Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Marosi Z. Tamással, vagy, ahogy mindenki ismeri, Pierrot-val A Dal sajtótájékoztatója utáni bulin beszélgettem kicsit az Akváriumban. Pont egy hangfal előtt álltunk, amiről Pierrot-nak eszébe jutott, hogy mennyire természetes manapság a zene jelenléte. „Megváltozott az emberek hozzáállása, sajnos csökkent a zene jelentősége a mai világban. Olyanná vált a muzsika, mint a postaládába bedobált reklámanyagok: mindenhol hozzáférhetsz, bármikor előveheted, itt is szól most a háttérben, gyakorlatilag egy természetes közeg lett. Ezáltal az értéke egyértelműen csökken” – fejtette ki.
„Senki nem gondol már úgy a zenére, mint ahogy mi 1984-ben gondoltunk rá. Őrület volt, amikor valakinek sikerült egy külföldi lemezt megszereznie, és körbemutogatta a társaságban. A tíz évvel ezelőtti helyzet is más volt még, mint a mai: bár folyamatosan csökkent, azért még volt kimutatható lemezeladás. Ma már teljesen mások a viszonyok, de ez engem érdekel is, kíváncsi vagyok rá, hogy egy ilyen közegben mit lehet átvinni, mi az, ami eléri az embereket” – folytatta, utalva arra, hogy a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál magyar esélyeseire a négytagú zsűri mellett már a közönség is szavazhat.
Pierrot a Megasztár első két szériájában zsűrizett utoljára, aminek azonban teljesen más hangulata volt. A Dal-t nem is tartja igazán tehetségkutatónak, hiszen – főleg a szabályok megváltozatása után – itt már mindenki tehetség. „Kicsit visszajött a régi érzés, amikor a Megasztár-ban ültem, de a közeg teljesen új. Valószínűleg az fogja majd áthidalni a különbséget, hogy a közönséggel és a zenészszakmával együtt én is érezni fogom, hogy eltelt közben tíz év: nem lehet ugyanazokat a rutinokat elővenni, amelyeket tíz éve elhasználtam.”
A Megasztár óta is hívták tehetségkutatóba, de bármit is ajánlottak, mindenre kapásból nemet mondott. „Magának a médiának azonban nem fordítottam hátat, hisz valamikor tévéztem, nyolc évig rádióztam is, így, ha az egészet szembeköptem volna, azzal a saját múltamat tagadom meg. Arra mondtam nemet, hogy hamis céllal csináljak tévéműsorokat” – mondta. Hamis cél alatt azt értette, hogy a hasonló produkciók ma már inkább celebgyárak, mintsem valódi tehetségkutatók.
„Annak idején, amikor a Megasztár-t elkezdtük, a többi zsűritaggal, de még a szerkesztőkkel és a rendezőkkel együtt is őszintén hittük, hogy tehetségeket kutatunk. Az első szériára ez mindenképp igaz volt, talán még a másodikra is. A hibát vagy a bűnt az követte el, aki elkezdte ezt sorozatban gyártani. Közben a konkurencia is ráhúzott, úgy gondolták, ha nekünk bejött, nekik is be fog, és ez az elmúlt tíz évben nem is változott. Amíg az első Megasztár-ok még javítottak a zenészek megítélésén, addig a későbbi sorozatgyártás már leamortizálta ugyanezt. Számomra egyértelmű volt, hogy ebben már nem érdemes részt venni” – magyarázta.
A mostani zsűrivel nagyon jól tud együttműködni, és nem voltak komolyabb gondok a kibővített, tíztagú bizottságban sem, amely az előválogatót végezte: „Kiesett a körből egy-két olyan énekes, akit sajnáltam, de persze be is jutott olyan, akit én nem szavaztam volna be. Egy igen heterogén, de nagyon hatékony tíztagú zsűri volt, soha nem is volt kérdés, hogy elfogadjuk a demokratikus szavazás végeredményét. Az élő adásban lesz lehetőség elmondani a személyes véleményt is.”
„Mondtam a többieknek, hogy néha majd fogjanak vissza. Smúzolni biztosan nem fogok. A zenész szakma is olyan, hogy ha smúzolok, azért utálnak, ha nagyon egyenes vagyok, akkor meg azt értik félre. Szeretném mégis inkább az egyenesség felé billenteni a dolgot, ha másnap találkozom egy kollégával a kocsmában, akkor ne tudjon nekem azzal jönni, hogy mellébeszéltem” – mesélte arról, hogy milyen zsűritag lesz.
Végül arról beszélgettünk még, hogy mennyire fontos a külsőség a színpadon, gondoljunk csak Pierrot régi stílusára, a félig síró bohócarcra. „Az utolsó napon, amikor már kiválogattuk a 95 embert, akkor tudtuk csak meg az előadók neveit, akkor láttunk először fotókat is a zenészekről. Csodálkoztam volna, ha előkerül olyan briliáns előadó, akinek külsőre semmi köze a színpadhoz. Valahogy a kettő mégiscsak együtt jár, még akkor is, ha vannak ellenpéldák az angol tehetségkutatókban – mondjuk Susan Boyle. A figura, a fazon valahogy akkor is el tudja adni a hangot, ha mást nem, egy jó stylist megoldja a kérdést” – vélte.
