Till Attila: A női egyenjogúság terén még mindig bunkók vagyunk

Till Attila magyar riporter, műsorvezető, rádiós, televíziós, filmes.

Habitusa miatt nem mozgatja olyan mértékben a világunkban rejlő állandó konfliktushelyzet, mint amennyire szeretné – de a párizsi terrortámadás mellett nem tud elmenni, rányomta bélyegét a hangulatára. Míg az élő adásban imádja a merész szetteket, és annyira pezseg a vére, hogy úgy érzi, Hulkká változik, a hétköznapokban csendesebben él, sokszor elfogadja a tökéletlenséget. Tizenhárom éve a TV2 arca, jelenleg a Sztárban sztár és a Propaganda műsorvezetőjeként láthatjuk, a tévés munkák mellett pedig újabb filmjén dolgozik: a Tiszta szívvel tavasszal kerül a mozikba. Till Attila mesélt az Origónak.

• A nemzeti gyásznap miatt szóba jött, hogy elmarad a Sztárban sztár vasárnapi adása.
• Ha valaki ismert, az ismertséggel járó hatalmat át kell fordítania más tevékenységekre is.
• Sokkal impozánsabb lenne, ha nagy tűzzel megáldott valaki lennék – mondja.
• Amint odafigyeltek, rengeteg érdekes női riportalanyt találtak a Propagandába.
• Ami nem való az embernek, abból egy idő után kipörög.
• Az élő adás súlya édes teher számára.
• Vannak ötletei arra, hogyan lehetne jobb pozícióba hozni itthon a magyar filmeket.

Mennyire volt nehéz a bejelentkezés a Sztárban sztár színpadán a párizsi események után? Emlékezéssel kezdődött az adás.

A párizsi események, az orosz gép katasztrófája és minden, ami körülöttünk zajlik, annyira megnyomják a hétköznapokat, hogy ennek hatása alól senki nem tudja kivonni magát. Szörnyű, ami a világban történik, engem is megvisel és foglalkoztat. Nagyon rossz napom volt aznap, és utána is,

az ember szinte észre sem veszi, hogy a sok szörnyűség mennyire beeszi magát a lelkébe.

Olyan bonyolult problémával állunk szemben, amire egyelőre nem tudunk megoldást, nehezen orvosolható. Erről nem akarok okoskodni, nálam komolyabban felkészült emberek úgyis elmondják a véleményüket naponta, én csak azt érzem, hogy nem lesz egyszerű kikecmeregni ebből. A vallási fanatizmus sehová sem vezet. Minden ezzel van most tele, a gyász uralja a médiát is, és ez így van rendjén.

Foglalkoztatja és megviseli, ami Párizsban történt Fotó: Polyak Attila - Origo

Szóba jött, hogy a nemzeti gyásznap miatt nem kerül képernyőre a műsor?

Igen, téma volt, hogy ha nemzeti gyásznap van, akkor miért csinálunk egyáltalán szórakoztató műsort, de baromi nehéz megállítani egy ilyen gépezetet. Nem borítottuk fel az adásmenetet, de elmondtam a műsor kezdetén, hogy tudjuk, mi történik körülöttünk, a terrortámadás áldozataira emlékezve pedig mindenki fekete, békejeles kitűzőt viselt az este alatt. Ráadásul az egyik eszközünk a terrorral szemben, hogy megpróbáljuk továbbra is normálisan élni az életünket.

Ismert emberként fontosnak tartod, hogy társadalmi kérdésekben állást foglalj?

Úgy gondolom, ha valaki ismert, akkor azt a hatalmat, amit az ismertséggel kap, valahogy át kell fordítania egyéb tevékenységekre is. Velem kapcsolatban sokszor szokták mondani, hogy gyakran vállalok ilyen típusú közszereplést, de ez nem igaz. Emiatt lelkiismeret-furdalásom is van, szerintem sokkal kevesebbet vállalok, mint amennyit tehetnék. Sokkal többször segítenék különböző helyzetekben, de egyszerűen elsodornak a hétköznapok. Rossz dumának tűnhet, de a szívem mélyén nem vagyok annyira politikus alkat, mint amennyire lehetnék. Sokszor a világot tökéletlenségében is elfogadom,

jobban érdekelnek kisebb problémák vagy a művészet, mint a társadalmi feszültségek.

Nem biztos, hogy ez jól hangzik, szégyellem is magam kicsit emiatt, de ilyen típusú ember vagyok.

