A székesfehérvári Vörösmarty Színház első önálló társulatának alapító tagjai közé tartozik. Színművészeti tanulmányait a Gór-Nagy Mária Színitanodában folytatta, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, végül két év szabadúszás után kötötte életét a fehérvári teátrumhoz. Pro Theatro, Civitatis, illetve Vörösmarty gyűrű-díjas.
A vörös hajú művésznő két kisgyerek édesanyjaként húszéves színészi pályát tudhat a háta mögött, azonban néhány esztendeje kizárólag mikrofon előtt hallható. A színház egyelőre távoli szerelem, bár kisebb szerepeket vállalt a most indult Hadart Színtársulatban.
Hangban ő a Gyilkos hajsza anyukája, akinek elrabolják a kisfiát, a ragyogó Homeland mániás FBI ügynöke, a Dokik bolondos doktornője, a Városfejlesztési ügyosztály vezetőnője. Rengeteg reklámban hallható, köztük az egyik óvszergyártóéban is. Sokáig összekeverték barátnőjével, Liptai Claudiával.
Most úgy érzi mostanra megtalálta az egyensúlyt a külső és a belső között. Nem bánja, hogy nem a vékony modell kategóriába tartozik, elsősorban a férjének szeret megfelelni, akivel tíz esztendeje házasodtak össze.
A város budai oldalán, forró nyári délután készültek a képek. A színésznő - bár elmondása szerint, nem igen vett részt hasonló munkában - szinte az első pillanattól kezdve jól érezte magát fotósunk előtt: az egyik pillanatban csábított, a következőben bolondozott, éppen úgy, mint egy vérbeli díva.
Sorozatunk első része itt található. A cikkért köszönet a magyarszinkron.hu-nak.