Peller Anna: A Barátok köztben vissza kellett fognom magam

Peller Anna jelenleg a Barátok közt-ben játssza Juhász Gabit, közben az Operettszínházban visz hét szerepet, és szinkronmunkákat is vállal. Novák Laci alakítójánál kevés szórakoztatóbb embert ismer, és testvérével, Mariannal is nagyon jó a viszonya, mindig őszintén megmondják a véleményüket a másik alakításáról. A Barátok közt forgatásán igencsak meggyűlt a baja a pénztárgéppel, pocsék színművészetis felvételijét pedig jódlizással javította fel annak idején - az Operett melletti kávézóban beszélgettünk vele.

Az Operettszínház színésznőjeként hogyan kerültél be a Barátok közt-be?

Behívtak egy válogatásra, gondolom, akkor már megvolt, hogy egy ilyen karakterű nőt keresnek. Először egyedül kellett játszanom a kamerának, majd másnap visszahívtak, hogy Tihanyi Tóth Csabával (Novák Laci alakítója - a szerk.) is fel kellene venni egy jelenetet - akkor már nagyon dobogott a szívem, hisz ezzel azt éreztették a készítők, hogy van esélyem. A következő nap már hívtak is, hogy megkaptam a szerepet.

Inkább könnyebbség, vagy inkább nehézség volt, hogy valaki már vitte előtted ezt a szerepet?

Ahhoz szerintem már túl régen szerepelt utoljára ez a karakter, hogy össze lehessen minket hasonlítani. (Juhász Gabi figurája tizenegy év után tért vissza a történetbe - a szerk.) Akkoriban én is csüngtem a Barátok közt-ön, nagy rajongó voltam - persze, ha tudom, most is megnézem, és nem azért, mert benne vagyok, hanem mert tényleg leköt a történet. Szóval ismertem Pető Fannit a képernyőről, de annyira más alkat is vagyok, hogy értelmetlen lenne az ő játékához mérnem magam. A készítők egyébként direkt választottak teljesen más külsejű nőt a szerepre, ezzel akarták érzékeltetni, hogy az idők során mennyire megváltozott a karakter.

Sorozatbeli pároddal, Tihanyi Tóth Csabával civilben milyen a viszonyod?

Imádom. Nála szórakoztatóbb embert keveset ismerek: a forgatások is rettentő jó hangulatban telnek, mert Csabi lépten-nyomon szórja a poénokat. Mondtam is a férjemnek - akinek szintén sziporkázó a humora -, hogy felkötheti a gatyáját.

Tanítgatott is téged, amikor bekerültél a sorozatba?

Persze, kezdettől fogva segített mindenben. Én az Operettszínházban nagy színpadhoz szoktam, úgyhogy az elején itt is túlzott mimikával, széles gesztusokkal dolgoztam - pedig itt mindent vissza kell fogni a minimálisra, mert ha nem így teszel, nagyon sok lesz belőled a képernyőn. Ráadásul nekem sok komikaszerepem is van, táncolok, ugrálok, akrobatikus elemeket csinálok a színpadon, így itt most nagyon vissza kellett vennem. Csabi rengeteg jó tanácsot adott, de mások is - gyakorlatilag felsorolhatnám az összes színészt, mert tényleg olyan az egész, mint egy nagy család, fantasztikus a csapat.

Volt olyan készség, amelyet direkt a Barátok közt miatt kellett elsajátítanod?

Miután a szerep szerint egy boltban dolgozom, meg kellett tanulnom használni a pénztárgépet - ami korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Először nyomkodtam mindent, pityegett, ki se nyílt, majd hasba vágott a kiugró rekesz, tényleg meg kellett tanulnom kezelni. Emellett fára kellett másznom egyszer, ami szintén nagy kihívás volt, mivel tériszonyos vagyok, és hangyák meg bogarak közt ültem odafenn.

Azonosítanak már a szereppel az utcán?

Nem tudom, hogy Gabival azonosítanak-e, mindenesetre fel szoktak ismerni az utcán - aminek én örülök is, mert eléggé excentrikus vagyok, erre vágytam már gyerekkorom óta. Nyilván a Barátok közt sokat dobott az ismertségemen, és néha úgy is szólnak hozzám, mintha Gabihoz szólnának. A múltkor Dolhai Attilával mentünk be Szombathelyen egy cukrászdába, ahol a tulajok állítólag nagy rajongóim voltak, úgyhogy ajándékba adták a fagyit.

Testvéred, Mariann pedig most épp a rivális napi sorozatban tűnt fel.

Hát ez egy kabaré, nagyon sokat nevetünk ezen: kapcsolgatjuk otthon a tévét, és az egyik csatornán a húgom van, a másikon meg én. Amúgy meg szoktuk egymást nézni, és el is várjuk a másiktól, hogy őszinte véleményt mondjon: mindig megkaptam Marianntól, ha szerinte éppen sok voltam, vagy valami nem állt jól nekem; és én is megmondom neki, ha van valamilyen kritikai észrevételem.

Soha nem volt köztetek rivalizálás?

