Egri János: Súlytalanná vált a tévés szakma

Egri szerint felhígult a tévés szakma, az emberek csereszabatosak, bármikor lecserélhetők lettek. Nem tartja jónak, hogy licencműsorok kerülnek képernyőre tucatjával, nemet mondott a celebes vetélkedők, realityk invitálására, szerinte egy ilyen show-val sokkal többet lehet veszíteni, mint nyerni - az pedig különösen megdöbbenti, milyen célból alázzák saját sztárjaikat a csatornák. A volt tévés mesél Vitrayról, Vágóról, Rózsáról, 73 évesen is jégkorongozik, a sportot pedig változatlanul imádja, mert olyan eseményeket produkál, amelyeket a legjobb drámaíró sem tudta kitalálni.

Említette, hogy edzésről jön. Aktívan jégkorongozik még?

- Igen, van egy baráti társaság, Magyar Öregfiúk jégkorong-válogatott, olyan játékosok alkotják, akik sok-sok alkalommal szerepeltek korábban a nagyválogatottban is. Nagyon jó baráti társaság, heti kétszer van edzésünk. Kanadában is indultunk senior versenyen, jó helyezést értünk el.

Kemény ütközés is van a pályán?

- Nem elsődleges cél föllökni a másikat a palánkra, de ha valaki el akar menni, mindenáron meg kell akadályozni, így előfordul, hogy elesik valaki - külső segítséggel. Van azonban egy finom tisztelet, egy nagypapát nem akarnak agyonnyomni.

A téli olimpia tetszett?

- Igen. Az MTV-ben hosszú évekig nem jártam, most behívtak. Gundel Takács Gábor kérdezte, hogy szerintem ki nyer a döntőben, én azt válaszoltam, hogy Kanada. A jóslat bevált. Hasonló történt most is a drámai Kanada-USA meccsen, mint 1954-ben, mikor a csoportmeccsek során 8-3-ra legyőztük futballban a németeket, a döntőben pedig 3-2-re kikaptunk. Sokat játszottam és közvetítettem hokit: világbajnokságot és Izvesztyija-kupát egykoron az MTV-n. Volt olyan időszak, mikor vasárnap két jégkorongmeccset is közvetített a televízió. Négy óra élőben, ez riporternek sem semmi! Nem csak én vittem ezeket, de sokat vállaltam. 1968-ban debütáltam, a grenoble-i téli olimpián.

Újra az MTV-nél járt, egy évtized után: milyennek találja az új székházat?

- Szomorú voltam, nyilván a nosztalgia miatt. A régi székház nem stúdiónak épült, annyira nem volt alkalmas televíziózásra, hogy ettől jól érezte magát mindenki. A mostani szikár, steril, akváriumszerű, dehumanizált létesítmény. Két látogatás után ez volt a véleményem. Nem találtam ott egy büfét, hogy leüljek beszélgetni, és az ajtókat sem lehet kinyitni kilinccsel, csak kártyával. Modern, jó, de ebből én valahogy kinőttem. Viszont operatőrök, sminkesek, világosítók kézről kézre adtak, sok régi barát, ismerős üdvözölt, mindegyik dolgozott régen valamelyik műsoromban. Régen nagyon finom, úri légkör uralkodott. Nem lehetett csúnyán beszélni, az obszcén szöveg nem volt divat. Templomban sem köpünk a földre, nem gyújtunk rá. Tegyük hozzá, nagyon elkényeztetettek voltunk akkoriban, és sokkal több volt a kollegialitás egymás iránt: ha valaki beteg volt, akkor a másik önként beugrott, és nem azt kérdezte, mennyi a fellépti díj. Tudta, televíziós érdek.

Mit szól az MTV jelenlegi helyzetéhez?

- Mindenki szomorkásan, savanyúan néz vissza, én szeretném ezt elkerülni. Butaság a múlton keseregni. A Magyar Televízióban egykoron rendkívül magas színvonalú művészi munka folyt, zenei, színházi, kulturális műsorok voltak. Most ezek hiányoznak. A téli olimpiára pedig a Magyar Rádió és az MTV nem küldött ki embert, ezt semmivel nem lehet megmagyarázni, pénzhiánnyal sem. Tudom, hogy a magyarok a téli olimpiákon nem indulnak győzelmi esélyekkel, de a kezdetek óta ott vagyunk ezeken. Egy-egy riportert illett volna kiküldeni.

Sportvonalon kezdte az MTV-nél, hogyan került oda?

