Az MTV-vel társul a Helyszínelők producere

Vágólapra másolva!
Természetesen nem a mi közszolgálati tévénkkel, hanem a Music Televisionnel szövetkezik Jerry Bruckheimer.
Vágólapra másolva!

Jerry Bruckheimer volt az, aki annak idején felfigyelt Anthony E. Zuiker forgatókönyvére - ebből született a Helyszínelők, melynek Bruckheimer az executive producere. Korábban olyan szuperfilmek gyártását irányította, mint a Con Air - Fegyencjárat, az Armageddon vagy A Karib-tenger kalózai, illetve a nyolcvanas évek pár akciófilmje, például a Top Gun vagy a Beverly Hills-i zsaru.

A nagymenő producer most a Music Televisionnel társult, de nem új tévéshow-k, hanem számítógépes játékok létrehozására. "A videójátékok egy új médiát jelentenek, amelyekkel kifejezhetjük, amit mindig is akartunk: nagyszerű történeteket előadni" - nyilatkozott Bruckheimer az új projekttel kapcsolatban.

A producer a terv szerint a legjobb koponyákat gyűjtené maga köré, hogy együtt agyaljanak új videójátékokon. Az MTV Networks már több játékot készített korábban, így örömmel vág neki az együttműködésnek.

"Van egy óriási közös halmaz Bruckheimer filmjeinek rajongói, a mi közönségünk és a videójátékosok között" - mondta az MTV egyik vezetője, aki szerint így megvan rá a lehetőség, hogy az új játékok legalább akkorát robbanjanak, mint a producer csúcsfilmjei.