Fábry Sándor: A választási kampányban én nem akarok részt venni

Gyűlölettel teli hónapokra számít Fábry Sándor, akinek egyre kevésbé tetszik a mostani kormány tevékenysége, de a másik politikai oldalt még mindig rosszabbnak tartja. Műsorának legutóbbi 600 ezres nézettségét elégedetten nyugtázta, a Vundersőn és Zuperszexibe pedig hívták, de esze ágában sem volt elmenni. Hogyan ismerkedett össze Fábry Hofival, mit gondol róla? Miért orrolt meg a dumaszínházas csapatra, és milyen szerepe van Cicciolinának Fábry stand-upos karrierjében?

Hatvanéves volt nemrég, indítsunk most messzebbről... dramaturg volt sokáig: mikor fedezte fel magában a humoristát?

Öntudatlanul bukkantam fel, mint erdei pajzsika a gatyás fenyők tövében. Az általánosban már egyfajta centrális pozíciót vívtam ki magamnak az átlagosnál jobb verbalitásommal és fantáziámmal, ha nem jött a tanár, akkor jöttem én, és meséltem. Láttam gyerekként Bécsben Winnetou-filmeket, úgyhogy ezekről is sztoriztam. A másik ilyen srác alsóban Ferenczi Tibi volt, nekik már volt otthon tévéjük, ő az ott látottakat színezte ki erős fantáziával. Én külföldi utakról meséltem főleg, a sztorikat pedig nonfiction-elemekkel egészítettem ki, ahogy azt teszem ma is. Az általam elmesélt művek nem voltak tehát pont olyanok, mint a valóságban, de én így jobban szórakoztam. Apámmal otthon rendszeresen tartottunk Népszabadság-olvasást, sírtunk a röhögéstől.

A Filmgyárban is szeretett szerepelni?

Sok filmben voltam rendezőasszisztens, sokszor kellett egy közösséget egyben tartanom. Ha humorérzékkel teszi ezt valaki, akkor sokkal könnyebben megy. Jeles Andrással például sokat dolgoztam, én pedig, ha közösségre bukkanok, akkor egyből vérszemet kapok.

Forrás: Gömör Tamás

Melyik évben jött rá, hogy meg lehet élni a stand-upból?

Nem én jöttem rá, hanem mások. A Filmgyár volt a kiindulópont, én akkor a Dialóg stúdióban dolgoztam, mellettünk volt a Budapest stúdió. Nemeskürty tanár úr vezette, neki jártak külföldi lapok, hozzá mentünk át tájékozódni, például arról, ki írta alá a Charta 77-et – ebből aztán kitalálható, mely évben járunk. A politikai lapok mellett járt neki az Oggi című olasz pletykaújság is, amelynek egyszer azt láttuk a borítóján, hogy egy szőke, nagyon csinos nő felül félmeztelenül megy be az olasz parlamentbe. Ez mégiscsak érdekesebb, mint Biszku Béla vagy Szűrös Mátyás, gondoltam, majd belelapoztam megnézni, ki ő. Egy hungarikumra bukkantam, hiszen Staller Ilona volt.

Akkor még Cicciolina nem volt ismert itthon.

Valóban nem ismerték, ezért gondoltuk Xantus Jánossal, hogy készítünk egy dokumentumfilmet róla. Kaptunk engedélyt, kimentünk a bécsi Moulin Rouge-ba megnézni egy műsorát, és igencsak izgultunk, hogy négyen ki tudunk-e fizetni egy üveg pezsgőt... de valahogy aztán sikerült. Engem elsősorban az a problematika érdekelt, művészileg, esztétikailag és sportszakmailag, hogyan hatol be a két óriáskígyója a művésznőbe, de váratlanul megjelent egy menedzser kulikabátban, és közölte, hogy megbetegedetek a boák, és még Rómában elpatkoltak. Olyan dühös asztalverést is csak tiszteletjegyesek tudnak csinálni, mint amit mi előadtunk, de oka volt, hiszen úgy éreztem, nincs a teremtésben vesztes, csak én.

