Fotózza be magát az új Windowsba!

Vágólapra másolva!
A Windows XP pompás füves domboldalat ábrázoló háttérképét mindenki ismeri, a Microsofttal közösen indított fotópályázatunkon hasonló hírnévre tehet szert: legügyesebben fotózó olvasóink fényképei bekerülnek majd az év végén debütáló Windows 7 magyar verziójába. Beismerjük, hogy rengeteg feltételnek kell megfelelniük a beküldendő fotóknak, cserébe viszont a hírnév és büszkeség mellett egy rakás nyereménnyel gazdagodhatnak a legszebb saját készítésű felvételek beküldői.
Vágólapra másolva!

Talán nincs is olyan számítógép-használó ember, akinek ne a Windows XP ugrana be a szép zöld füves domboldalról, háta mögött a bárányfelhős kék éggel. Az operációs rendszer magyar verziójában "lanka", az angolban "Bliss" nevet viselő háttérkép jelent meg minden Windows esetében alapbeállítás szerint, azaz a legtöbb felhasználó számítógépének első bekapcsolásakor ezt a fotót bámulja az első szoftver elindításáig, s ikonjai is a kép felett találhatók. A fénykép már-már kultikus jelentőségre tett szert, a Wikipédián külön szócikk foglalkozik a felhasználók milliói által ismert fotó történetével. Ebből kiderül, hogy az ominózus felvételt egy amerikai profi fotós, Charles O'Rear készítette Kaliforniában, a Sonoma-völgyben átívelő autóút mellett még a kilencvenes évek végén. A felvétel készítésének megközelítőleg pontos helyét egyébként panorámafelvételen is meg lehet tekinteni, de lelkes felhasználók 2006 végén is lefotózták a helyszínt, melyen jól látszik, hogy a sokak emlékezetében élő füves domboldalt azóta már szőlővel ültették be.

Forrás: Wikipedia Commons
A Windows háttere egykor és mostanában

Érdekes története van a Windows XP-ben ugyancsak alapból megtalálható, ugyancsak elég ismert háttérképnek, az "Ősz"-nek (az angolban Autumn). A kép készítőjének a Vanity Fair újságírója, Nick Tosches eredt a nyomába azt követően, hogy egy új monitor megvásárlása után rászánta magát, hogy új háttérképre váltson. Mint arról cikkében is beszámol, nem volt könnyű megtudnia, ki készítette a melankolikus hangulatú fényképet, egy kisebb nyomozást folytatott ennek érdekében. Végül kiderítette, a fotót 1999-ben készítette egy Peter K. Burian nevű fotós, méghozzá Kanadában, Toronto nyugati részén. Az érdeklődők a helyszín körül készített többi felvételt is megtekinthetik a fotográfus weboldalán.

Bekerülhet a Windows 7-be

De most bárki előtt ott a lehetőség, hogy fotójával bevésse magát a felhasználók emlékezetébe! A Microsoft portálunkkal közösen olyan fotópályázatot hirdet, melynek nyertes fotói bekerülnek majd a Windows 7 magyar verziójának képernyőbeállításai közül elérhető, egy kattintással letölthető hátterei közé, így készítőjük nagy eséllyel fogja viszontlátni művét a hazai monitorok jelentős részén. A pályázatra két kategóriában várjuk a felvételeket, az Ifjúsági nevűre 1990 után született, 19 év alatti korú nevezők műveit várjuk, az ennél idősebbek képeit pedig a Felnőtt kategóriába kérjük benevezni.

Forrás: [origo]
Készítsen ehhez hasonló remek háttérképet, és nevezze be itt!

Így lehet nevezni

Mivel a képek egy sokezres darabszámban készülő operációs rendszer részét képezik majd, a pályázati feltételek is szigorúak. Pályázni 1920 képpont széles és 1200 képpont magas, 96dpi felbontású, JPG formátumú, színes vagy fekete-fehér, saját készítésű, máshol meg nem jelent alkotásokkal lehet. Minden olvasónktól legfeljebb 3 darab fotót várunk, melyet a Windows Live SkyDrive oldalra kell feltölteni, és a fotóra mutató linkeket kell megadni a pályázat honlapján. Bár a pályaműnek elérhetőnek kell lennie a készítőnél a fent említett nagyfelbontású változatban, a zsűrizéshez csupán egy kisebb, legfeljebb 500 kilobájtos változatát kérjük feltölteni. A megmutatásra szánt képek mérete a hosszabbik oldalon nem haladhatja meg az 1024 képpontot, de nem lehet 800 képpontnál kisebb sem.

A képeken a szokásos digitális utómunkák (fekete-fehér konverzió, szintezés, élesítés, kontraszt, panoráma-összeállítás, retusálás stb.) végezhetők, kompozitokat, digitális illusztrációkat nem lehet beküldeni. A Windows 7 háttérképverseny fődíjasait a Microsoft által delegált zsűri értékeli, míg az [origo] három különdíjasát portálunk fotósai és a Spottr.hu digifotós szájt szerzői közösen választják majd ki.

