Szilágyi Tibor: Világhírű színészeket nem illik gyengíteni

Majdnem ötven éve van a pályán, Kossuth - és Jászai Mari-díjas, a színészet mellett még rendez is, pedig tavaly betöltötte a hetvenet. Szilágyi Tibor arról mesélt, milyen itthon nem használt elemet vetett be nemrég egy színpadi darabban, miért volt kiváló munka régebben szinkronizálni, mi volt a baj a bolgár partizánokkal, és miért jó egy öreg repülőgépnek magyar hangot adni.  

Szilágyit mostanában Jean Reno magyar hangjaként hallhatja a magyar tévéző az RTL Klubon, őt nagyon jó színésznek tartja, már eddig is sokszor szinkronizálta: „Ez a Jo, a profi Párizsban játszódik. Tetszett, hogy a legkisebb epizódszerepekre is nagyon jó színészeket alkalmaztak. Reno angolul játszik, és francia lévén ezért kicsit lassabban beszél, mint a többiek, talán többet gondolkodik azon, amit kimond. Persze csináltam már őt sokszor amerikai filmben, szerintem nem is rossz a kiejtése.”

Különösnek tartja, hogy annyi ember - az ismeretségi köréből is – érdeklődik a szinkron iránt, mintha ez valami misztikus dolog lenne, pedig egyáltalán nem az. „Technikailag sok minden fejlődött, de színészileg nem lett könnyebb a dolog. Negyven évvel ezelőtt, mikor pályakezdő voltam, tényleg nagyon híres volt a magyar szinkron, és jobbnál jobb színészek dolgoztak benne Sinkovits Imrétől Tolnay Klárin át Somogyvári Rudolfig meg Ruttkai Éváig. Anélkül, hogy bárkit megbántanék, vagy bármiféle nosztalgia lenne, de azért ez a névsor meghatározott egy másfajta minőséget is. Hiszen a szinkron technikailag nem egy csoda, pusztán valamiféle ritmusérzék kell hozzá és jól megírt szöveg – ami persze egy külön szakma. De hát a színészi jelenlét elég fontos, mert ezeket a világhírű színészeket nem illik gyengíteni. Alkalmazkodni kell a kollégához, és nem szabad egy minőségi filmnél tönkretenni, ami ott történik.”

Fotó: Oblath Ádám

Valamikor nagyon jól meg volt fizetve a szinkron, emlékezett: amikor ő kezdte, egy liter benzin 2 forint 70 fillér volt, a főiskolás gázsi pedig 90 forint, 16 tekercsig. „Ennyiből bármely elegáns étteremben két személy istenien megvacsorázott. Statisztáltunk Gábor Miklós híres Hamletében is – ott voltunk főiskolai gyakorlaton a Madách Színházban –, kaptunk előadásonként 30 forintot. Majd átmentünk az Erzsébet sörözőbe, ezért ott bármit el lehetett fogyasztani. A színészet nem egy pénzorientált szakma, meg nem is ez érdekli benne az embert, de az ország legjobb és legelismertebb színészeit a szinkronszakma érdekességein kívül azzal is meg tudták nyerni, hogy egy-egy szerep komoly mellékjövedelemnek számított.”

Szilágyi szerint ma már egy óriási szinkronfőszerepből se lehet meggazdagodni. „Mondjuk kétszer meg lehet belőle tankolni. Ez azért a vicc kategóriába tartozik. Tehát ezt szerelemből lehet csinálni.”

A mai napig szeret szinkronizálni, sőt, még most is egy jó gyakorlatnak tartja, de már nem vállal el akármilyen feladatot. „Nem feltétlenül a szerep nagyságán múlik, ám az ember kétszer is meggondolja, hogy tíz tekercsért átszelje-e az egész várost, és kifizesse-e a benzint. Arra azért ügyelek, hogy egy-egy hozzám kötött színész kisebb szerepei alatt is én szólaljak meg.”

Fotó: Oblath Ádám

Kellemes emlék számára a Mephisto című film is, ahol Rolf Hoppét, a Tábornok alakítóját szinkronizálta. „A szerep különlegessége az volt, hogy a film magyar volt, de külföldi színészek is közreműködtek. Szabó István, a film rendezője végig bent volt a szinkronstúdióban, és Vajda István szinkronrendezővel közösen felügyelte a munkát. Az nem volt egy átlagos feladat.”

Jó érzéssel töltötte el, hogy a külföldre kiküldött hanganyagok alapján az egyik stúdió megkedvelte a hangját. „Egy egészestés animációs filmet, a Repcsiket csinálom éppen, még casting se volt. Külföldön eldöntötték, hogy én leszek az egyik hang. Egy öreg repülőgépet szólaltatok meg, aki lelki okokból nem repül, mert elvesztett egy világháborús csapatot. Ezt hallatlanul élveztem. Számomra érdekesség, hogy különböző jelenetvariációkat is felveszünk, hiszen kint is alakul még a produkció.”

Főiskolásként egy bolgár partizánfilmet kellett életében először szinkronizálnia, a hatvanas évek közepén. „A stúdióban ott volt mellettem Avar István, Kállai Feri, Agárdy Gábor, Mádi-Szabó Gábor, akik már akkor hatalmas sztárok voltak. Az volt a mondatom, hogy Ezredes elvtárs, jelentem, Kovpak partizánjai felsorakoztak. Ezt negyven év alatt sem felejtettem el, hiszen nagyjából a tizennegyedik alkalommal sikerült helyesen elmondanom. Az idősebb kollégák azt mondták, hogy Tibikém, akkor kell megszólalni, amikor a karakter nyitja a száját. Nekik olyan gyakorlatuk volt, hogy ha akarták, a vászonnak háttal rá tudták mondani a magyar szöveget, mert a vetítőgép ablakából, kicsiben látták a filmet, és nekik az is elég volt.”

