Nemcsák Károly: Én voltam a gazdagréti Batman

A Szomszédok reneszánszát éli a Magyar Televízióban, az áprilistól decemberig tartó, legújabb ismétlés stabilan húsz százalék fölötti közönségarányt tudott produkálni a 18 és 49 év közötti korosztálynál. Januárban volt a Tűzraktérben egy Szomszédok reloaded elnevezésű parti is, ahol huszonéves fiatalok állva tapsoltak a sorozat Vágási Ferijének, vagyis Nemcsák Károlynak - vele beszélgettünk a Fővárosi Művelődési Házban, A kőszívű ember fiai egyik próbája után. Panelban soha nem lakott, a sorozatbeli énjével szemben a valóságban soha nem verekedett, a nevével született viccet ismeri, és a régi társakkal is összejár évente egyszer.

Vágási Feri figurája a BKV-sztrájk idején is előkerült, az interneten körbejárt egy videó, melyen elmondja ezzel kapcsolatos nézeteit. Mit szól hozzá, hogy ma is idézik a körülbelül húszéves mondatokat?

- Ha belegondolunk, ez csak az utóbbi fél év történése, nyilván az hozta elő, hogy elkezdték újra vetíteni a Szomszédok-at - pontosabban az m1-en már végig is adták, most pedig elkezdték az m2-n. Én magam is megdöbbentem rajta, hogy ez ennyire megmozgatja a fiatalok gondolatait és lelkét. Volt egy ilyen fórum is, egy úgynevezett Szomszédok realoded parti a Tűzraktérben, amin nemcsak én vettem részt, de Kulka János, Horváth Ádám és Bujtás János is, aki - Horváth Ádám mellett - szintén rendezte a sorozatot. Mindannyian fantasztikus érzéssel néztük, hogy milyen nagy sikere lett újra ennek a teleregénynek: valószínűleg valami olyan dolog történik az országban, ami sok mindent újragondoltat az emberekkel. Fellépett egy hiátus, és próbálnak visszakapcsolni alapdolgokhoz, alapérzésekhez.

Akkor ez ön szerint valós rajongás? Nem csak arról van szó, hogy a fiatalok jókat röhögnek az akkori szövegeken, frizurákon, öltözködésen?

- Hogy röhögcsélnek rajta, hogy van egy komikus felhangja ennek az egésznek, az egyáltalán nem baj. Igazából az a baj, ha valamivel nem foglalkozunk. Ezen a beszélgetésen például felmerült, hogy az ember milyen furcsán tud viselkedni egy temetésen, van, hogy elkezd nevetni. Amikor ez a gondolat felmerült, tartottam én is egy pici önvizsgálatot, hogy nálam ez hogy is volt: azt vettem észre, hogy fiatalabb koromban én sem tudtam egy csomó helyzettel - például a halállal - mit kezdeni, hiszen még nem éltem át annyi mindent. Most, ötvenévesen már teljesen másként történnek bennem ezek a dolgok. Ami a csoda ebben az újraértelmezett Szomszédok-ban, hogy azért itt az alap emberi értékek - a becsület, az egymásra figyelés, az adott szó szentsége - folyamatosan jelen vannak, amik a mi életünkből viszont kezdenek eltűnni. Ma már nemcsak hogy az adott szónak nincs becsülete, de az írott szerződésnek sincs. Egy fiatalember számára ezek még teljesen másképp csapódnak le, mint egy negyvenévesnek. Fiatalon még őszinte naivitással szemléljük a világot, és így sokkal nagyobb csalódás lesz egy álságos világban élni. A nevetés - a Szomszédok-kal kapcsolatban - szerintem nem cikizésként van jelen, inkább csak rácsodálkozás egy másik világra. Arról nem is beszélve, hogy az már önmagában egy fantasztikus dolog, hogy összehoz embereket egy sorozat. Találkoztunk olyan fiatalemberekkel, akikről kiderült, hogy összejárnak "retrózni", együtt szokták nézni a Szomszédok-at, és utána jól kibeszélik azt. Persze ettől függetlenül vannak olyan részek, amelyekre ma már azt mondja az ember, hogy úristen, mennyire elavult, de mégis van valami kapcsolódása a mai világhoz is.

Szokták most is Vágási Ferinek szólítani az utcán?