Sokszor a világot tökéletlenségében is elfogadja Fotó: Polyak Attila - Origo

A családon belül is látom, hogy vannak, akik ezen a téren tényleg tevékenyek, a feleségemnek elképesztő igazságérzete van, ha olvas valamit reggel a konyhapultnál a laptopján, ami szerinte felháborító, már elpattan az agya, és mint egy forradalmár asszony, megalkuvás nélkül harcol, hozzászól, ellenáll, demonstrál, felvillanyozódik, és pezseg a vére. Én nem vagyok ilyen. Ha ilyen lennék, sokkal több mindenben részt tudnék venni, mert akkor a habitusom miatt ott kéne lennem a gáton. Engem nem mozgat meg ilyen mértékben a világunkban rejlő állandó konfliktushelyzet, de persze nem is tudok elmenni mellette. Sokkal impozánsabb lenne, ha nagy tűzzel megáldott valaki lennék, de az én tüzem nem itt, nem ezen a területen van. Szóval a válaszom a kérdésedre, hogy igen, fontosnak tartom, de van hova fejlődnöm.

A Propaganda új évadjában kizárólag nőkkel forgattatok. Honnan jött az ötlet, hogy ezúttal csak nők szerepeljenek a műsorban?

Minden sorozatunk nyolc-tíz adásból áll, a tavaszi szezonban pedig azt vettük észre, hogy mindegyik résznek férfiak voltak a főszereplői. Rádöbbentünk arra, hogy ez nem normális dolog. Mi, akik nem vagyunk hímsoviniszták, és úgy érezzük, hogy normálisan gondolkodunk a nő-férfi viszonyról, képesek voltunk arra, hogy véletlenül csak férfiakkal forgattunk le egy évadot? Jó, nyilván szerepelt már sok nő a Propagandában, de akkor sem helyes, amikor egy egész szezonból kimaradnak a csajok. Amikor ez a felismerés belénk nyilallt, egyértelműen arra gondoltunk, hogy a következő szezonban kizárólag nők lesznek a riportjainkban. És tessék, amint odafigyeltünk erre, máris találtunk magunk körül számtalan csodálatos nőt, akikkel fantasztikusan jó volt forgatni, akikkel jó volt beszélgetni a világ dolgairól, és legalább olyan izgalmasak, mint a férfiak.

Gyakran beszélünk arról, hogy legyen-e kvótarendszer a parlamentben, vagy miért nincs elég nő a nagyvállalatok döntéshozó tanácsában, pedig szerintem egyszerű az ok: a női egyenjogúság terén még mindig bunkók vagyunk. Azok a rendszerek, amelyekben élünk, mind általunk kreáltak, nem úgy hullottak a nyakunkba.

Mindig tökéletesítgette az ember azokat a társadalmi meg egyéb formulákat, amiknek a kereti között éli a mindennapjait.

Tehát ha mi kitalálunk egy olyat, hogy csak nőkkel forgatunk, akkor ez működik, és ők kerülnek a középpontba. A saját esetünk kapcsán is megtapasztaltuk, de az élet számos területén lehetne változtatni azokon a szisztémákon, amelyek észrevehetetlenül hátrányba helyezik a nőket.

Kik lesznek azok a nők, akiket a műsorban láthatunk majd?

Tenki Réka színésznővel kezdünk, aki izgalmas személy, nekem legalábbis nagyon szimpatikus, ahogy gondolkodik a világról. Az Egy asszony című monodrámája is rendkívüli a Jurányiban. A Propaganda továbbra sem stúdióműsor, vele például Debrecenbe utaztunk, ott nőtt fel, ott van a családja, nem lehet kihagyni ezt a várost a róla szóló riportból.

Egy másik szereplőnk Fajgerné Dudás Andrea képzőművész lesz, aki klasszikus háziasszony, miközben olyan festő, aki a szokásosnál bátrabban nyúl az ecsethez: lefesti a férjét, aki meztelenül porszívózik, vagy magát, ahogy meztelenül tereget. Érdekesen csinál művészetet a hétköznapjaiból, miközben játszik a háziasszony, a feleség és a művész szereppel. Számomra az egyik legérdekesebb volt az a kosztümös öltönyös világ, ahova Katona Ildikót kísértem, ő jelenleg a magyar bankszakmában az egyik legmagasabb beosztásban dolgozó nő. Aki milliárdokról dönt naponta, és olyan vezetőségi üléseken ül, ahol rajta kívül csak ritkán látni nőket. A napokban pedig Rost Andreával forgatunk, aki a múlt héten mutatta be Frenák Pállal közös estjét.

Nehéz rávenni a kevésbé ismert, civil szereplőket, hogy vállalják a forgatást?

