Melyik laptophoz jár a legjobb garancia?

laptopvásárlás
Vágólapra másolva!
Melyik laptophoz jár a legjobb garancia? Míg korábban csak az ár számított, most már egyre többször teszik fel ezt a kérdést is az új noteszgépet vásárlók. Egyes készülékekre csak egyéves jótállást vállalnak, mások hibáit akár öt éven át ingyen javítják, a pixelhibás képernyő azonban márkától függetlenül megkeserítheti a peches vásárlók életét. Cikkünkből mindent megtudhat, amit a laptopokkal kapcsolatos garanciális ügyintézésről tudni kell.
Vágólapra másolva!

Az erre vonatkozó magyarországi előírások sok éve nem változtak, az újonnan vásárolt noteszgépre minden gyártónak egy év jótállást kell biztosítania: ez azt jelenti, hogy ha a vásárlás napjától számított 365 napon belül romlik el a készülék, akkor azt javítják, vagy kicseréli a gyártó - kivéve akkor, ha bizonyítani tudja, hogy a problémát a nem rendeltetésszerű használat idézte elő, például kávét öntöttek a billentyűk közé.

Egy év jótállás a minimum

Ezen túlmenően további két év szavatosságot is kötelezően biztosítani kell a hordozható számítógépekre, ami abban tér el a jótállástól, hogy az ebben az időszakban keletkezett meghibásodások esetén a vásárlónak kell bizonyítania, hogy gyártási hiba okozza számítógépe problémáját. Bár a két időszak közötti különbség papíron nem tűnik jelentősnek, a gyakorlatban mégis az: egy hibás számítógép független laborban való bevizsgálása sok tízezer forintba kerülhet, így egy olcsó noteszgép esetén nem is igen éri meg elvégeztetni.

Ha egy gyártó bízik terméke jó minőségében, saját döntése alapján a törvényben előírt egy évnél hosszabb jótállást is biztosíthat. Az egy éven túli időszakra eső részre vonatkozó feltételeket már saját maga állapíthatja meg, míg az első évre persze nem korlátozhatja a jótállást. Nem mindegyik, de a legtöbb gyártó kínál garanciakiterjesztési lehetőséget, azaz extra pénzért több évvel meghosszabbítható a díjmentes javíttatási lehetőség. Erről azt érdemes tudni, hogy többnyire csak a vásárlást követő rövid időn belül lehet megvásárolni, azaz nem lehet azzal trükközni, hogy csak a garancia lejárása előtt vásárolunk hosszabbítást.

Három napon belül kötelező cserélni

Viszonylag egyszerűen orvosolható a probléma, ha a vásárlást követő három napon belül hibásodik meg egy laptop, ekkor ugyanis kötelező cserélni azt, a javítás lehetőségét csak ez után lehet felkínálni. Ugyanakkor a fogyasztóvédelmi jogszabály ezen túlmenően már rendkívül megengedő: csupán azt írja elő, hogy törekedni kell a 15 napon belüli javításra, de ha ez mégsem sikerül, akkor sem éri semmilyen retorzió a gyártót vagy a forgalmazót. Egyes gyártók Magyarországon, mások valamelyik szomszédos országban végeztetik a javításokat, ez utóbbi csak azért hátrányos, mert a laptop oda- és visszaszállítása (ami amúgy a forgalmazó költségére történik) is növeli a szervizelés idejét néhány nappal.

Túlságosan elhúzódó javítás esetén a vásárló kérheti a laptop cseréjét, ha pedig ez nem oldható meg, visszakérheti a vételárát. Ugyanakkor nincs sok fegyver a vásárló kezében, ha nem sikerül megegyezni a bolttal vagy a gyártóval. Meg lehet próbálkozni azzal, hogy békéltető testület elé viszik az ügyet, de egy ilyen tanács csupán segédkezhet a felek közti megállapodásban, senkit nem kötelezhet semmire. Végső esetben polgári peres úton követelhető a készülék vételára, de ezt jelentős költségei miatt tényleg csak legvégül érdemes választani.