- Kicsit szentimentális történet. Egyszer Szántód és Tihany közt, egy balatoni átkelés során, kellemesen beborozva hosszan egy filmről meséltem egy társaságnak. Kiderült, hogy ott volt az akkori szórakoztató és zenei főosztály vezetője, aki azt mondta rólam, hogy "na, ez egy szórakoztató valaki". Akkoriban én Franciaországban ösztöndíjas voltam, és ott láttam egy vetélkedőt, amelyről tudtam, hogy itthon lenne létjogosultsága. A magyar tévés kvízek meg sehol nem voltak még, így született a Játék a betűkkel, ami nem kópiája volt a franciának, de vett át belőle elemeket. Minden áldott nap ment harminc percben, élőben. Igaz, nem volt több tucat csatorna, konkurencia, de minden nap leült hárommillió ember, hogy magyarul tanuljon. Itt jegyezném meg, hogy időközben hihetetlenül elszegényedett a nyelv, abszolút elvált az aktív és passzív szókincs. Frivol: mikor mondtuk ki legutóbb? Mikor mondja ezt valaki egy kihívó viselkedésű hölgyre?

Miért satnyul a nyelv?

- Ma az embereknek kevés idejük van a nyelvápolásra, versolvasásra. Interneteznek, a Facebookot tanulmányozzák, küldenek egy szmájlit.

De ön is internetezik, nem?

- Nem. Illetve nagyon keveset. Olvastam egy statisztikát, hogy egy átlagos amerikai fiatalember napi nyolc és fél órát tölt azzal, hogy nézi a tévét, a monitort, a mobilt. Miért nem megy ki labdázni? Amit mondok, nyilván nevetséges, ódivatú vélemény, kár az ár ellen úszni. Szükséges az e-mail, bankok, ügyfelek közt, de napi fél óra nem elég erre? A napi 173 e-mailből, amit elolvasunk, hány vonatkozik ránk valóban?

1962 és 1997 közt dolgozott az MTV-nél. Távozáskor nyugdíjas volt? Hogyan történt a válás?

- Pont akkor lettem hatvanéves, ami akkoriban a nyugdíjkorhatár volt. Az MTV-nek épp akkor is el kellett bocsátania egy csomó embert, és úgy gondolták, hogy odahelyeznek egy HR-menedzsert likvidátorként, aki odajött, és azt mondta: "János, te pillére vagy a televíziónak, de én azért vagyok, hogy ezerkétszáz embernek felmondjak. Kézenfekvő, hogy a nyugdíjasokat küldjük el előbb." Mondtam, hogy értem, és rákérdeztem, hogy nem játszik-e szerepet, hogy ki hol dolgozik, bérelszámoláson, raktárban vagy képernyőn. Őszintén megmondta, hogy számára nincs különbség. "Értem. Hol kell aláírni?" - kérdeztem. Az illető fél évig volt ott, majd 15 millió forinttal távozott. Nincs ebben semmi, kiváló művészek akkor kerültek nyugdíjba, például Antal Imre is, nem éltem meg sértésként. Ez azoknak katasztrófa, akiknek nincs biztos családi hátterük, baráti társaságuk. Az MTV-nek régen nagy presztízse volt, de legnagyobb sajnálatomra ez elfogyott. Ma már nem nagy durranás, hogy valaki az MTV-nél van, és még a nézettsége is jóval kisebb, mint a kereskedelmi tévéknek. Súlytalanná vált a szakma, az emberek csereszabatosak lettek, cserélhetők, mint egy anyacsavar. Régen az egyéniségek is hozzásegítettek egy műsor sikeréhez, de lehet, hogy ez csak bennem él így. És mondom, nincs bennem semmi keserűség, tudomásul kell venni, hogy azok az idők elmúltak. A balerina is visszavonul harminc fölött, és agysebész sem lehet senki hetvenévesen.

Nézzünk pár régi vetélkedőt: mi jut eszébe rólunk? Játék a betűkkel.

- Majdnem hét évig ment, francia minta alapján, a másik támasz pedig a Scrabble volt. Minden nap az volt a legnehezebb, hogy jól időzítsek, hogy akkor legyek a legjobb formában. Nem könnyű. Van, aki gyenge edzésen, jól szerepel a versenyen.

Lehet egy kérdéssel több?

- Az egy korszakos műsor volt Magyarországon. Az egész műsor arra volt kitalálva, hogy színes televíziót lehessen nyerni, ezek akkoriban jelentek meg itthon. Az Orion nem szállt be, a Videoton igen, és úgy volt, hogy az adások nyertese hazavisz egy készüléket. Csakhogy az akkori pártvezetés tiltakozott, hogy nincs rendben, hogy egy bányász húsz év munkával sem tud venni egy színes tévét, így más harminc perc képernyőjelenléttel ne nyerhessen. Így bérletet lehetett szerezni előbb egy hónapra, aztán kettőre, aki pedig nagyon okos volt, tizenkét hónappal elnyerte végleg a készüléket. Ezzel ki lett védve a munkásmozgalmi ellenállás.

Elmebajnokság?