A nyeremények

1. helyezett:

* HP DV5-1180EH Pavilion notebook
* A Windows 7 operációs rendszer magyar változata, amikor megjelenik
* Expression Media fotókatalogizáló program

2. helyezett:

* Xbox360 játékkonzol
* A Windows 7 operációs rendszer magyar változata, amikor megjelenik
* Expression Media fotókatalogizáló program

1-5. helyezett:

* Microsoft ajándékcsomag + meghívás az őszi Windows 7 operációs rendszer bemutatójára, ahol
alkotásaik nyomtatásban megjelennek

6-10. helyezett:
* Microsoft ajándékcsomag

Az [origo] három különdíjasa:

* Microsoft ajándékcsomag + háttérképeik felkerülnek az [origo] Szoftverbázisra

A képek beküldésével pedig a pályázó azt is kijelenti, hogy a képei nem sértik más személyiségi és szerzői jogait, illetve rendelkezik a fotókon esetlegesen látható személyek hozzájárulásával - erről bővebben lejjebb szolgálunk még információkkal. A pályamunkák beérkezési határideje 2009. július 31., az eredményhirdetésre pedig a Windows 7 magyar verziójának premierjén kerül majd sor - ennek dátuma még nem ismert, de az év vége felé várható.

A pályázaton a Microsoft Magyaroszág és az Origo Zrt. munkatársai és közvetlen hozzátartozóik nem indulhatnak, a pályaműveket a vállalat által delegált zsűri bírálja el. A valótlan vagy hiányos adatokat megadó, illetve többszörös regisztrációt használó pályázókat a pályázatból kizárjuk. A pályázati kategóriáktól történő eltérés a kép kizárását vonja maga után. Vitatott helyzetben a pályázat szervezői felkérhetik a pályázót a kép eredetének igazolására.

Hasznos tippek pályázóinknak

Egészen mostanáig bele sem gondoltunk, mennyire összetett feladat háttérképet készíteni a Windowshoz vagy akár más operációs rendszerhez, hiszen az alapcsomagban szállított képeknek olyanoknak kell lenniük, hogy lehetőség szerint minden felhasználó találjon köztük szimpatikusat, ugyanakkor egyik se sértse meg a lelkét. Ezen az oldalon részletesen elolvashatja, de mi is összeszedtük röviden, mik is lehetnek egy jelen versenyen győzelemre esélyes háttérkép-fotó ismérvei.

Forrás: [origo]

A felhasználók tucatnyi különböző monitoron fogják majd megtekinteni a hátterképet. Ezért a képeknek alkalmazkodniuk kell különböző levágási méretekhez, hogy mind szélesvásznú képernyőn (16:10 vagy 16:9), mind hagyományos 4:3-as felbontásban élvezhetőek legyenek. A főbb részletek nem lehetnek a széleknél, és a kép alján, mert azt a Tálca takarni fogja, vagy kisebb felbontás esetén nem is lesznek láthatók. Illusztrációnkon a külső (piros) téglalap, hogy a nyers forrásképet mekkorára kell levágni képszerkesztő programmal. A "biztonságos zóna" (a képnek azon része, ami bármilyen monitorbeállításnál látszik) a belső (zöld) téglalapon belülre esik. A kivágott terület dinamikusan alakul a belső (zöld) és a külső (piros) téglalap között aszerint, hogy a felhasználó milyen monitor beállításokat és felbontást használ.

Portrék és védjegyek kizárva

A szoftveróriás előírásai szerint a Windows 7 hátteréül használt fényképek nem ábrázolhatnak embereket, hacsak nem a háttérben láthatók. Nem ábrázolhatnak továbbá semmilyen politikai vagy vallásos jelképet. A legjobb, ha a a felvételen nem látható sem nemzeti zászló, sem politikai személyek szobra, vallási jelkép, ma is működő templom, ill. vallási célú épület. Ha a templom múzeumként, iskolaként vagy nemzeti UNESCO-állomásként működik, akkor szerepelhet a fényképen.

Forrás: [origo]
Ilyen fotót, kérjük ne küldjön - tele van védjegyekkel!

Az is elfogadható, ha a templom a városkép része, és nem az a kép fő témája (attól függően, hogy a templom dominál a képen, vagy az a város jelképe). Nem kaphat helyet a Windowsban olyan fotó sem, amely más cégek termékeit, logóit vagy szerzői jogi védelem alatt álló épületeket ábrázol. Jellegzetes modern épületekről készült felvételek (kivéve ha a városkép alaprésze), modern kültéri szobrokat vagy egyéb kortárs művészeti alkotásokat ábrázoló fényképek felhasználásához szerzői jogi nyilatkozat szükséges.

Sok sikert kívánunk mindenkinek, július 31-ig várjuk a fotókat, amelyeket a Skydrive-ra kell feltölteni, majd ezen az oldalon lehet benevezni!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!