Vita egy tinédzser kizsákmányolásáról

Vágólapra másolva!
Elkészült az emberrablók fogságából tavasszal szabadult amerikai Elizabeth Smart első tévéinterjúja. A 15 éves lánnyal az NBC riportere, Katie Couric beszélgetett a gyerek otthonában. A szülők beleegyezésével dolgozó stáb vezetője szerint nincs igaza bírálóinak, akik azt állítják, a média kizsákmányolja az Amerika-szerte ismert bűntény kiskorú áldozatát.
Vágólapra másolva!

Hatalmas érdeklődésre számítanak az NBC munkatársai a televízió október 24-i műsora iránt. A bizakodás oka, hogy a tévénézők a péntek esti adásban láthatják először hosszabban nyilatkozni Elizabeth Smartot, Amerika egyik legismertebb tinédzserét, aki egy bűntény miatt lett híres.

A utah-i lányt 2002 nyarán elrabolták otthonából, majd kilenc hónap múlva, 2003. március 12-én, eltűnésének helyétől nem messze a rendőrség megtalálta, amint két felnőttel bandukolt az út mentén. Az emberrablással egy Salt Lake Cityben élő férfit és feleségét gyanúsítják. Brian David Mitchell prófétának tartja magát, és korábban városszerte terjesztette vallásos témájú írásait. A lány szülei szerint a zavart gondolkodású férfi annyira átmosta a gyerek tudatát, hogy az meg sem próbált elszökni.

Az országos hírű bűntény áldozatát és szüleit azonnal ostromolni kezdték a televíziók és könyvkiadók, hogy ők adhassák tovább Elizabeth Smart történetének részleteit. A lány eddig azonban nem beszélt a kamerák előtt, csak a történetét könyvbe foglaló szülei nyilatkoztak a bizonytalanságban töltött hónapokról és gyermekük megtalálásáról a több csatorna által is sugárzott John Walsh Show-ban, ahol a beszélgetés után Elisabeth néhány percig hárfázott.

Többet ért el Oprah Winfrey, aki a szintén több állomás által átvett The Winfrey nevű műsorában megszólaltatta a gyereket. A felvétel azonban csak az NBC interjúja után, október 27-én, hétfőn kerül adásba, egy nappal azelőtt, hogy piacra kerül a Smart házaspár Elizabeth kálváriájáról írt kötete - írta a Yahoo.

Az érdeklődök így leghamarabb az első beszélgetés jogát megszerző NBC-s Katie Couric interjújában hallhatják a lány hangját, akinek esete nem csak érdeklődést, hanem vitákat is kiváltott az amerikai közönség körében. A médiumok magatartását helytelenítők szerint a televíziók megpróbálják kizsákmányolni a hírhedt bűncselekmény kiskorú áldozatát, aki így további traumákat élhet át.

Az NBC munkatársa azonban határozottan elutasítja a vádakat. "Gyógyulási folyamatának része, hogy el tudja dönteni, mit akar és mit nem - aminek valóra váltásához természetesen szülei beleegyezése is szükséges. Úgy találom, különböző szülők, különböző döntéseket hoznak, de azt hiszem, Ed és Lois [Smart] a szívükre hallgatnak, és nem zsákmányolnák ki a kislányukat, és az NBC sem zsákmányolná ki őt" - mondta Couric.

A beszélgetés részleteiről az újságírónő előzetesen elmondta, hogy az oldott hangulatban folyt. "Vigyáztam, hogy ne menjünk bele olyan témába, ami traumatikus lehet számára. Szűk a játéktér. Azt hiszem, ha alkalom adódik rá, az emberek mindjárt kritizálni kezdik a másikat, pedig úgy gondolom, olyan érzékenyen álltam a kérdéshez, amennyire csak képes voltam rá" - védte az NBC témaválasztását az újságírónő.