A tévécsatorna az Everest: a lehetetlen megkísértése című sorozatát április 4-én, este kilenckor kezdi vetíteni, ebben azt mutatja be, miképp győzik le a nem éppen hétköznapi hegymászók fizikai és lelki gyengeségeiket. Hogy a sorozatot, illetve a hegymászók életmódját közelebb hozzák a főváros lakóihoz, Budapest belvárosában látványos akcióba fogott a Discovery: 16 méteres magasságban rögzítettek egy mindössze kétszer három méteres lapot, ezen a kis területen él majd két magyar hegymászó, egy kis sátor bíztató társaságában, két héten át. Az "alaptábor"-kezdeményezés egyszerre három országban indult, Budapest mellett Varsóban és Bukarestben is láthatnak majd urbánus alpinistákat.
"Ez a Dohány utca, nem a Tobacco road" - énekelte egykoron egy pesti bluesbanda, és a Discovery nagyszabású promóját látva, a szélfútta körút járdáján ácsorogva a nézelődő ennek megfelelően megállapíthatta, hogy "ez a Rákóczi tér, nem a Himalája". A körút forgalmát az akció ugyan nem akasztja meg, de aki arra jár, nem tudja nem észrevenni a hatalmas molinót, a hegymászók felszerelését, a köteleket, az összesereglett újságírókat, fotósokat. Egy melegítőalsóban és zakóban bóklászó bácsika olyan nagy érdeklődéssel figyeli a magasban lévő sátrat, hogy majdnem elüti egy kanyarodó mikrobusz, a suliból lógó tinilányok is megállnak egy percre, de a kutyáját ütlegelő, szentségelő asszonyt például nem érdekli a felhajtás.
Két hét fenn, a körút, a Rákóczi tér felett, egy igen szűk területen, egy parányi sátorban: a két férfi pár napig még csak elnézegetheti a nyüzsgő forgalmat, számolhatja a villamosokat, integethet a lányoknak, de pár nap után már nem tűnik túl szórakoztatónak. Mészáros Csaba az egyik, aki önkéntes száműzetésbe vonul, kérdésünkre elmondja, hogy végre lesz ideje foglalkozni az angol nyelvvel, olvashatnak, lesz laptopjuk, internetezhetnek, és a sakk is segít abban, hogy gyorsan elreppenjen a 14 nap.
"A Discovery tapasztalt mászókat keresett, így kerültem képbe én, bár nem jártam nyolcezer felett. Sokan épp külföldön vannak, vagy készülnek egy útra, nekik a kéthetes kiesés sokat számítana" - meséli Mészáros, aki szerencsés annyiban, hogy hobbijából meg is él, nem kell mondjuk napi nyolc órát lehúznia egy irodában vagy fatelepen: tréningeket tart, kalandtábort gyerekeknek, amatőr, kezdő hegymászókat oktat a trükkökre. Oktatással közel 15 éve foglalkozik, alapfoktól kezdve a télin át a jégmászásig minden tanfolyamtípuson oktat.
"1985-ben egyesületünk, az Excelsior szervezésében az Elbrusz csúcsán jártam a Kaukázusban. Európát követte Afrika, Mt. Kenya- Kilimandzsáró párosa. Ekkor még a kontinens tetejét hósipka borította. Ázsia közelebbi területeire is eljutottam, a Sínai-félsziget érintetlen területeit Törökország járatlan sziklái követték" - mondja.
Ez ugyan nem lesz 8850 méter, mint az Everest, április elején várhatóan nem támadja őket jeges szél, és a nem éppen friss, egészséges, hegyi levegőjéről ismert körút felett is nagyobb az oxigéntartalom, mint fenn, a csúcs közelében. "Ennivalót, vizet viszünk és kapunk naponta. Fürdeni nem tudunk, legfeljebb mosdani, lavórral, és nem is baj, hogy nem lesz olyan hideg a víz, mint a gleccserpatakoké" - pillant a felállványozott épület tetejére.
Szegvári Zsolt a másik vállalkozó, az [origo] kérdésére elmondja, hogy régóta ismerik egymást, közös túrán is voltak. Ő csak Európában mászott, itt viszont sok helyen. "A hegymászás különböző stílusait tekintve hozzám leginkább az alpesi stílus áll közel, ez a függőleges sziklafalak leküzdésének nehézségeiről szól, szemben az általánosan elterjedt, hegycsúcsokra történő magashegyi túrákkal. Eddig számos alkalommal másztam a Dolomitokban, a Francia- és Osztrák-Alpokban, valamint a Magas-Tátrában, úgynevezett TD-nehézségi fokozatban" - mondja. A táplálkozás őt sem aggasztja, lesz tábori gázfőző, visznek konzervet, száraztésztát. A hegymászók nemigen gyarapodnak súlyban egy-egy túra után, de itt kéthetes semmittevéssel felszaladhat pár kiló: gondoltak a testmozgásra is, noha a helyhiány miatt korlátozottak a lehetőségek. Fekvőtámasz, guggolás, felülés jöhet szóba.
Mécs László most csak néző, de kétszer volt Everest-úton, részt vett a 2001-es Millenniumi expedíción vezetőként, majd egy évre rá újra nekivágtak. Ő ugyan nem jutott a csúcsra, 500 méter hiányzott. "Lassúnak éreztem magam, és ha felmentem volna, akkor sötétedés előtt nem értem volna vissza. Sok gond volt, például a sátrunk is eltűnt, ráadásul nem tudtunk eleget inni, holott azon a magasságon öt liter folyadék minimum kell a szervezetnek. Az már a halálzóna, ahol egy-két óra alatt olyan rohamosan leromolhat az ember állapota, hogy könnyen bekövetkezhet a halál" - meséli. Fontos hozzátenni, hogy ők a nehezebb formát választották, oxigénpalack nélkül mentek.
A pénzről is faggattuk, hiszen költséges sportról van szó. "A szponzoroknál igazából az Everest hangzik jól, holott vannak más csúcsok is. 2001-ben még sok magyar foglalkozott a témával, így egy darabig könnyebb volt szponzort találni. Most megint nem egyszerű a helyzet" - véli. Ők két és fél hónap múlva indulnak a K2 csúcsára, ez ugyan alacsonyabb 250 méterrel, mint az Everest, de technikailag jóval nehezebb.
Fél egy körül, mikor épp egy újabb Combino gurul be a megállóba, elindul felfelé a kötélen Mészáros, majd követi őt Szegvári is. Két hét távollét: itt a nyüzsgő, zajos, zakatoló város közepén, de mégis kívül mindenen. Teljes elszigeteltségről szó nincs: mobil és laptop a motyó mélyén.
Egy perc alatt fenn vannak 16 méteren, lépnek jobbra egyet, balra egyet, és ezzel vége is, nincs több hely. Felhúzzák a háti- és hálózsákokat, jelzik, hogy minden oké, szemeik később már a kopott pesti bérházak cseréptetői, kéményei felett repkedő galambokat követik. Aki arra jár, integessen nekik.
Kalmár Csaba