Minden idők legjobb filmjét keresik

Vágólapra másolva!
Az Amerikai Filmintézet százas listát állít össze a legjobb filmekből, a CBS - amolyan amerikai Nagy Könyv jelleggel - speciális adást kerekít az esemény köré.
Vágólapra másolva!

Az American Film Institute utoljára jó tíz éve készített egy hasonló listát, akkor olyan, örökérvényűnek tetsző filmek kerültek a névsor elejére, mint az Aranypolgár, a Casablanca vagy a Keresztapa. A kritikusok véleménye szerint azonban azóta is születtek erős alkotások, melyek jó eséllyel pályázhatnak dobogós helyre, ezért az intézet úgy döntött, ideje felfrissíteni a listát.

A szavazást, a toplisták összeállítását a tévénézők is szokták kedvelni, így nem meglepő, ha a nagyszabású akcióról az amerikai tévé is hírt ad. Sőt nem csak hogy hírt ad, de speciális adással készül az eseményre, amely azonban csak júniusban kerül a képernyőre. A kompetens személyek (filmkészítők, színészek, kritikusok, történészek) ugyanis addig tanakodhatnak, hogy az immár négyszáz filmet tartalmazó jelöltlistát miképp szűkítsék százra.

A szavazatok leadása után kezdődik az összevetés, mérlegelés, egy-egy döntés szakmai indoklása - ennek már a tévénézők is tanúi lehetnek a CBS különleges kiadásában, amely az eléggé sutácska AFI's 100 Years... 100 Movies - 10th Anniversary Edition címet kapta. A tervek szerint egyébként afféle jól elnyújtott sorozatról van szó, hiszen a filmintézet ezentúl minden tíz évben szeretné megismételni az akciót, az új listával is mindig jelezve a kulturális perspektíva változásait.

Az idei, megújított lista egyébként igen változatos: az új jelöltek között akadnak sokak által jelentősnek tartott "művészfilmek" (Amerikai szépség), apró gyöngyszemek (Egy makulátlan elme örök ragyogása) és óriási közönségsikerek is (A Gyűrűk Ura-sorozat mindhárom része vagy A Karib-tenger kalózai).