De ebből nem lett film.

Nem, noha a művésznő még különféle tárgyakat elhelyezett vaginájában, például komplett szőlőfürtöket. Ezt persze nem lehetett felvenni, sem engedély, sem kamera sem volt nálunk, de utána beszéltünk a művésznővel. Arra a korra jellemző, hogy kaptunk Cicciolinától egy puszit, mi meg azon tanakodtunk, hogy vajon AIDS-esek lettünk-e... ugyanis akkoriban indult ez az egész hisztéria, és csak keveset tudtunk a terjedéséről. A lényeg az, hogy ez a dokumentumfilm végül nem valósult meg, de a történet elindított engem egy úton.

Miképp?

Elkerültem másnap egy házibuliba, Bősze Andrea barátnőmhöz, akit a Filmgyárból ismertem. A társaságot nagyrészt ismertem, nyolcvan százalékban az én közegem volt: a jelenlévők nagy derültségére előadtam a társaságnak Laokoón főpap és a két boa-jelenetet. Aznap reggel jöttem Bécsből, tehát az egész egy pótcselekvés volt annak a rettenetes traumának a feldolgozására, hogy nem láttam, mit művel Staller Ilona művésznő az óriáskígyókkal. Mindenki nevetett, Verebes Pistának roppant mód tetszett, de sírva és röhögve kérte, hogy hagyjam abba, mert nem bírja. Többen emlékeznek erre a dologra, én nem, önkívületi állapotba kerülhettem, pedig nem ittam.

Az baj lett volna?

Nem, csak az érdekesség miatt mondom, nem mintha szégyen lenne felhajtani néha egy-egy pohárkával. Amúgy én - szemben számos más kollégával - fellépés vagy felvétel előtt soha egy pohár sört sem fogyasztok. Engem a legkisebb típusú alkoholbevitel is megzavar abban a koncentrációban, amelyre szükségem van. A sztorira visszatérve: nem ittam, de nem is emlékszem rá, mégis ez vezetett oda, hogy Verebes meghívjon egy beszélgetős műsorba, majd a Rádiókabaréba. Ott elég hamar kiderült, hogy tudok forgatókönyvet vagy dialógust írni, de hagyományos értelemben vett kabaréjelenetet nem. Tettem próbálkozásokat, nem ment. Elkezdtem másokat konferálni, de soha semmit nem írtam le, improvizáltam. Azaz úgy mentem mindig be, hogy nem tudtam, mi fog ott történni. Úgyhogy ha egy humorista előadott egy jelenetet, én erre rávágtam egy poénos, szabad kommentárt vagy egy sztorit.

Forrás: Gömör Tamás

És a Merlin színház?

Ezzel párhuzamosan jött, ott én rengeteg mindent ki tudtam próbálni, és csak eztán következett a tévés showbiznisz. Az első önálló fellépésem különben Taliándörögdön volt, az első vagy második Kapolcsi napok során, amikor egy utcai show keretében interjúkat készítettem, bemásztam egy traktorba, meg ilyenek. Ez már a módszerváltás után volt, mert úgy 89-90-ig voltam a filmgyárban, majd kezdődött a rádiókabarés időszak, a Hócipő.

Kovács Kristóffal hogyan került össze?

A rádiós és egyéb fellépések után keresett meg azzal, hogy próbát tenne velem. Jelzem, hogy nem én jelentkeztem hozzá, ahogy korábban sem magam kerestem ezeket a lehetőségeket, ezek mindig csak jöttek. A későbbi producerem a Merlinben látott, utána kezdődött a közös munka: akkor a stand-up szót még nem is ismertem. Amúgy most mesélték el a kollégáim, hogy azok a spontánnak tűnő Hofi-estek, amelyeket Mikroszkóp-színpadon vagy a Madách színházban láthatott a publikum, szóról szóra meg voltak írva, még a közönséggel való beszélgetés sem volt improvizatív.

Róla mit gondol?

