Az ORTT védi a TV2-t és az RTL Klubot

Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint nem követtek el mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést, mert nincs indoka a két országos földi sugárzású kereskedelmi televízió megújított műsorszolgáltatási szerződése azonnali hatályú felmondásának.
Vágólapra másolva!

A testület határozott véleménye az, hogy jogszerűen nem alapozható egy, az ügyészi törvényességi vizsgálat körébe nem tartozó ügyre a törvényességi felügyelet bármely intézkedése - mondta el Vékony Éva szóvivő. A Legfőbb Ügyészség szerint a két tévé - RTL Klub, TV2 - szerződésének meghosszabbítása törvénytelen volt, ezért felszólította az ORTT-t a törvényes állapot helyreállítására.

Vékony Éva közölte: az ORTT leszögezi, hogy a legfőbb ügyész helyettese által említett, megújító szerződés nem létezik, hiszen a testület - az ügyész által nem vizsgálhatott - döntést követően a műsorszolgáltatókkal módosította a szerződéseket, és így jelenleg egyetlen - az időtartam tekintetében módosított - műsorszolgáltatási szerződés létezik. Ennek azonnali hatályú felmondása a műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlásának azonnali megszüntetéséhez vezetne. A szerződés azonnali hatályú felmondása esetén nem áll helyre az eredeti állapot, azaz a módosítás előtti szerződés nem marad hatályos.

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére annyit mondott: amint hivatalos értesítést kapnak az ORTT határozatáról, részletesen tanulmányozzák azt és közlik álláspontjukat. Kovács György, az ORTT elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: ha a testület elfogadná az ügyészség álláspontját, akkor a két televízió szerződésének hosszabbítása kerülne veszélybe, de - mint akkor megjegyezte - annak ad nagyobb esélyt, hogy az ügy a bíróságon folytatódik majd.