Ezt mindig megkérdezik, de soha nem volt. Őt mindig a műsorvezetés érdekelte jobban, engem pedig a színpad, nem teljesen ugyanaz a terepünk. Ott voltam a felvételijén - amikor tévés műsorvezető-rendező szakra jelentkezett a színművészetire -, és ő is az enyémen; később megnézte az összes vizsgaelőadásomat, én pedig jelen voltam, amikor kezdett az RTL Klubnál.

Édesanyátok - szintén Peller Anna - pedig énekesnő, külföldön jódliművészként ismert: téged is ő vitt ebbe az irányba?

Gyerekként persze elkezdtem őt utánozni, aztán valahogy megtanultam rendesen jódlizni is. Tizenhat éves koromtól már voltak közös fellépéseink, sokat jártunk Ausztriába, de például Friderikusz műsorában, a Meglepő és mulatságos-ban is bemutatkoztunk. Nagyon sokat tanultam tőle, és a mai napig kikérem a véleményét mindenben.

Követve őt, te nem gondolkodtál külföldi karrieren?

Megfordult a fejemben, de jól érzem itt magam, igazán soha nem vágyódtam el. Nagyon szeretem ezt az országot, és a nyelvet is, mivel imádok beszélni. Gyerekkorunkban a tesómmal állandóan felvettük egymás hangját, és annyit foglalkoztunk a megfelelő artikulációval, hogy most már akkor is lehet minden szavunkat érteni, ha épp rettenetesen hadarunk.

Szinkronizálni is emiatt kezdtél?

Igen, de ott érdekes módon arra jöttem rá, hogy jobb, természetesebb lesz a figura, ha nem artikulálom túl. A szinkront is magamtól kezdtem egyébként, tizenhat évesen a fejembe vettem, hogy nekem szinkronizálnom kell: a húgommal egyszerűen bekopogtunk a Pannónia Filmstúdióhoz, és kerestünk egy gyártásvezetőt. Molnár Melinda már másnap hívott mindkettőnket tömegezni: egy focicsapatnak szurkoltunk, olyasmiket kellett kiabálni, hogy "Igen!" meg "Hajrá!" Aztán elkezdtünk külön szavakat, illetve mondatokat kapni, ma pedig már főszerepeket. Amire különösen büszke vagyok, hogy én szinkronizáltam Christina Aguilerát a Dívá-ban és Scarlett Johanssont is a Match Point-ban.

A színészet viszont már nem indult ilyen simán: későbbi osztályfőnököd, Kerényi Imre azt mondta, hogy pocsék felvételit mutattál be a színművészetin. Mit csináltál?

Eleve úgy mentem oda, hogy kilencven kiló voltam, spánielfrufrum volt, és anyunak azt a rakott szoknyáját vettem fel, ami nekem a földig ért - körülbelül úgy néztem tehát ki, mint egy alpesi tehén. Erre jött még az is, hogy olyan szerepeket vittem, amelyek egyáltalán nem passzoltak hozzám, például Júliát a Rómeó és Júliá-ból. Egyáltalán nem voltam tisztában magammal, akkor még inkább a naivát éreztem belül. Belekezdtem egy Elektra-monológba is, ahol Elektra egy urnához beszél - nálam nem volt kellék, de találtam ott egy ásványvizes palackot, annak kezdtem el mondani. Közben a víz is kiömlött, szóval tiszta szerencsétlenség voltam.

Akkor mit láthattak meg benned, hogy mégis felvettek?

Jódliztam is, amibe valahogy beleszeretett Kerényi Imre. Azt mondta: "Ezentúl minden rostán jódlizzon, szeretném felvenni magát." Végül fel is vett, de azt tűzte ki elsődleges célul, hogy találjuk meg az igazi Peller Annát: állandóan olyan feladatokat adott, amelyektől egyre jobban kinyíltam. Másodéves koromban jött aztán egy nagy változás, amelyet Bagó Bertalan rendezőnek köszönhetek: a Kokainfutár-ban olyan szerepet adott, ahol - életemben először - egy szexuálisan túlfűtött nőt kellett játszanom. Fogalmam sem volt, hogy ez ennyire bennem van, de olyan jól sikerült, hogy azóta így maradtam.

És Kerényi Imrétől mi volt a legfontosabb, amit tanultál?

Az egyik kedvelt mondása volt - amit nagyon szeretek -, hogy "Gyere be, és menj ki!" Ez azt jelenti, hogy úgy kell bejönni és kimenni a színpadra, hogy a nézők észrevegyenek, megjegyezzenek, érezzék, hogy jelen vagy. A másik fontos dolog, amit mindig emlegetett, hogy akármilyen kemény is ez a pálya, mindig törekedni kell arra, hogy jó emberek maradjunk - én igyekszem is ehhez tartani magam.

Az Operettszínházban jelenleg hét szerepet viszel: van olyan, amelyik különösen közel áll hozzád?

Most épp A kaukázusi krétakör a nagy szerelmem, amelyben a főszerepet kaptam. Itt egy más színt mutathatok magamból, itt nem az a vicces, bohókás figura vagyok, aki általában szoktam lenni - igaz, már a Koldusopera Kocsma Jennyje is efelé vitt. A kaukázusi krétakör-ben viszont végig a színpadon is vagyok, és drámai jeleneteket mutatok be: folyamatosan teljesítenem kell, nem lehet kiengedni egy pillanatra sem.