, és cserébe egyre érdekesebb extrákat biztosítanak számunkra: például jobb fegyvereket, az autók tuningolását, több életerőcsomagot vagy éppen bármikor bevethető és életmentő szívességeket (körözés leállítása, erősítés biztosítása, pénzbegyűjtés).

Három kisfőnök igényeit kell kielégíteni, ráadásul az egyikük egy régi ismerős, a Mafia II főszereplője, Vito Scaletta Forrás: 2K Games

Mindhárom hadnagyunk másképp hálálja meg a bizalmunkat, mindenkinek megvannak a maga előnyei, így a kerületek leosztásakor érdemes figyelni, hogy éppen kinek adjuk oda a legújabb zsíros falatot, sőt azt is érdemes számításba venni, hogy ha valakit nagyon a háttérbe szorítunk, annak következményei lehetnek...

Nem egy délutános móka

Ami pozitív a Mafia III-ban, hogy a tartalmat nem spórolták ki belőle. A tíz kerület meghódítása már alapból 12-15 órányi játékot igényel, és emellett jó pár, a hadnagyoktól kapott mellékküldetés várja, hogy megoldjuk őket, arról nem is beszélve, hogy most is lehet plakátokat, mindenféle magazinokat és bakelit lemezeket gyűjtögetni, szóval ha valaki 100%-ra szeretné teljesíteni a programot, annak bőven lesz mivel foglalatoskodnia.

A fedezékrendszer hatalmas barátunk, a használatával még a nagyobb túlerővel szemben is bőven van esélyünk Forrás: 2K Games

Viszont a küldetések monotonitását ezek az apróságok nem tudják feledtetni, és a játék ellen szól az is, hogy a végeredmény nem mellőzi az idegesítő hibákat: konzolon indokolatlan lassulások, fagyások, kilépések keserítették meg az életünket, és akkor a lebegő autókról, az égen úszó karakterekről még nem is beszéltünk.

Ha összességében nézzük, a Mafia III leginkább az összecsapottság érzetét kelti.

Volt néhány remek ötlet, készült egy hatalmas, tényleg változatos képet nyújtó város, van rengeteg jármű, jó őket vezetni, a kiadó beszerzett egy csomó vagány zenét (Rolling Stones, Elvis Presley, Johnny Cash stb.) a 60-as évekből, aztán valahol itt elfogyott az idő és/vagy a pénz, a változatos, érdekes küldetések pedig kimaradtak a programból, maradt a véget nem érő kocsikázás és lövöldözés.

Ha szereti a 60-as évek zenéit és járgányait, az máris plusz két érv a Mafia III mellett Forrás: 2K Games

Persze ha valaki csak erre vágyik, egy közepesen érdekes sztorival, és három különböző befejezéssel megspékelve, annak maximum a hibák okoznak majd fejfájást, mi viszont ennél sokkal többet vártunk a Mafia III-tól, és nem is értjük, hogy három évvel a GTA V után a fejlesztőcsapat és a kiadó miképp gondolhatta, hogy ez a játék megállja majd a helyét a játékpiacon.

A Mafia III október 7-én jelent meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re. Tesztünk az Xbox One-os verzió alapján készült.