Vágólapra másolva!
Csak a távlati tervek között szerepel tematikus csatornák létrehozása a Magyar Televízióban - nyilatkozta az MTV sajtóreferense az MTI-nek. A téma napirendre kerülésének egyik előfeltétele, hogy rendeződjék az évek óta anyagi gondokkal küszködő intézmény finanszírozása.
Vágólapra másolva!

Csak a távlati tervek között szerepel tematikus csatornák létrehozása a Magyar Televízióban - nyilatkozta az MTV sajtóreferense az MTI-nek.

"A dolog körvonalai jelenleg teljesen kialakulatlanok" - közölte Csorba Mária, reagálva egy minapi sajtóértesülésre, amelynek alapjául - feltételezése szerint - egy zártkörű megbeszélésen elhangzottak szolgáltak.

Korábban többször is jelentek meg hírek arról, hogy egy vagy több tematikus csatorna indításáról gondolkodnak az MTV-ben. Rudi Zoltán hírigazgató március közepén tett említést egy, a parlament plenáris és lényegesebb bizottsági üléseiről, pártok, civil szervezetek rendezvényeiről vágatlanul, teljes terjedelmében beszámoló csatorna indításának ötletéről.

A Népszabadság a napokban arról számolt be, hogy négy tematikus csatorna indítását tervezi a Magyar Televízió, amelynek elnöke távmunka, művészeti, gyermek- és hírcsatorna kialakításán gondolkodik.

A közszolgálati televízió vezetéséhez közel álló források arra hívták fel az MTI figyelmét: a téma napirendre kerülésének egyik előfeltétele, hogy rendeződjék az évek óta anyagi gondokkal küszködő intézmény finanszírozása.