- Régen nyilván többször előfordult, hisz azóta felnőtt egy olyan korosztály, amelynek nem voltunk jelen napi szinten az életében - az tényleg új dolog számunkra is, hogy a fiatalabb generáció elkezdett ezzel foglalkozni. A sorozat befejezése után természetes volt, hogy sokan odajöttek, kérdezgették, hogy mikor leszünk újra a tévében - ezeket az embernek jó helyen kell kezelnie. Van, hogy nehéz pillanat, amikor az embert felismerik, de az is ugyanúgy nehéz, amikor úgy gondolja, hogy őt már mindenki ismeri, és aztán kiderül, hogy mégse. Én nem szoktam ebből ügyet csinálni, ha megismernek, megismernek, ha nem, nem. Nem kell, hogy mindenkinek a tudatában legyek.

A sorozatban mindig Vágási Feri volt, aki megmentette azokat a nőket, akik sötétedés után tartottak haza, és valami bajba keveredtek. Került már ilyen helyzetbe a valós életben is?

- Bármilyen hihetetlen, de én egy galamblelkű ember vagyok, soha életemben nem ütöttem meg senkit, soha nem verekedtem. Csak a sorozatban keveredtem bele mindig valamibe, vagy én vertem valakit, vagy engem vertek. Volt egyszer egy éjszakai forgatás, ahonnan hajnal kettőkor mentünk haza - akkor is valami akcióban voltam -, és amikor holtfáradtan átöltöztem a végén, az öltöztető azt mondta, én vagyok a gazdagréti Batman.

Lakott valaha panelban?

- Nem. Vidéken születtem, most Budaörsön lakom egy családi házban. De mindig elég hamar megbarátkoztam az adott helyzettel, amelyben éltem: iskolai tanulmányaim miatt korán elkerültem otthonról, és nagyon megszerettem Budapestet. De valószínűleg azért élek mégis vidéken, mert egyébként hiányozna az az életforma, amelyben nevelkedtem.

Kecskemétre hogy került? Ott játszik most az Indul a bakterház-ban.

- Cseke Péter hívott meg, ő rendezte a darabot, és nekem szánta Patás szerepét. Sokat dolgoztunk együtt a Turay Ida Társulatban - ami egy magán-színitársulat, a feleségem igazgatja -, de aztán őt kinevezték Kecskemétre.

A Szomszédok szereplőivel is ápolja a jó viszonyt?

- Ez a szakma elég szűk itt Magyarországon, úgyhogy sok mindenkivel kapcsolatban vagyok - de soha nem ültünk rá egymás életére, amikor még ment a sorozat, akkor sem. Minden évben, karácsony környékén volt viszont egy nagyobb stábbuli, ezt a mai napig tartjuk. Volt, akivel dolgoztam időközben máshol, volt, akivel nem, de amikor figyelem a mozgásokat, kitüntetett figyelemmel nézem, hogy hol tart Fehér Anna, mit csinál Ivancsics Ilona, hol van éppen Trokán Péter, mi történik Komlós Jucikával - ezek a munkák azért összekovácsolják az embereket.

A Szomszédok után részt vett egy pszichológiai kísérletként is felfogható műsorban, a Nemzedékek egymás közt-ben, amelyben eltérő generációk képviselői beszélgettek mindenféle problémákról. Annak miért lett olyan hamar vége?

- Vannak olyan dolgok, amikbe egy színésznek nem hogy nem tiszte beleszólni, de nem is tud, mert gazdasági szakemberek, producerek döntik el. Annak idején abba sem avattak be, hogy a Szomszédok-at miért vették le a műsorról, mondjuk, nem is a mi dolgunk, nem mi rohangáltunk a pénz után. Nem tudom, a Nemzedékek egymás közt végül miért nem futotta ki magát.

Legutóbbi tévés munkája a Presszó sorozatváltozata volt.

- Azt hiszem, két részben szerepeltem, Sas Tamásnak köszönhetően. Vele dolgoztam színházban, és azért is vettem részt örömmel a Presszó forgatásán, mert Tamás végre színészekkel próbálta megoldatni a színészi feladatokat. Ami engem igazából zavar a mai magyar sorozatokban, sőt az egész itthoni televíziózásban, hogy tele van amatőrökkel és félprofikkal - pedig akárhogy is nézzük, azért ez egy szakma, nem hiszem, hogy bárkivel helyettesíteni lehetne a színészeket. Sajnos ma már nagyon kevés színészt látunk, talán csak a filmgyártás foglalkozik velük, a televízió teljes káosz ebből a szempontból.

Régen mentek tévéjátékok, színházi közvetítések is.