Tizenhárom éves a Propaganda, sokfajta korszaka volt, rengeteg emberrel készítettünk interjút, és hál' istennek ennek van olyan hatása, hogy ismerik és kedvelik a nézők. Az interjúalanyok is tudják, hogy miről van szó, és becsülik a műsorban, hogy továbbra is azt a szerepet tölti be a kereskedelmi televíziózásban, hogy bemutasson olyan embereket, akik érdekesek, de nem feltétlenül szerepelnek sokat egyéb műsorokban. Nem kell feltétlenül híresnek lenniük vagy olyan társadalmi státuszban állniuk, elég hozzá a gondolkodásuk, a személyiségük vagy a történetük.

A riportalanyoknál azt tapasztalom, hogy néha kissé félnek a tévétől, jobban szeretik az internetet. Azt mondják, az interneten sokkal több részlet meg tud jelenni, félnek a televízió egyszerű brutalitásától. A televízió sokszor eléggé egyszerű hatások mentén működik, de tudják, hogy a Propaganda tiszteletben tartja a véleményüket, kívánságaikat. Nem vagyunk elfogultak, hozzászólhatnak a szerkesztéshez, csak az kerül be a műsorba, amit ők is szeretnének. Hiszünk abban, hogy a csapatmunka az igazi.

Lehetne változtatni azokon a szisztémákon, amik háttérbe helyezik a nőket Forrás: Polyak Attila - Origo

A nézettséggel elégedett vagy?

A műsor több helyről szedi össze a nézőit. Egyrészt van kedd esténként egy adás, van két ismétlés, és felkerül az internetre is. Egy adás így elér 300 ezer nézőt nagyjából, ami nem olyan kevés. Nyilván lehetne jobban pozicionálni, akkor talán többen is néznék, de lehet, hogy ez a műfaj itthon ennyi embert érdekel. Ha például a Tenki Rékával készült riportunkat megnézi 200 ezer néző, az pont olyan, mintha húsz telt házas estét beszélgetnénk végig az Arénában. Ez azért elég vad, nem?

Melyik műfajt érzed jobban a magadénak, a riporteri munkát vagy a szórakoztató műsorok vezetését?

Minden ember többszínű, én nem találom olyan furcsának, hogy többféle dologgal foglalkozom egyszerre, és különbséget sem tudok tenni köztük. Korábban is voltak olyan televíziós személyiségek, akikre több mindent rá lehetett bízni, ez nem új keletű dolog. Gondoljunk bele, Vitray Tamás sportriporterként olimpiát vezetett, de volt komoly beszélgetős műsora is, de Antal Imre is vezette a Savaria táncversenyt három nyelven, miközben ott volt a Szeszélyes évszakok-ban.

Minden televíziós korszakban és a világ minden pontján vannak olyan tévések, akik több műfajt képviselnek egyszerre a képernyőn. Ha rettegnék bármelyik műfajban, és úgy érezném, hogy egy rám kényszerített dolog, akkor már kipörögtem volna valamelyikből. Nem működnek olyan dolgok sem a televízióban, sem az élet más területein, ami nem való az embernek.

Amit erőltetünk, egy idő után úgyis felszínre tör, aztán összeomlik.

Az élő adás súlyát ennyi év tapasztattal is érzed?

Az élő adás súlya nagyon édes teher, kellemes számomra, és szórakoztat. Olyan furcsa megterhelés, ami a pihenésnek egy nagyon jó formája. Imádok bejönni a Sztárban sztár stúdiójába reggel tízkor, szeretem a próbákat, a hülyéskedést az énekesekkel, és persze én is gyakorolok. Nem a pihenés a legjobb szó erre, de itt kisimulnak az idegeim. Hozzá vagyok szokva, hogy az életemben időről időre eljön egy ilyen felfokozott állapot. Nekem nagyon nehéz lenne e nélkül a drukk nélkül. Olyan érzés, mint a színészeknek kimenni a színpadra, vagy a sportolóknak kimenni a pályára. Felvillanyozóan izgalmas. Az olyan embernek, akinek nagyon sok energiája van, jólesik koptatni ezt az energiát.

Sok energiája van, jólesik koptatni Fotó: Polyak Attila - Origo

Olyan vagyok, mint a gorilla az állatkertben, aki csupán csak mókából vagy energiakitörésből végre nekimegy az üvegnek. Ilyeneket szoktam fantáziálni, mielőtt bemegyek az arénába. Az is

eszembe szokott jutni, ahogy közeleg az élő kapcsolás, hogy annyira felpezsdül a vérem, hogy visszavonhatatlanul Hulkká változom.

