Nők a magyar hangok mögött: Molnár Ilona

Molnár Ilona, szinkron, színésznő
Vágólapra másolva!
Most induló sorozatunkban egy kicsit más oldalról mutatjuk meg azokat a színésznőket, akiknek a hangját naponta hallhatjuk. A mikrofontól, a monitorok vibrálásától eltávolodva hívtuk el a szinkronszakma legszebbjeit egy sétára: először Molnár Ilona jött velünk, ő viszi a Trónok harca Daenerys Targaryenjét, többek között, de megkapta már Hayden Panettiere, Kaley Cuoco, Mary-Kate Olsen, Hilary Duff karaktereit, tengernyi anime, rajzfilm mellett.
Vágólapra másolva!
Fotó: Mudra László - Origo

Molnár Ilona kilencévesen testvérével, Leventével együtt kezdett szinkronizálni. A Palladium Dráma Stúdióban indult a pályája, azóta is rengeteget dolgozik. Sokan A Farm ahol élünk Maryjeként ismerték meg a hangját, egyik első nagy mozifilmes munkája viszont Kevin Costner Waterworldjéhez köthető, a gyerekhőst szólaltatta meg Vajda István szinkronrendező irányítása alatt.

Fotó: Mudra László - Origo

A sikeres rajt óta sorra kapja a főszerepeket, sokszor adta hangját a tinipáros egyik tagjának, Mary-Kate Olsennek. Azóta volt ártatlan kislány, legjobb barátnő, pszichopata bébiszitter, a Heartland lovas csodalánya, de ő volt Alice Csodaországban is.

Fotó: Mudra László - Origo

Az utóbbi években egy kultikus sorozat, a Trónok harca egyik legizgalmasabb figurája az övé – többek közt. Daenerys Targaryenként csábít, uralkodik, és sárkányai bevetésével minden erejével befolyásolja a közelébe kerülő férfiakat. A színésznő imádja ezt a szerepet, hiszen itt esetleg olyan oldalát is megmutathatja, amelyre más alakítások nem adnak neki lehetőséget. A társak szerint munkában precíz, igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az adott feladatból.

Fotó: Mudra László - Origo

Édesapjának egyszerűen csak Tündérszép Ilona, aki négy fiú után ötödiknek született a családba. A rokonok, barátok, kollégák már csak Tüncsinek hívják, de ezt ő szereti. Ahogy a farmert és a tornacipőt is: amikor csak lehet, ezekbe bújik. Nem tartozik a szoknyás, blúzos, erősen sminkelő nők közé, szereti a könnyedséget, a szabadságot.

Fotó: Mudra László - Origo

Kutyabarátként rendszeresen vállal konferálásokat, rendezvényeken való részvételt, hogy ezzel segítse a különböző menhelyek életét. Emberbarátként pedig, a Bátor tábor lakóinak könnyíti meg a hétköznapjait tavaly óta. Egy borús nyári délután a Művészetek Palotája előtt Kuszival a hat éves bullterrierrel fotóztuk.

Fotó: Mudra László - Origo
Fotó: Mudra László - Origo
Fotó: Mudra László - Origo
Fotó: Mudra László - Origo
Fotó: Mudra László - Origo

A cikkért köszönet a magyarszinkron.hu-nak.