Fotó: Oblath Ádám

Tavaly a 70. születésnapjára a felesége által szervezett ünnepségen barátai, kollégái egy különleges filmmel lepték meg. „Csináltak nekem egy születésnapi filmet, és levetítettek szűk 160 ember jelenlétében: világsztárokat szinkronizáltak nekem magyarra Kern Andristól, tehát Woody Allentől Hernádi Juditig. A külföldi hírességek rólam beszéltek ezekben a kivágott filmjelenetekben. Renóval is volt egy részlet, ő magyarra szinkronizálva azt mondta, örül, hogy ilyen szerencsés helyzetben van, hogy én vagyok a magyar hangja. A kisfilm szerint úgy dolgozunk, hogy én fölszinkronizálom, utólag megírják a forgatókönyvet, ő leforgatja a filmet, sőt, még tanácsokat is szokott kérni, hogy mennyit kérjen. Én megmondom, mennyit szoktam kapni, ahhoz ő természetesen hozzáír három nullát, természetesen euróban. Woody Allen meg úgy gratulált nekem Kern András magyar hangján, hogy könyörgöm, ne legyen már mindenki hetven, és sorolta a kolléganőket, akik már betöltötték.”

Az elmúlt évtizedek alatt számtalan filmben és sorozatban játszott nyomozót vagy rendőrt. „Most is ismétlik a Kántort, és sokan megismernek, ott én voltam a kisfőnök. Aztán az Európa Expresszben én voltam a főrendőr. Voltak keményebb teljesítmények is, amikor robogó vonatba kellett kapaszkodni, miközben kihúztak a tetejére. Bujtor Istvánnal, aki szintén sokszor volt rendőr, a Bűnüldözők Szakmai Egyesületének tiszteletbeli tagjai vagyunk. Van róla igazolványom is, amit játékból néha bele is szoktam tenni a jogosítványomba.”

Akadtak nem annyira testhezálló szinkronszerepei, mint a Star Wars egyik gonosza, akit Christopher Lee keltett életre. „Én voltam Dooku gróf. Egy hihetetlenül jó színészt szinkronizáltam, de az az igazság, hogy az ilyen jellegű filmek távolabb állnak tőlem. Ezért úgy gondoltam, hogy két film elég volt vele, aztán csináltak egy sorozatot, ahol visszatért. Egy ideig azt is csináltam, de végül abbahagytam, mert nem nyerte el a tetszésemet.” Ettől függetlenül semmilyen műfajt nem utasít el: „Egy újabb sci-fit is elvállalnék, ha felkérnének, hisz abban is akad bőven kihívás egy színésznek. De élveztem az Üvegtigrist is, ahol Oszi bácsit alakítottam.”

Nem tudtuk megállni, feltettük a mindig előbújó kérdést is, hogy hol szeret jobban játszani, színházban vagy a kamera előtt. „Sok pályatársammal együtt úgy vélem, hogy a színészt a színház csinálja. Az egy teljesen más munkafolyamat, hisz többhetes, vagy akár hónapos próbák előzik meg a tényleges előadást, ami egy másfajta alkotói folyamat. A film sokszor nehezebb, hiszen ott előfordul, hogy az utolsó jelenettel kezd a színész. Ellenben a sokszor felvett jelenetek több kamerával, a vágóasztalnál akkor is összeállnak, ha épp a színész nem alakít maradandót. Láttam Dustin Hoffmant A velencei kalmár Shylockjaként New Yorkban. Körülötte olyan nem világhírű színészek voltak, akik színész-szlenggel mondva megették reggelire. Bejött egy nem túl magas ember és ebben a nagy színházi totálban nem igazán lehetett odafigyelni rá. Aztán láttam a Gyűrűk ura Gandalfját, Ian McKellent is színházban, ő ugyanolyan színvonalú volt, mint a filmjeiben.”

Szilágyi a közelmúltban a Játékszínben rendezte A hölgy fecseg és nyomoz című bohózatot, amelyben pár éve a Kamaraszínházban színészként vett részt. „Teljesen más előadás a kettő. Azt az előadást Iglódi István rendezte, ezt meg én. Büszke vagyok erre, mert kitaláltam egy olyan dolgot, amelyet egyetlen magyarországi előadás nem csinál, használok benne kamerát. Aki bejön vagy kimegy a színről, azt látjuk, egyfajta biztonsági kamera képeként. Büszke vagyok rá, mert ez az egyik legnagyobb siker.”

A Rózsavölgyi Szalonban a Szerettem őt című darabban szerepel Szántó Erika rendezésében. A következő évadra szerződés köti Veszprémbe, ahol nagyon sokat dolgozott rendezőként és színészként is. Ezt majd összeköti a Balatonnal, Kenesén van egy nyaralólakásuk, és mivel nagy hajós, három vitorlással körbehajózzák nyáron a tavat.

„Amikor időm engedi, írogatni is ott szoktam. Eddig már két könyvem is megjelent. Az egyik egy verseskötet Emlékszilánkok címmel, a másik pedig a Gondolatmonológok Háy János szerkesztésében. Ez a könyv úgy készül el, hogy Arthur Miller Lefelé a hegyről című darabjának száznyolcvan-valahanyadik előadása után lementem Kenesére és leírtam, hogy mire gondoltam az előadás közben – kőkemény őszinteséggel.”

Gárdonyi Ágnes - Oblath Ádám