Hofit én változatlanul a legnagyobbnak gondolom. Én a rádióban mindig meghallgattam, és arra is emlékszem, hogy szilveszterkor soha nem tudott akkora buli lenni, hogy fél tizenkettőkor mindenki el ne csendesedjen, hogy meghallgassuk őt a tévében. Amit ő ott leadott, az mindig egy érett előadás volt, az egész év esszenciája. Sokszor érintette a stand-up határait, de más korszakot éltünk, előre le kellett adni az előadások pontos szövegét. A vicceket, színházi történeteit persze a saját szavaival, saját zsenialitásával mesélte el.

Emberként milyen volt?

Csodálatos. A Merlinben sok előadásom volt, és bár soha nem hívtam meg ismert embereket, újságírókat vagy kritikusokat, csendben azért reménykedtem, hogy Hofi egyszer eljön. Jeles Andrással csináltuk a Mesteremberek című filmet, akkor beszéltem először röviden Hofival, meg csináltam vele telefonos interjút. Mondhatjuk, hogy szimpátiával figyelte a tevékenységemet, de nem jött el megnézni. Végül 2002-ben elmentünk egy Hofi-estre a Madáchba, hely persze nem volt, de az erkélyen leültettek minket a lépcsőre. Innen már tőle tudom a törtnetet: ment az előadás, közben munkatársai mutattak neki egy cetlit, amire rá volt írva, hogy „itt a Fábry". Erre először azt mondta halkan, hogy „menjen a picsába", mert volt neki egy másik, ilyen nevű ismerőse, majd jelezték neki, hogy a humorista Fábry van a nézőtéren. Erre a műsor egy pontján leállt, felkapcsoltatta a fényeket, és a nézők előtt köszöntött. Ehhez azt hiszem, nem kell kommentár... ez ér annyit, mint egy kitüntetés, egy plecsni - sőt, többet.

És előadás után?

Én soha nem voltam rajongó típus, nem járkáltam művészekhez barátkozni, de ezen az estén megkerülhetetlen volt, hogy felmenjünk utána az öltözőjébe. Tüneményesen kedves volt, bár megjegyezte, hogy letörné annak kezét, aki a Terror házát tervezte. Jeleztem, hogy volt benne részem, majd elmondtam, mi miért lett így. Ezen elgondolkodott, és közölte, hogy eljönne velem megnézni belülről is. Erre sajnos nem került sor, mert a választások két fordulója közt meghalt.

Forrás: Gömör Tamás

Ugorjunk a jelenbe: mit szól a Rádiókabaré vezetőváltásához?

Személy szerint sajnálom Sinkó Péter döntését, de a Rádiókabaré életében már nem veszek részt olyan nagy intenzitással.

A mai stand-up mezőnyről mit gondol? Járt a Dumaszínházban?

Mostanában nem. Tavalyelőtt szerepeltem, tavaly már nem: ennek okait nem tudom, talán műsorpolitika lehet. Bödőccsel és Badárral azt hiszem elég jó estjeink voltak, úgyhogy megmondom őszintén, egy kicsit bosszantott is, hogy nem hívtak utána fellépőnek. Annak idején, amikor indult a Dumaszínház, kitették az arcomat reklámnak... volt olyan is, hogy a szolid kis gázsit odaadtam a fiatal humoristáknak, hogy igyák el. Azért léptem ott fel, hogy bevezessék a Dumaszínházat. Kicsit bosszantott aztán, amikor jóval később megfeledkeztek rólam, úgyhogy felhívtam Litkai Gergőt. Azt mondta, hogy inkább a saját embereiket futtatják. Litkaival tíz parádés évet töltöttünk együtt, nekem mindent meg lehet mondani... Tavaly végül volt egy tízéves fennállást ünneplő buli, oda meghívott, de kértem, hadd aludjak rá egyet. Másnap úgy éreztem, hogy nem kell nekem oda elmennem.

Úgy érezte, hogy felhasználták, mint nagy öreg a Dumaszínház felfuttatásához, majd dobták?

