Már a növények is tévéznek

Vágólapra másolva!
Jonathon Keats konceptuális művész egy kiállítás keretében létrehozott egy olyan tévécsatornát, amely növényeknek szól.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai konceptuális művész, Jonathon Keats egy New York-i kiállítóteremben tévészobát rendezett be - növényeknek. A padlón különféle konyhakerti növények hevernek, amelyek - a művész elgondolása szerint - a plafonon elhelyezett tévéket nézik. Az adás gyakorlatilag egy (Olaszországban felvett) égbolt képéből áll, amely a napszaknak megfelelően sötétedik, illetve világosodik. Keats a látogatókat is arra biztatja, hogy vigyék magukkal szobanövényeiket a kiállításra, elvégre nekik is kijár egy kis szórakozás.

A művész a New Yorker magazinnak elmondta, a kiállítás egy korábbi ötlet hozadéka, amikor is növények számára forgatott pornófilmet: felvette, amint a méhek beporoznak pár virágot. Keats azelőtt is felhívta már magára a figyelmet pár érdekes kísérlettel: többek között mobil-csengőhangot készített John Cage 4'33" című darabjából - amely nem más, mint 4 perc 33 másodpercnyi csend.