Xantus Barbara: Volt, hogy ledőltünk a pókerasztal alá

Vágólapra másolva!
Február 15-én indul a Casino című magyar sorozat az RTL Klubon. Egyelőre három rész készült belőle, és ha találkozik a tévézők ízlésével, akkor lehet folytatása ősszel. Az egyik főszereplő, Xantus Barbara mesélt a forgatás körülményeiről, kedvenc jeleneteiről és a hajnali kávézások hangulatáról.
Vágólapra másolva!

Február 15-én indul a Casino az RTL Klubon, az egyik főszereplő, Xantus Barbara pedig bizakodó: reméli, hogy elindul ismét a hazai sorozatgyártás. "A nézők szeretik a magyar színészeket, látom, hányan kedvelik Szabó Győzőt, Elek Ferit, Csuja Imrét, Rudolf Pétert és a többieket. A magyar film iránt szerintem mostanában nagy az érdeklődés, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy volt más, gyengébb korszaka is a magyar filmiparnak. Hogy mi lesz idén, azt még nem tudom, de ha jó a magyar film, akkor a nézőtér is tele, és üzletileg sem lehet csak úgy elmenni mellette."

Jóval a Família Kft. után játszott a Tűzvonalban című krimiben és a Barátok közt-ben is. "Azért jó a televíziós szereplés, mert így nem csak az négy-hatszáz ember lát, aki eljön egy előadásra. A Barátok közt-ben Kalamár Tamástól egy hálás, jó figurát, egy prostituáltat kaptam, de nyilvánvaló volt, hogy nem hozhatták össze végleg az ország Berényi Andrásával, így láthatóan az enyém egy bemenő-kimenő karakter volt. Egy rosszlány annyira nem javulhat meg! A szerepben viszont tényleg kreatív lehettem" - emlékezett.

A színésznő szerint a Família Kft.-t, a Szomszédok-at szerették a tévézők, de ezeknek nemigen volt hazai utánpótlása. "Nem minősíteném a szappanoperákat, telenovellákat, de azt látom, hogy a jó sorozatot és a nem annyira jót is megnézik. Talán egyszerűbb amerikai vagy brazil szériákat venni csomagban, mint gyártani magyart, ezért van az előbbiből sokkal több. Ezért is volt egy nagyon klassz ötlet az RTL-től, hogy vállalt heti, magyar sorozatot, mert más magyar tévécsatornán nem lehet ilyet látni. A Casino nézettségétől függ majd, hogy megy-e tovább ősszel. Mi bízunk benne, mert élő, igazi, bonyolult karakterek vannak benne, olyanok, akikkel össze lehet találkozni az utcán, a boltban. A sorozaton lehet nevetni, és nem feltétlenül fanyar humorra gondolok" - elemezte a szériát, amelyet nem tenne be a drámai kategóriába, annak ellenére, hogy emberi sorsokat mutat be egy különleges közegben.

A sorozat gyűrött, nyúzott, cigarettafüstös világát Szurdi Miklós és Xantus Barbara is közelről ismerték, korábban többször megfordultak kaszinókban, de a sztorikat nem egy az egyben emelték át a fikciós történetbe. "Nem láttunk nagy drámákat, illetve nem ezeket figyeltük, sokkal inkább a magunk szerencséje érdekelt. Ha Miki nyert egy este, akkor mentünk étterembe vacsorázni, ha viszont nem, akkor főztem otthon virslit" - mesélte.

A karakterek nagyrészt előbb íródtak meg, utána kerestek hozzájuk színészeket, de volt olyan, akire már korai stádiumban is gondolt a rendező: "Miki régóta szeretett volna a Tűzkő Sanyival csinálni egy filmet, az ő karaktere, a kaszkadőr figura így hamarabb volt meg, mint az én karakterem. A rendezők érthetően szeretnek karaktereket általuk kedvelt színészeknek adni, így dolgozott Goda Kriszta sokat Csányival. A férjem sokunkat megismert már a Famíliá-ban, a tanodában, Fehérváron, a színházban."

Forrás: [origo]

Képek a forgatásról itt!

Mivel férje a rendező, felmerülhet a kérdés, hogy kapott-e volna egyáltalán szerepet ebben a sorozatban, ha más dönt a színészekről. "Meg kell nézni: ha jól játszom, odavaló vagyok, ha nem jó a játékom, akkor nem. Itt egy száztagú stáb dolgozott, ez komoly dolog, nem kockáztatna senki nem megfelelő emberrel. Minden rendező a szerepre azt választja, akivel szerinte meg tudja csinálni. A színész csak beosztott, a kreativitással segíti a rendezőt, amúgy betartja az instrukciókat, akkor is, ha a férje a rendező. Egy forgatáson pedig nem lehet valamit hetvenszer felvenni: három felvétel alatt jót kell csinálni. A csúszásokért szigorúan fizetni kell, minden nap sok pénzbe kerül" - fejtegette.

Hét évig egy színházban dolgozott Szabó Győzővel, jól ismerik egymást. Ebben a sorozatban, legalábbis az első három részben nemigen volt közös jelenetük (Xantus a kaszinó egyik teremfőnöke, Szabó pedig a tulajdonosnő fia). "A kaszinó örökösét alakító Voith Ágival viszont nem volt korábban közös munkám, de jó volt vele dolgozni. Fehérváron látott sokat különféle darabokban, így valamennyire azért ismert. Fanyar humora van, ül, amit mond, érett, jó színésznő" - mesélte.

A forgatáshoz gyakran kettőkor keltek, ami megviselte a stábot, hiszen a legtöbb színész este még fellépett, és a legtöbb színművész nem megy rögtön haza előadás után. "Az ember szépségén sokat csorbít, ha csak három-négy órákat alszik heteken át. Mi négyre mentünk az Aréna Plaza kaszinójába, ahol a forgatás zajlott, de négykor tele volt a smink, jókedvű emberek a kávéjukat kavargatták, és meséltek az előző esti előadásokról. Szerettünk együtt dolgozni: egy valódi társulattá nő húsz nap alatt egy ilyen stáb" - elemezte a csapatmunkát. Nagy késések nem voltak, ha pedig mégis csúszás volt, akkor előfordult, hogy befeküdtek a pókerasztal alá pihenni egy keveset: az öltöztetőknél volt pár pokróc, takaró. A közeli moziba is beültek, ha saját jelenetükre vártak a színészek, de mivel ritkán borult a forgatási rend, senki nem lázongott.

A színésznő szerint a humora miatt lesz szerethető a sorozat, van benne szatirikus elem, önirónia. Kedvenc (saját) jelenetét kisfiával vette fel: "A hétéves Balázskával forgattam együtt, aki ügyes, meglepően összeszedett volt, pedig korábban soha nem volt még forgatáson. Most nagyon koncentrált, ami fontos volt, ugyanis egy ilyen esti forgatás fizikai állóképességet igényel, nem lehet bármikor ledőlni vagy kimenni vécére."

Ha nem saját jelenetet kell megnevezni, akkor Voith Ági és Elek Feri alakítása ugrik be neki: "Volt egy komoly zsarolási jelenetük, remek volt nézni, ahogy játszottak. Elek Feri pedig arcra ugyan nem tűnik maffiózónak, de tehetséges színész, és mindig jó, ha egészen új szerepkörbe tesznek valakit. És hány olyan ember van, akiről bizalomgerjesztő arca alapján nem is gondoljuk, hogy mennyire gonosz!"