Jelent kihívást egy telenovella?
Az összes ilyen mexikói és brazil sorozat egy kaptafára készül. Nem is mindig tudjuk megállapítani, hogy milyen, ez talán venezuelai. A címe Mindent a szerelemért. Ez talán most annyiban más, hogy megpróbálnak viccesebben játszani, ami különlegesebbé teszi ezt az eleve nem mindennapi stílust - hiszen amikor a készítők ezt komolyan gondolják, abban is van egyfajta humor számunkra. Nem színészileg megterhelő, hanem inkább technikailag. Itt pont az az érdekes, hogy a figurákat annyira nem lehet kiismerni, a játékuk teljesen véletlenszerű, így sokszor lekövethetetlen. Ám a szövegben nagyon sokat lehet nekünk segíteni, különböző jelekkel, meg hasonlókkal.
Imponál, hogy gyakran kapsz gyönyörű főhősnőt?
Ebben a produkcióban annyira gyönyörű a színésznőm, hogy minden kolléga epekedik utána, aztán kimegyek a mosdóba, és belenézek a tükörbe, az önbizalmamnak azért annyira nem tesz jót. De a hölgy most termékeny korszakában van, ontja magából a műveket, szóval munkám legalább van a magyar szinkronnal. Egyébként nem az én profilom ez a szappanoperázás, ez eddig azért nagyrészt elkerült engem. Eleinte azt éreztem, hogy le is ugrom erről a műfajról, mert túl sokat nem lehet segíteni ezen a fajta színjátszáson. Jobban szeretem a finomabban játszó nőket.
Mint például a karaktered A hatalom hálójában sorozatban?
Ott mondjuk egy keményebb nő hangját adom. A Férjem védelmében című sorozatban is egy ilyen karaktert játszom, aki minden kis fekete ügyet elintéz, és ha kell, beveri a fejét egy-két embernek. De van más ilyen akciósorozatom is, a Hawaii Five-0, ahol egy ázsiai származású nő a karakterem. Ő sem riad vissza a keményebb dolgoktól, és ha kell, fegyvert használ, lábát lendíti. No, és akkor itt van Robin Tunney A mentalistá-ból, akivel először A szökés-ben találkoztam. Emlékszem, hogy boldogan konstatáltam a második évad indulását, aztán rögtön az elején engem szépen lelőttek! Akkor gondoltam, hogy ez semmi, hisz láttunk már csodával határos feltámadásokat.
Nem vágysz arra, hogy néha butább szőkét kapj?
Karácsony körül egy romantikus vígjátékban szólaltattam meg egy igazi szőkét. Nagyon pici volt, és elképesztő magas hangon beszélt a színésznő. Aprics László, a szinkronrendező kifejezetten azt kérte, hogy ezt próbáljam meg követni. Kérdeztem is tőle, hogy ugye eredetileg nem rám gondolt? Ez egy kellemes kirándulás volt a butább, szőkébb világba, de én igazából jól érzem magam a vezető jellegű, barna karakterek bőrében.
Szeretsz másokkal együtt dolgozni, tudsz még tanulni?
Aki elsőre eszembe jut, az Fülöp Zsigmond, ő színházban is kollégám. Szinkron szempontjából egész más korban szocializálódott, mégis fel tudta venni a mai tempót. Ő még két próbát szokott meg, aztán az eredeti szöveg hallgatása nélkül mondta el a szöveget, manapság meg próba nélkül, fülessel csinálunk szinte mindent. De ezektől függetlenül is úgy érzem sokszor, hogy mindent bele kell adnom, ha ő ott van. Zsigmondnál tényleg azt érzem, hogy mindegy, mit csinál - akár egy ilyen szappanoperát - a lényeg az, hogy az is a lehető legjobb legyen.
Szerepeltél a Beugró-ban, és az Üvegtigris harmadik részében. Ezek mennyire töltenek be fontos szerepet az életedben?
Eléggé. Nyilván jó, ha van munka. Most is épp folynak a tárgyalások a Beugró feltámasztásáról, illetve néhány kisebb műsorvezetői dolog van folyamatosan. Benne vagyok egy családbarát magazinban, és a Szeretlek, Magyarország-ban is. Abból a szempontból is fontosak ezek, hogy amikor annak idején ebbe belevágtam, úgy gondoltam, hogy nagyjából a harmincas éveim elejét tudom még ezzel tölteni. Folyamatosan kaptam a fiatalabb szerepeket, és azt hittem egy idő után rájönnek, hogy ilyen lánynak már nem vagyok jó: így az Üvegtigris 3 egy jó kiugrás volt, valamint sok-sok önbizalmat csöpögtetett belém.
Az interjúért köszönet a Magyarszinkron.hu-nak.