Pezseg bennem ilyenkor az energia, jól érzem magam, és imádom a ruhákat is, amikben szerepelhetek.

Elég extrém ruhákat terveznek neked ebben az évadban. Jól érzed magad ezekben?

Már a tervezési folyamatot is imádom, ez egy közös munka a stylisttal, a tervezővel, élmény látni, ahogy a tervekből elkészülnek a szettek, mind kifejezetten rám méretezve és kitalálva. Szeretem, ha minél merészebb a ruha. A show-műsor erről is szól, ilyenkor Las Vegasban vagyunk, nem egy szürke ködös kisvárosban. Bátran bánunk a színekkel, a formákkal, de szerintem nagyon elegáns is vagyok mindig. Ezeket a rövid nyakkendőket például direkt erre a szezonra találtuk ki, csak nekem van ilyen egyelőre, aztán lehet, hogy divat lesz. A hétvégén óriási lesz a meglepetés, minden eddiginél meglepőbben fogok felöltözni.

A hétköznapokban is szeretsz kitűnni az öltözködéssel?

Nincs rá időm és energiám, ahhoz túlságosan rohanós az életem. A hétköznapokban piperkőc lenne nekem, hogy otthon órákat töltök a fényes zakók válogatásával, vagy hosszasan nézegetem, hogy melyik inget vegyem fel. Bőven elég, hogy ez a képernyőn megtörténik, ott nagyon szeretek elegáns lenni.

Már a harmadik évaddal van képernyőn a Sztárban sztár, ezúttal nézettségi rekordot is döntött. Ha nem te vezetnéd, akkor követnéd az eseményeket vasárnap esténként?

A múltkor közel 1,8 millió nézője volt, ami a mai televíziósban olyan csúcsnak számít, aminek minden csatorna örülne. Már az előzőket is szépen nézték, a formátumban sok minden találkozik, ami vonzóvá teszi minden korosztály számára. Működik, mint vasárnap esti szórakozás, lehet nevetni az átalakulásokon, vicces, hogyan lesz férfiból nő, a maszkok hol baromi jól néznek ki, hol meg teljes szörnycirkusz, amit látunk. A zsűri is nagyon szórakoztató, meg szerintem én is elég jól viszonyulok a szereplőkhöz. Ez a show eléri azt, hogy mindenkihez szól, gondolom, én is nézném.

A színpadon imád öltözködni, de otthon túl piperkőcnek érezné magát Fotó: Polyak Attila - Origo

A TV2 tulajdonosváltása hozhat majd olyan döntéseket, ami a képernyősöket is érinti. Foglalkoztat, hogy mi lesz a csatornával?

A TV2-ben mindenkit ez érdekel most a legjobban. Itt vagyok tizenhárom éve, engem is érdekel. Amikor új vezetés jön, meg kell adni a lehetőséget, hogy dolgozzon két évadot, utána lehet a teljesítményt mérlegre tenni, előre nem tudunk jósolni.

Az új filmed, a Tiszta szívvel most hogy áll? Tavasszal kerül a mozikba?

A film lényegében elkészült, technikai fázisban vagyunk, zajlik az utómunka, hogy megkapja a végső formáját. Egyébként még nem biztos, hogy ez lesz a film címe, mert ez egy munkacím volt. Bizakodó vagyok, és rettenetesen szorongok, megkezdjük a fesztiváloztatását is, hátha valahol megtetszik valakiknek, tavasszal pedig a mozikban lesz. Bármikor megnézem, izgatott leszek, nagyon várom a nézői reakciókat. A színészek mellett olyan kerekesszékesek is szerepet kaptak, akik valóban így élik az életüket. Bár a Tiszta szívvel komoly témákat boncolgat, szórakoztató is, egy akcióvígjáték, amelyben sok erőszakos és véres esemény találkozik egy speciális humorral. Persze drámai is lesz, megrendítő emberi helyzeteknek nem vesszük el viccel az élét.

Miért pont kerekesszékesekkel készült a film?

Mindig nagyon megérintett, hogy vannak olyan emberek körülöttünk, akiknek sokkal nagyobb dráma egy sima keddi nap, mint másoknak. Akiknek küzdelem eljutni egyik helyről a másikra, megismerkedni másokkal, szerelmet találni vagy szexuális élményt szerezni. Nagyjából hat éve akadt be nálam ez a dolog, foglalkoztatott a helyzetük a nagymértékű kiszolgáltatottság miatt, aminek ki vannak téve. Korábban több szervezetnek segítettem, megismertem kerekesszékeseket, és elmélyültem a világukban. Ennek kapcsán írtam meg a történetet, de hogy épp mi az az ötlet, ami megszületik az ember fejében, és azt pontosan mi előzi meg, arra nehéz választ adni.