- Volt egy hasonló, angol műsor. Egy izlandi bácsi, egy szimpatikus, derűs mackó, Magnus Magnusson vezette. A Mastermind-ból annyit vettünk át, hogy egy konkrét témát kiválaszthatott a játékos, de abból aztán mindent, a legkisebb részinformációt is kellet tudnia. Emellett általános műveltségre is szükség volt, a kettőből szerzett pontszám összeadódott. Jó formátum volt, és emlékezetes emberek tűntek fel benne, akikre sokáig és sokan emlékeztek. A múlt heti vetélkedőket ki nyerte? Senki nem emlékszik rájuk. Az Elmebajnokság a népszerű A Hét előtt ment, fél héttől, de mindenki azt mondta, őrültség, akkor mindenki még a telken van, vagy utazik épp haza, nem fogják nézni. Kiderült, hogy sokan követték, siker volt: három és fél millió ember figyelte rendszeresen.

Kérdezz, felelek.

- Hat évig ment. Ha valamire büszke lehetek, az, hogy hosszú ideig képernyőn tudott maradni egy-egy ötlet. Persze nem korrekt összehasonlítani az akkori és a mostani televíziós piacot.

Manapság hat hónap is szép idő egy vetélkedőnek.

- Most horribilis pénzt költenek vetélkedőkre, sok százmillió megy licencre, díszletre, aztán öt adás után leveszik, mert rájönnek, hülyeséget vettek. Ami engem még zavar ezekben, hogy általában egy jottányit nem lehet eltérni a leírtaktól, elő van írva, milyen inge legyen a műsorvezetőknek, hogyan kell fésülni a haját. Rettenetesen csiricsáré a környezet, hatalmas lépcsőkön kell lerohanni. Miért? A puritán Elmebajnokság-ban csak az számított, mit tud a versenyző, csak a fejben lévő tudással lehetett villogni. Nem kellett ostobaságokról beszélni, ráadásul látszik is, hogy a műsorvezetőt nem érdekli, mit mond a vendég. Mostanában a celebet, vendéget a műsorvezető szemrebbenés nélkül agyba-főbe sértegetheti, és nem gondol arra, hogy a kisfia bemegy másnap az iskolába, ahol azt mondják neki: "Láttuk tegnap a papádat a televízióban. Hát, elég béna volt!" Ez arcpirító, borzalmas, miért jó látni azt, hogy más ember bogarat, pirított sáskát eszik?

Megfizetik ezért.

- Valahol azért legyen egy határ!

Tizenöt-húsz éve ön mellett még három ismert tévés gyártotta az MTV-nek sorra a vetélkedőket. Vitray, Rózsa, Vágó. Mit gondol róluk? Van kapcsolat?

- Vágó és köztem a legnagyobb különbség, hogy ő elment a kereskedelmi tévékhez. Biztosan jól tette, hiszen anyagi és más szempontból is nagyon kifizetődő dolog. Amúgy nem tartom senkivel a kapcsolatot.

Vágóval tavaly beszélgettem, szerinte azért nem voltak jóban, mert ön úgy érezte, hogy ki akarja túrni, hogy rivális jött a személyében.

- Soha nem éreztem így, féltékenység, karrierféltés nem volt. Egy szobában is voltunk egy darabig, de más életstílust követtünk. Hogy egy egyszerű példát mondjak, ő cigarettázik, én nem. Más jellegű volt az érdeklődésünk, pedig mind a ketten műegyetemre jártunk, a logikus gondolkodásra való hajlam mindkettőnkben megvolt.

Vitray?

- Ő többször nyilatkozta, hogy neki nem volt senki a barátja. Én az MTV főmunkatársa voltam, nagyon önállóan dolgoztam akkor is, amikor Vitray volt elvileg a főnököm. A grenoble-i olimpián viszont sportvonalon ő fedezett fel, maga mellé ültetett, hogy segítsek neki jégkorongban. Egy évet játszottam ott, három idegenlégiós volt: egy kassai szlovák, egy kanadai meg én. Sokat tanultam ott a profi világból. A csapat ott annyira népszerű volt, hogy elég könnyű volt az életem, nem kellett minden órán benn lennem a nyelviskolában.

Rózsa?

- Jó kollegiális viszonyra emlékszem. Mindenki nagyon önálló volt, konkurenciaharcról nem tudok. Nem kellett külső segítség vagy protekció, hogy sikeres legyen az ember.

Tévét szokott nézni mostanában?

- Keveset. Én még az apró technikai hibákon is felszisszenek. A szakértelem elmúlt: van olyan, hogy a műsorvezető befejezte a mondandóját, majd ott ül harminc másodpercig, kifeszítve. Nem mer belekezdeni új mondatba, mert hátha ráindulnak, így feszeng és kínlódik. A néző gyakran semmibe van véve, a színvonal nem olyan fontos. Sorozatot pedig soha nem nézek. A Barátok közt sok ezredik részénél tart, népszerű, de az én érdeklődésemet nem kelti fel, túl művi, mesterséges problémákról szól.