A csatorna stand-upos műsorának aligha fog visszaszólni az idén érzékenynek tűnő X-Faktor, annak ellenére, hogy Kiss Ádám a november 12-i adásban Zámbó Cristofellel poénkodott (utalván a meglehetősen egyszerű, volt VV-szereplőre, aki akár börtönbe is kerülhet), majd Jimmy Egy jó asszony mindent megbocsát című dalát hozta fel, utalva arra, hogy fia hallhatóan hamis előadása során "egy jó néző mindent megbocsát."
Az apa árnyékából kilépett sztárok kapcsán párhuzamot vont Fásy Zsülike és Zámbó Krisztián közt, majd azzal magyarázta a fiú könnyű továbbjutását, hogy a nyugdíjasok bizonyára otthon ülnek, és remegő hangon biztatgatják egymást: "szavazzunk a Jimmykére!" Kiss Ádám az adás során vidáman szólogatott be az X-Faktor-nak, gyorsan bevitt egy sorozatot, Stone angoltudását is nevetség tárgyává tette, majd Ördög Nóra (dublőrjének) cigánykerekes mutatványát hozta elő, mondván, csak az esélyegyenlőség miatt kerülhetett adásba. Az énekesekről nem volt nagy véleménnyel ("annyira szarok maradnak a végén, hogy a párbajt pisztollyal intézném el"), de a Voice feltűnésének sem örült ("Malekéknál nincs több gyerek, ezért nincs több tehetségkutató.")