Csak komolyabb pixelhiba esetén cserélik a gépet vagy a képernyőt

Bármelyik gyártó gépét választja is, rossz szájízzel távozhat az a peches vásárló, aki egy pixelhibás képernyővel felszerelt noteszgépet fog ki. A pixelhiba az a jelenség, amikor a laposképernyő egy vagy több képpontja vagy folyamatosan sötét, vagy pedig pirosan, kéken vagy zölden világít. Ez filmek, képek nézegetése mellett egyszerű internetezés közben is zavaró lehet, különösen akkor, ha a hibás pixel nem a képernyő szélén, hanem a közepe táján található. Többnyire gyártási hiba okozza, ezért az esetek döntő többségében már vásárláskor észre lehet venni, vagy az első két napban jelentkezik.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A problémát az okozza, hogy még az LCD-képernyőkre vonatkozó ISO-szabvány (PDF) is megenged bizonyos mennyiségű pixelhibát, azaz csak az e feletti hiba minősül kritikusnak - ha ennél kevesebb problémás képpont látható a képernyőn, az még nem jogosít cserére, együtt kell élnie vele a vásárlónak. Az [origo] által megkérdezett gyártók közül több cégnél is olyan gyakorlatot alkalmaznak, amelynek keretében egyes - drágább - üzleti modelleket bármilyen kis pixelhiba esetén cserélnek, a hagyományos otthoni felhasználóknak szánt - olcsóbb - modellekre azonban a fent leírtak vonatkoznak.

Jelentős eltérések vannak gyártónként

Ártól függetlenül is komoly eltérés van az egyes gyártók által kínált garanciális szolgáltatások között: egyes típusokhoz alapból 3 év jótállás jár, másokhoz csupán az egyéves kötelező garanciát biztosítják. Márpedig ezt a legfontosabb szempontok közé érdemes sorolni, hiszen a laptopok fődarabjait javítás helyett többnyire újracserélik a szervizben, és egy új akkumulátor vagy kijelző ára a teljes gép vételárának 20-30%-át is elérheti. A lenti táblázatokban a nagyobb hazai gyártók garanciális szolgáltatásait gyűjtöttük össze.

ACERVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?1 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?+ 1-2 év
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?12 ezer forint, 23 ezer forint
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?külföldön (Csehország)
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?igen
Kérhető-e világgarancia?nincs, csak korlátozott utazógarancia
Ha igen, ez hol érvényes?ezekben az országokban érvényes.
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?6 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?30 nap után azonos főalkatrészekkel bíró konfigurációra cserélnek
Pixelhiba-garanciacsak bizonyos számú hiba felett cserélnek, (tudnivalók PDF-ben)


APPLEVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás (a legolcsóbb laptopokhoz)?1 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?+ 2 év
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?2 év: 56 ezer forint MacBook, és 90 ezer a MacBook Pro modellekhez
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?nem
Kérhető-e világgarancia?az első 1 évben jár
Ha igen, ez hol érvényes?ezekben az országokban (PDF)
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?viszonteladótól függ, nincs irányelv erre
Pixelhiba-garancia6 darab hibás pixel felett cserélik a képernyőt


ASUSVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás ?2 év, egyes modellekhez csak 1 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?legfeljebb 3 évre
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?14-24 ezer forint típustól és hossztól függően
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?igen, futárral is be lehet küldeni a gépet
Kérhető-e világgarancia?jár a gépekhez: 1, illetve 2 év
Ha igen, ez hol érvényes?ahol működik Asus-képviselet, információk itt.
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?30 nap után visszaadják a készülék árát, vagy levásárolható annak értéke
Pixelhiba-garanciaaz ISO-szabványban meghatározott tűréshatár átlépése esetén cserélnek


DELLVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?3 év helyszíni vagy szervizgarancia típusfüggően, információk itt
Hány évre terjeszthető ki a garancia?a vásárlást követő 4 és 5 évre
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?4-8 ezer forint per év, típustól függően
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön (6 alkatrészközpont helyszíni garancia esetében)
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?a helyszíni garanciás gépek esetében a szerelő házhoz megy
Kérhető-e világgarancia?igen
Ha igen, ez hol érvényes?az országok listája
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?garantálják, hogy sikerül
Pixelhiba-garanciamodellenként eltérő, részletek itt


FUJITSUVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?3 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?egyes üzleti termékek esetében 5 évre
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?plusz egy év 10 ezer, két év 18 ezer forint, futárszállítással együtt 13-24 ezer forint
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön, 4 budapesti központtal, 30 vidéki átvevőponttal
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?azok a típusok, amelyeket ún. szállítási garanciával árulnak
Kérhető-e világgarancia?korlátozott világgarancia
Ha igen, ez hol érvényes?ott érvényes, ahol az adott típust forgalmazzák
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?cseregépet
Pixelhiba-garanciaa vásárlást követő 3 napig bármilyen hiba esetén cserélnek, utána csak az ISO-szabvány szerinti tűréshatárt meghaladó hiba esetén


HEWLETT-PACKARDVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?3 év, egyes típusokra 2 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?max. a vásárlást követő 5 évre, bizonyos típusoknál
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?7 ezer forint a +1 év garancia az olcsóbb típusokhoz, a drágábbakhoz többe kerül
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?az otthoni gépekhez igen, üzleti modellek esetében általában nem
Kérhető-e világgarancia?igen
Ha igen, ez hol érvényes?ahol az adott típust forgalmazzák
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?1 év, bizonyos modellek esetében 3 év
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?nincs adat
Pixelhiba-garanciateljesen sötét vagy világító pixelhibánál cserélnek, beragadt színű képpontok esetében az ISO-szabvány tűréshatárán túl, információk itt


LENOVOVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?a legtöbb ThinkPadre 1 év, másokra 3 év, szinte az összes IdeaPadre 2 év szervizgarancia
Hány évre terjeszthető ki a garancia?ThinkPad esetén max. 5 évre, IdeaPad esetén max. 3 évre
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?modelltől függő egyedi ár
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?

csak a helyszíni garancia esetén, ha szükséges az elszállítás

Kérhető-e világgarancia?bizonyos típusokhoz jár, másokhoz viszont nem is kérhető
Ha igen, ez hol érvényes?modellfüggő, itt lehet utánanézni
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?szervizfüggő, nincs általános irányelv
Pixelhiba-garanciamodellfüggő, itt lehet megnézni, mely típusok esetében milyen mértékű hibánál cserélik a gépet


SAMSUNGVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?1 év + 2 év korlátozott jótállás (ekkor egy javítás után nem hosszabbodik meg a garancia)
Hány évre terjeszthető ki a garancia?nem terjeszthető ki, de folyamatban van a lehetőség kidolgozása
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?igen
Kérhető-e világgarancia?1 év jár minden géphez
Ha igen, ez hol érvényes?minden kontinensen, az országok listája a termék dobozában található
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?1 év
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?15 nap után cserekészüléket adnak
Pixelhiba-garanciaa vásárlást követő 3 napig bármilyen pixelhibás gépet cserélnek, azon túl csak az ISO-szabvány tűréshatárán meghaladó számú hiba esetén


SONYVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?2 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?Magyarországon nem lehetséges
Mennyibe kerül 2 év kiterjesztés?--
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?külföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?bizonyos típusokra
Kérhető-e világgarancia?nem
Ha igen, ez hol érvényes?
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?egyedileg döntenek
Pixelhiba-garanciaha az összes pixel 1 százaléka hibás, illetve egyedileg döntenek


TOSHIBAVÁLASZOK
Hány év az alapjótállás?konzumer modellekre 2 év, egyes üzleti modellekre 3 év
Hány évre terjeszthető ki a garancia?konzumer modellekre max. 4 évre, üzleti modellekre 5 évre
Mennyibe kerül 1, ill. 2 év kiterjesztés?13-23 ezer forint típustól és árfolyamtól függően
Belföldön vagy külföldön szervizelik a gépeket?belföldön
Tartalmazza a garancia a termék oda- és visszaszállításának költségét?igen
Kérhető-e világgarancia?igen
Ha igen, ez hol érvényes?az alapgarancia az EMEA régióra érvényes, külön kérhető világgarancia globálisan is
Mennyi garanciát biztosítanak az akkumulátorra?12 hónap
Mit ajánlanak fel, ha 30 nap alatt nem lehetséges a javítás?szervizfüggő
Pixelhiba-garanciaTecra és Portége modelleknél bármilyen pixelhibánál csere, egyéb típusoknál az ISO-szabvány hibatűrését meghaladó hiba esetén cserélnek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!