- Így van. Most inkább vetélkedőműsorokba meg Hal a tortán-ba, Vacsoracsatá-ba hívják meg a színészeket a tévék, de csak azért, hogy az általuk kitermelt celebeket legalizálják, nem létező embereket hozzanak helyzetbe. Borzasztó ez a folyamat, és a legborzasztóbb benne, hogy ennek még tragikus következményei lesznek. Aki hivatásszerűen gyakorolja a pályát, annak is komoly nehézségekbe ütközik átélni azt az időszakot, amikor nagyon sikeres, és sokat dolgozik, és azt is, amikor nem foglalkoztatják. Ezekre az embernek készülnie kell, tudnia kell kezelni a helyzetet, lelkileg és szellemileg is. Ezek a felfújt celebek viszont nem fognak tudni magukkal mit kezdeni, attól a pillanattól kezdve, hogy nincs rajtuk a kamera. Komoly tragédiáknak nézünk elébe, BB Évi és a többiek még csak a kezdetet jelentik. A helyzet azért is káros, mert beleringatja a nézőket abba az illúzióba, hogy itt mindenki lehet minden, nem kell hozzá tartalom - ez szerintem nagyon nagy bűn, a társadalom tudatos szellemi leépítése. Emellett a fiatal színész kollégákat is sajnálom - pontosabban nem sajnálom, mert arra nincsenek rászorulva -, szomorúan látom, hogy egyszerűen nincsenek olyan helyzetekbe hozva, mint amennyire tehetségesek.

Azért lenne olyan műsor, ahol nem a színészi képességeire lenne szükség, mégis elvállalná?

- Arra, hogy, mondjuk, egy vetélkedőműsort vezessek, nem vagyok alkalmas, nem tudnék elég schlagfertig lenni egy ilyen helyzetben. De persze járok azért beszélgetős műsorokba, és fociról is sokat szoktak kérdezni, már-már egyfajta szakértőnek számítok, miután tizenöt éve vagyok a színészválogatott kapitánya. Ilyenek mindig akadnak, de ez nem feladat: én ekkor csupán egy állampolgár vagyok, akit megkérdeznek, nem színészként vagyok jelen.

A tévében egyébként miket néz?

- Kevés tévét nézek hála istennek, főműsoridőben amúgy is inkább játszom. Leginkább futballt szoktam nézni, illetve a National Geographic Channelt és a Spektrumot. A sorozatokat tekintve, láttam majd' mindegyikből részeket, de nem foglalkoztatnak annyira.

A beszélgetés előtt A kőszívű ember fiai-t próbálta. Mikor láthatjuk a darabot?

- Március 13-án, szombaton mutatják be Sopronban, ahol amúgy is elég sokat játszom. Én vagyok Rideghváry Bence a darabban, gyakorlatilag a főgonosz.

Most már ilyen szerepek jönnek? Régen mindig hősszerelmest játszott.

- A pályám elején Zalaegerszegen játszottam egy éven keresztül, ott is bemutatta a színház A kőszívű ember fiai-t 1983-ban vagy 1984-ben - én akkor Baradlay Richárd huszárkapitányt játszottam, de azt gondolom, hogy nekem már nem szabad Baradlay Richárdot játszanom, sőt a Baradlay fiúk egyikét sem. Azzal számolnia kell az embernek, hogy megy az idő: voltam Csongor, voltam Rómeó, de butaság lenne most is ilyen szerepekre vágyni. Hál' istennek a férfi színészekkel mindig sokkal jobban bántak a szerzők, sokkal több férfiszerep van a világirodalomban.

Van valami hobbija a színjátszáson és a futballon kívül?

- Mivel kertes házban lakom, elég sok dolog van, amitől ki tudok kapcsolódni, gyakorlatilag én vagyok otthon a kertész. Metszem a rózsáinkat, a fáinkat, nyírom a füvet, és remélem, hogy most már a fiaimat - 13 és 14 évesek - is rá tudom venni arra, hogy ezekbe a munkákba besegítsenek.

Gondolom, ők is látták már a Szomszédok-at. Hogy viszonyulnak hozzá?

- Pici korukban látták, de ők eléggé hétköznapi dolognak élik meg. Nekik valahol természetes, nincs meg az a rácsodálkozás, mint a többi hasonló korú gyereknél.

A viccet ismeri, ami magáról született? (Csák Máténak három fia van, két törvényes és egy törvénytelen: Csák Berry, Csák Norris és Nemcsák Károly - a szerk.)

- Persze, sőt ki is egészítettük, miszerint már nemcsak fiai, de unokái is vannak. Ez egy helyes vicc egyébként, valamikor a kilencvenes évek elején röppent fel, és állítólag gyerekek találták ki. Én mindenesetre tőlük hallottam először: a Budapesti Kamaraszínházban volt annak idején egy produkció, az Ali baba és a negyven gengszter, amelyben a felnőtt színészek mellett negyven gyerek játszott - többek között a későbbi hokikapus, Szuper Levente -, nekem ők mesélték.