Ezt a Terézanya-motívumot csírájában fojtsuk el, szó nincs róla, hogy bajom lenne: én oda régen boldogan mentem. Harag nincs, a Litkai velem dolgozott tíz évig, a Kőhalmi Zoli is, az Aranyosi, Kövesdi most is itt van velünk, Dombi pedig az én műsoromban tűnt fel. Én mutattam be őket először az Esti Showderben, részben azért, hogy jöjjenek az újak, hiszen unatkoztam egyedül. Természetes volt, hogy jön az új generáció, de az nem természetes, hogy miután egy évig folyamatosan ott szerepelek, egy telefont nem bírnak felemelni, hogy „te Sanyi, most mások jönnek." Úgy tűnik, a fiatal generáció ezt nem érzi, hogyan kell ezt intézni.

Az RTL-en nem volt talkshow évekig az Esti Showder után, végül tavaly ősszel lett, ez volt a Vundersőn és Zuperszexi. Látta?

Amikor még az RTL-en voltam, Balázs kolléga már olyan - valószínűleg gerjesztett – interjúkat adott, hogy „Fábryt nyugdíjba küldöm", és megjelent akkoriban néhány cikk, hogy mennek el a nézők a műsoromról, ami nem volt igaz, vagy nem volt jellemző. A miénk tíz évig a vezető televízió vezető műsora volt, és megvallom, soha senki más nézettsége nem érdekelt, most viszont a Vundersőnt úgy vezették fel, hogy túlszárnyalja majd az előtte lévő X-Faktort is a közel kétmillió nézőjével, de persze nem így lett. Sajnos a magyar médiatörténelem ground zerója lett belőle. Hívtam az első adás közben egy barátomat többször is, hitetlenkedve, hogy ő is látja-e, amit én... Már azt sem értettem, miért vetettek be egy olyan embert, mint Boros Lajos, aki egy abszolút humortalan, kontraszelektált figura, de vannak, akik perverzióból röhögnek rajta. Erre az volt az első poén a műsorban, hogy itt van Boros Lajos az összes fogával... Később felhívott Kolosi Péter - akivel amúgy szoktam beszélni, és jóban vagyunk – hogy nem mennék-e el ebbe a műsorba vendégnek. Az ajánlat megtisztelő, de végrehajthatatlan, válaszoltam. A butaság, a rossz ízlés, az ócskaság ilyen tobzódását másfél órában régen láttam, véltem én, de a programigazgató a műsort védte. Én ebben a Vundersőnben eleinte semmi perspektívát nem láttam, de aztán a harmadiktól valamivel mégis jobb lett – utána viszont én nem követtem. De az a javulás is csak olyan volt, mintha a Gulágon vastagabb kabátot osztanak...

Nem kell egy fiatalos talkshow?

Én korábban, RTL-es időszakomban is mondtam Kolosi Péternek, hogy volna igény egy fiatalos talkshow-ra. Hajóst én például abszolút alkalmasnak tartom, hogy ilyen műsort készítsen, kommunikációs stílusával, műveltségével, de valahogy ezek a műsorok nem jönnek össze. D. Tóth Kriszta műsora is nagyon nehezen indult, akárcsak az én az M1-en: nem mondom, hogy átütő volt, de szépen beletanult a dologba, az intelligenciája, a jó ízlése a megfelelő irányba segítette, ez pedig a nézettségben is megjelent.

Forrás: Gömör Tamás

A Fábry legutóbb egy 600 ezres nézettséget hozott. Ezzel elégedett?

Nem párásodik el tőle a tekintetünk, mert ez a vasárnap miatt lett ennyi. Ideiglenesen kerültünk ebbe a műsorsávba, amúgy nekünk csütörtökönként a két nagy kereskedelmi tévé szappanoperáival kell versenyeznünk. 450 ezerről most felugrottunk 600 fölé, aminek én persze örültem, és jót tett a stábnak is. A Szeretlek Magyarország-nak talán nagyobb a nézettsége vasárnap, de amikor átkerült hétköznapra, az is esett.

A promóció korábban gyenge volt – és most?

