Az Onedin-család tragédiája

Vágólapra másolva!
Olvasóink jelezték, hogy a régen látott sorozatok közül Az Onedin család lenne képes arra, hogy huzamosabb ideig a fotelhez, a tévé elé láncolja őket. Természetesen érdeklődtünk a Filmmúzeumnál, vállalnák-e. Igen, de vannak gondok.
Vágólapra másolva!

Kertész Márta, a Filmmúzeum művészeti vezetője kérdésünkre elmondta, hogy Az Onedin család-ot próbálták megvenni a BBC-től, de problémát jelent, hogy nagyon sok részből áll (megnéztük, nyolc évad, 9 és 15 epizóddal évadonként, pontosan 91 darab, 50 perces rész) - igaz, darabokban is meg lehet vásárolni a sorozatot. Hogy miért baj a hosszabb, összefüggő részekből álló széria képernyős jelenléte? A Filmmúzeum jellemzően tíz (néha öt) ismétlésre szerez be filmeket, sorozatokat, így bajok vannak a folytatólagos, hosszú történetekkel, mivel összekeverednek a részek - no nem a tévében, hanem a rendszertelenül átkapcsoló néző számára. Ettől függetlenül persze megoldható lenne.

Az Onedin-család magyar szinkronja egyébként jogilag az elmúlt évekig a Friderikusz Stúdiónál volt, de - tragikus módon - letörölték. Az eredeti felvétel a Magyar Televízióban ugyan megvan, de a szinkront ott sem lelik, elkallódott az évek során. Ha nincs, újra kellene szinkronizálni az egész sorozatot.

Érdekesség, hogy a néhány évvel ezelőtt ismét képernyőre került Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai eredeti szinkronja például nem volt meg a tévének, újat kellett csináltatni - de a fíling miatt Mécs Károly volt ismét a McLane parancsnok. Még jó, hogy 1968 óta nem változott jelentősen a hangja.

A Nem kell mindig kaviár szintén a Filmmúzeum érdeklődésének középpontjába került egy időben, németekkel (ZDF) kellett volna üzletelni, de mint kiderült, jogi problémák miatt a ZDF mégsem tudja eladni. Kertész Márta az Odüsszeia című, hetvenes évek elején sugárzott sorozatra vadászik évek óta, de sajnos koprodukciós alkotás lévén nehéz megtalálni a jelenlegi jogtulajdonost.

Közel tízezer szavazat érkezett kérdésünkre, hogy mely régi kedvencet néznék meg újra tévén. Az Onedin család olvasóink negyedének voksát gyűjtötte be, de igen szépen szerepelt a Nem kell mindig kaviár, továbbá a Négy páncélos és a kutya is.

Ön melyik régi kedvencre esküszik?

1. Az Onedin-család26,3%
2. Nem kell mindig kaviár21,1%
3. A négy péncélos és a kutya14,2%
4. Bors12,3%
5. Az Orion űrhajó...10,7%
6. A tavasz 17 pillanata8,9%
7. Gyökerek4,2%
8. 78-as körzet2,2%

Összesen: 9 462 szavazat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!