Min múlik, hogy ez a film megtalálja-e a közönségét?

Hát, majd hírt adunk magunkról, hogy itt vagyunk. Hogy miért szeret meg a közönség egy filmet, az sok minden miatt lehet. De a magyar film szerintem továbbra is nagyon furcsa helyzetben van. Sokszínű és gazdag a hazai filmes paletta, nem lehet rá panasz, készülnek itthon filmek, és vannak köztük kiváló alkotások. A Saul fiá-nak most nagyon drukkolok, hogy megnyerje az Oscar-díjat, mert az egész világot megmozgató művészfilm, de a Fehér isten is ilyen volt, és más sikerekre is gondolok, mint például az Argo 2 vagy a Liza, a rókatündér. Ezeket a filmeket imádta a magyar közönség. Épp ezért

nem szeretem, amikor rutinból nyavalyognak az emberek, hogy nincsenek jó magyar filmek.

Egy-két alkotás hiányzik csak a palettáról, konkrétan én nagyon hiányolok új Pálfi György-filmet, mert nagyon szeretem, amiket csinál az egyik legtehetségesebb filmesünk, aki évek óta nem alkot komolyabb pénzből, pedig igény lenne rá.

Ha nem a filmekkel, akkor mivel van a gond?

Összességében úgy gondolom, hogy sok jó magyar film készül, a nézőszámmal van gond. Szeretnék nagyobb nézői aktivitást látni, a legszívesebben arra kérnék mindenkit, hogy járjon többet moziba, és legyen kíváncsi a magyar alkotásokra. Külföldön sem csak marketingtrükkökkel érik el, hogy például a csehek meg a szerbek beüljenek megnézni a saját filmjeiket, hanem van rá igényük, megvan bennük az a kulturális érzékenység, ami itthon hiányzik. És mindig nem mondhatjuk, hogy szegények az emberek, mert az amcsi filmekre meg futja.

Ha 50 ezer ember beül egy filmre, az nagyon jónak számít, ha 100 ezer elmegy, az durva siker, de gazdaságilag ez még mindig értelmezhetetlen. Lehet, hogy el kéne ismerniük a filmeseknek, hogy visszavonhatatlanul paradigmaváltás van. A magyar film luxus lett, a mozi azon keveseknek a sportja, akik veszik a fáradságot, hogy nagy vásznon megnézzenek valamit 5.1-es hangminőségben. De a többséget ez már nem érdekli, mert néznek elég filmet ezer más csatornán. Ki kell találnunk valamit.

A magyar film luxus lett, a mozi csak kevesek sportja Fotó: Polyak Attila - Origo

Mi lenne a megoldás?

Ma már a premier után két héttel közzé kellene tenni a filmet az interneten, hogy eljuthasson azokhoz, akiket érdekel. Vagy a kereskedelmi tévék is bemutathatnák a magyar filmeket szombat este nyolckor. Sokkal fontosabb lenne, hogy a nézők lássák őket, mint hogy a nézőszámon nyavalygunk. Ha nincs néző, nincs film.

Az a műtárgy, amit nem néznek meg, egyfajta filozófiai értelemben nem létezik.

Persze jó kérdés, hogy akkor most a film a fontos, vagy a mozi? Ha azt mondjuk, hogy mégis a mozi, akkor arra is lehet új helyzeteket kreálni. Az előbb említett Pálfi Gyuritól hallottam egyébként először, és jó ötletnek tartom, hogy ha már az emberek a lottón keresztül egyszer anyagilag hozzájárulnak a hazai filmgyártáshoz, hadd kapják meg a magyar filmeket ingyen a magyar mozikban.

Törvény biztosítsa, hogy a legjobb, este nyolcas és tízes sávot megkapja a Star Wars meg a többiek, de délután hattól bárki bemehet magyar filmet nézni ingyen. Ebbe nem halna bele a forgalmazó, viszont a nézők, és persze a szegények pláne, kapnának egy gesztust a filmesektől, ez szerintem valódi kulturális helyzet lenne, amiben nagyon izgalmas lenne a nézők reakciója. Lehet, hogy még abszurdnak hangzik, de talán egyszer így lesz. Itt is a rendszerekről van szó, mint a beszélgetés elején. Ki lehet találni olyan rendszereket, amik jobban működtetik a hétköznapokat. Csak bátornak kell lenni, és nem árt, ha van egy érzékeny víziónk a jövőről – ez a történelem során már sokszor bejött.