Állatok megöléséért perelnek tévéseket

Vágólapra másolva!
Tyúkok, kacsák, kakasok pusztultak el, egy póniló pedig súlyosan megsérült az egyik népszerű franciaországi valóságshow-ban, a vádak szerint a műsorkészítők érzéketlensége és hanyagsága miatt.
Vágólapra másolva!

Az "állatok iránti tisztelet teljes hiányát" tapasztalta a Sztárfarm (La Ferme Célébrités) című francia reality egyik beszállítója, aki hetekig látta el jószágokkal a TF1 csatorna vidéki környezetbe helyezett műsorát.

A baromfik és négylábúak beszerzésében segédkező Arts France vállalat szerint a valóságshow gyártói miatt több tucat háziállat pusztult el a bekamerázott gazdaságban, amire többször figyelmeztették a tévéseket. Az intések és kérések azonban hatástalanok maradtak, ezért a cég úgy döntött, pert indít a Sztárfarm állatkínzónak tartott kivitelezői ellen. "Hónapokkal ezelőtt szóltunk nekik, semmit nem csináltak" - mondta Alain Jaillard, a beszállító cég vezérigazgatója.

A Le Parisien című lap szerint áprilisban csupán egyetlen nap alatt tizenhat tyúk és kacsa múlt ki, miután ráengedték őket a stúdió speciális csúszásgátlóval bevont padlójára, ami a madarak számára mérgező anyagokat is tartalmazott. Májusban pedig a nézők kedvence, egy fiatal kakas sem élte túl a felvételeket, a szárnyas végét egy stúdiómunkás okozta, aki véletlenül az állatra dobott egy szénabálát. A túl erős stúdiólámpák közelébe kóborolt állatok szintén idő előtt pusztultak el, egy póniló pedig komoly sérüléseket szenvedett, mert leesett a lépcsőn.

A kritizált műsor, a magyar VIASAT3 egykori Farm című realityjéhez hasonlóan, vidéki gazdaságba költöztetett szereplők mindennapjait mutatja, azzal a különbséggel, hogy a francia változat résztvevői másodvonalbeli hírességek. Az amerikai licence alapján készített valóságshow adásonként nyolcmillió embert vonzott, így a műfal legnézettebb darabja volt Franciaországban.