Most jónak tartom. A promót mi mindig elkészítjük, van rádiópromónk is, de nem mindig mennek le szerencsés időpontban. Régi probléma ez a közmédiánál, mert sok olyan műsor van, amely igényes, jó, de nem tudnak róluk. Ilyen a Hacktion, amelynek nagy rajongója vagyok, a rendezés, a szereplők is kiválóak.

Ha továbbra is csak az M1-en promózzák a Fábryt, akkor honnan tudná az oda általában nem kapcsoló néző, ki lesz a vendég?

Ez egy Münchausen-szitució. Tényleg kellenének újságokban is megjelenő promóciók, igaz, a Marslakóknak óriásplakátjai is voltak... mégse sikerült a műsort megmenteni. Az M1 számos műsorára vonatkozik, hogy nincsenek elég jól promotálva, a Munkaügyeknek, a Hacktionnek is lehetne reklámot csapni, újságban, más műsorokban népszerűsíteni.

Önről tudni, hogy a jelenlegi kormánnyal szimpatizál. A választások előtti adásokban ez érezhető lesz a monológok során?

A jelenlegi kormánnyal én ugyan egyre kevésbé szimpatizálok, de az ellenajánlattal még kevésbé. Az én szlogenem régen is úgy hangzott, hogy Orbán-párti vagyok, Horn Gyulához képest, ugyanakkor a mostani kormányzat bizonyos intézkedéseivel szemben vannak ellenérezéseim. Most viszont olyan gyűlölettel teli és méltatlan időszak elé nézünk, hogy én legfeljebb finom jelzéseket adok, de feltűrt ingujjal, mondjuk így, nem kívánok részt venni semmilyen kampányban. De az új „ajánlatot", amely ugyanakkor egyben a régi ajánlat, minden szempontból elképzelhetetlennek tartom, és számos fórumon elmondtam, hogy bűnözőknek tartom a vezetőit. A trafikügytől, a kultúrában látott, elefánt a porcelánboltban-jellegű lépésektől persze én sem voltam rettenetesen boldog, remélem azonban, ha megint bizalmat kapnak a mostaniak, akkor megkezdődik egyfajta kisimulás, hátradőlés, valamifajta rendezése a soroknak, egy kicsit diszkrétebb pénzlapátolás a klientúrának, miközben elindul a vállalhatatlan káderektől való megszabadulás.

Az RTL-en bármilyen társadalomkritika engedett volt, bárkit kritizálhatott. Amióta az MTVA-nak dolgozik, érzett olyat, hogy saját magát önkéntelenül is cenzúrázza?

Nem, nem. Nincs öncenzúra. Néha javasolnak valamit megfontolásra, de ezek alapvetően kis ügyek.

Volt, akit szeretett volna behívni, de az MTVA nem akarta?

Nem lehet meghívni olyan figurát, akivel épp perben állt a csatorna. De ez már az RTL-en is így volt, Friderikusz Sándort ott sem hívták, míg tartott a bírósági ügy.

Hogyan folytatódik a műsora, mi várható a tavasszal?

Azt látom, hogy a nagypolitikában sokszor jó szándék van, de rosszul sül el pár dolog: itt van például ez a szoborállítás, a minap nem is aludtam jól. A lényeg, hogy a választási kampányban én nem kívánok részt venni. Aki érti és ismeri a műsoraimat, az tudja, hogy a közéleti témákat ezentúl is érintjük majd. A nézettség és a formátum szempontjából a tavalyi őszi szezon alapján úgy érzem, jó irányba megyünk, így nagyobb változtatás nem várható. A vendégekről pedig annyit, hogy az ismert vadász és író feleségét, Széchényi Zsigmondnét próbáljuk behívni, aki 92 évesen is penge szellemileg, egy csodálatos hölgy. Diszkrét tárgyalásban vagyok ugyanakkor Kodály Zoltánnéval is – ha őket tudom majd bejelenteni a show-ban, az nekem igazi bónusz lesz.

Fábry Sándort tavaly is faggattuk pénzről, politikáról, humorról - a cikket itt olvashatja.