Geszti Péter és Alföldi Róbert volt a biztos pont

Herman Péter, RTL Klub
Vágólapra másolva!
Herman Péter az RTL Klub kreatív osztályvezetője, az X-Faktor kreatív producere megkeresésünkre elmondta, hogy Nagy Feró, Keresztes Ildikó és Malek Miklós lelépése logikus és érthető volt, nem a pénz vezérelte őket, „mert ha az ember mindig a zsebét nézi, akkor falnak megy." Geszti és Alföldi nyár elején már megvoltak, melléjük kerestek idén mentorokat.
Vágólapra másolva!

Gondolom, a kezdés bizakodásra ad okot.

Ennél csak a 2011-es X-Faktor kezdett jobban. Nagyon jó volt a második és a harmadik rajtja is, de ezt a számot nem érték el. Kitűnően indult a negyedik X-Faktor, a kereskedelmi célcsoportban 50,9 százalékos közönségaránnyal ment.

Herman Péter Forrás: RTL Klub

Nehéz volt megtalálni a három új mentort? Ki volt meg először?

Annyira volt bonyolult, mint az első évadnál, 2010-ben. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy kik a kollégák a mentorszékben. Kezdetben két biztosnak tűnő pont volt a mentorok kiválasztásánál, Geszti Péterben és Alföldi Róbertben gondolkoztunk. Robi a mai napig nagyon elfoglalt rendező, tudtuk, hogy nagyon kevés ideje van általában. Amikor megkerestük ezzel az ötlettel, akkor még a Nemzetiben volt igazgató. Aztán amikor kiderült, hogy lesz ideje a mi műsorunkra is, akkor kezdtük el keresni a többieket Geszti és Alföldi mellé.

Szóba jöttek más női mentorok is, ragaszkodott az RTL Klub a 3-1 es felálláshoz?

Egyáltalán nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy három férfi és egy nő üljön a mentorasztalnál. Így alakult, és az első adás alapján nyugodtan mondhatom, hogy működni is fog.

A Maddogx a 2013-as X-Faktor első adásában Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Miért épp Geszti maradt?

Geszti Péter egy állandóan megújulni képes művész, de nemcsak emiatt maradt a showban. Az ő mentoráltja nyerte a tavalyi X-Faktort, és szerettem volna, ha marad valaki a korábbi szériából. Már csak a formátum, a show kontinuitása miatt is. Azzal, hogy egy valaki marad, azt szimbolizáljuk, hogy ez nem teljesen új műsor, hanem frissített, és az előzőek szellemiségét is áthoztuk. Különben közeli, baráti kapcsolat alakult ki az előző csapattal, a mentorok elégedettek voltak a csatornával, az RTL Klub pedig a mentorokkal. Nem az volt, hogy mi elküldtük őket, mert ők maguk sem vállalták már. Nagyon jól érezték magukat három évadon át, de át akarták adni a helyüket másnak.

Csúcsgázsiról hallani. Erről nem sokan mondanak le önként.

Nem hiszem, hogy őket a pénz vezérelte, mert ha az ember mindig a zsebét nézi, akkor falnak megy.

Az újakkal sikerül majd fenntartani az érdeklődést?

A kémia láthatóan működik közöttük.

Forrás: RTL Klub

Szikora az első adásban még kissé elvarázsolt fazon volt, nem voltak nagyobb beszólásai. Később többet tesz majd a show-ért?

Az első válogató adás, amit a nézők láttak, felvételről ment. Nekem az is a célom, hogy okosan építsem fel a show-ban lévő embereket. Bizton állítom, hogy Szikora nagyon is jelen lesz a műsorban, meglepetést fog okozni.

Idén is lesz híres ember gyereke, visszatérő fellépő, próbálkozó?

Vannak visszatérő emberek, de ez normális, mert a fiatalok egy jelentős része többször is felvételizik egy egyetemre, főiskolára. Az X-Faktorra való jelentkezés is ilyen szerintem, olyan, mintha egy művészeti egyetemre szeretne bejutni egy tehetség. Utána pedig már az adott osztályvezető tanárok szubjektív értékítélete alakítja a sorsát. Lényeg, hogy aki egy évben kevéssel marad le a felvételin, az jelentkezzen bátran a következőre, mert nem veszíthet semmit. A híres ember gyereke-témát pedig most nem boncolgatnám, az legyen meglepetés. Egyébként a híresség gyereke is kaphat esélyt egy tévéshow-ban, és ha tényleg van bennük tehetség, akkor szívesen fogadjuk őket.

Lilu jóformán nem volt, Istenes Bence alig látszott az első adásban. Ennyire nem fontos a műsorvezető az elején?

Az első négy epizódban marginális szerepük van, de ebben a műsorban természetesen borzasztó fontos, ki a műsorvezető, hiszen jelentősen alakítják a műsor hangulatát. Lilu és Bence jók, mindkettő kitűnően fogja végezni a munkáját.

Hallani, hogy Keresztes fellép majd. És Malek, Nagy Feró?

A kialakult barátság, jó kapcsolat miatt az elmúlt három széria mentorait visszavárjuk, fel fognak bukkanni a későbbiekben.

Rizikósabb volt az ideit elindítani, mint mondjuk a harmadikat?

Egy ekkora show nem megy magától, nagyon sokat kell dolgozni. Amikor egy stáb egy új szériát készít, akkor azonban hiába profi, hiába tesz bele rengeteg munkát, mindenkiben van egy egészséges várakozás, hogy hogyan fogadják majd a nézők. Általában az első adás nézettsége választ is ad a kérdésekre. Most azt látjuk, hogy a várakozás borzasztó nagy, az X-Faktor iránti igény semmit nem csökkent, ami jó előjel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!