Előkerülnek a képzeletbeli barátok

Vágólapra másolva!
A Cartoon Network több új rajzfilmmel jelentkezik novembertől. Az Álmok Házának világában életre kelnek és láthatóvá válnak azok a barátok, akikről a gyermekek álmodnak. Bár a képzeletbeli barátok köztünk élnek, nem mindenki szereti őket.
Vágólapra másolva!

Sok gyerek - a nagy fantáziálások korában - kreál magának egy nem létező cimborát, őt lehet hibáztatni, ha kiömlik a kakaó, ha céklás lesz az új, fehér póló, ha titokzatos módon koszos gyerektenyér-lenyomatok jelennek meg a nappali drága tapétáján. A lény vicces megjegyzésekben is felbukkant ("gyerekkoromban senki sem szeretett, kitaláltam hát magamnak egy képzeltbeli barátot - ám szüleim őt is jobban kedvelték nálam"), de jól jön akkor is, ha a gyerek fél este a szobájában, vagy ha épp nincs kihez szólnia. Tényleg, elgondolkodtunk már azon, hogy mi lett azokkal a képzeletbeli barátokkal, akiket létrehoztunk tíz-húsz éve - és azóta eszünk be sem jutottak? Öregedtek? Gyerekek maradtak?

A gyerekek néha kinövik képzeletbeli barátaikat, és vannak fantomok, akik elköltöznek, és elválnak pajtásuktól. Néhány barát megjelenése, pedig már az elején elvetélt ötlet. Esetenként a szülők erőltetik az ilyen barátok feladását, annak ellenére, hogy a gyerek még nincs felkészülve erre.

A Cartoon Network szerint ezek az indokok hívták életre az Álmok Házát. Az épület egy nagy viktoriánus ház, ami menedékként szolgál azon képzeletbeli barátok számára, akik már nem laknak többé kitalálójukkal. Az anyáskodó Foster néni, akinek réges-régen szintén volt képzeletbeli barátja, gyermekkori otthonának padlásán találta Tökéletes urat türelmesen várva. Ő találta ki, hogy létre kell hozni egy helyet a régi képzeletbeli barátok számára. Tökéletes úr, a helyes, nagyra nőtt nyuszi intézi a ház ügyeit. Foster néni unokája, a csintalan és mellesleg túl sokat magára vállaló lány - Frankie - a törékeny és bohókás lakók szakácsa, ápolónője, dadája és lelki segítője egyben. Így együtt vidám és barátságos környezetet hoztak létre a képzeletbeli barátoknak, de a végső cél mindenkinek egy és ugyanaz: új gyermekre találni, aki befogadja őket.

A ház maga a csoda. Egy építész sem agyalhatna ki furcsábbat, mint az Álmok Háza. Girbegurba lépcsők, végeláthatatlannak tűnő folyosók és a belőlük nyíló szobák. Minden stílus képviselteti magát itt: a modern bozontos szőnyegű játszószobától kezdve, a hagyományos barokk társalgóig. A nyikorgó padló és csöpögő csövek ellenére, a ház varázslatos hely, amit minden lakója otthonának tekint.

Az Álmok Házá-t a Cartoon Network Stúdióban alkották a kaliforniai Burbank-ben, Craig McCracken ötlete alapján. Craig McCracken készítette a Pindúr Pandúrok-at is.

A Cartoon Network adása a cégtől kapott információk szerint 1,8 millió magyar tévénézőhöz jut el. Kutatások azt mutatják, hogy a nézőtábor negyede felnőtt.