Mautner Zsófi: Belefáradtam, nem akartam kiégni

Mautner Zsófia, szakács

Három év után került le a képernyőről az Ízes élet, és bár Mautner Zsófi nagyon élvezte a főzőműsor forgatásait, szellemileg belefáradt a nagyüzembe, egy ideig szeretne más munkáira koncentrálni. Az elmúlt időben bejárta a fél világot legújabb projektje miatt, első angol nyelvű szakácskönyvét pedig megvette egy tajvani kiadó – hamarosan Kínába utazik, hogy bemutassa. Kötődéséről a gasztronómiához, szokatlan pályaváltásáról és arról is mesélt az Origónak, hogy miért áll ki a megosztó ügyek mellett. 

• 1200 receptet főzött meg a műsorban, mentálisan és fizikailag is fárasztó volt a forgatás.
• Diplomata volt Brüsszelben, a fix állását cserélte szabadúszói létre.
• A világ bármely pontján feltalálná magát, de többet nem hagyja itt hosszabb időre az országot.
• Minden kritikát el tud fogadni, a primitív hangnemet kevésbé.
• Fontos számára a nyitottság, a más kultúrák és értékrendek elfogadása.

Hogy indult az Ízes élet, régóta vágytál saját főzőműsorra?

Egyáltalán nem vágytam arra, hogy naponta a televízióban szerepeljek, és bár tudom, kívülről nem úgy tűnik, nem vagyok egy exhibicionista alkat. Teljesen más a habitusom, nem szeretem saját magam előtérbe helyezni. Igazából a tévéműsorra is úgy tekintettem, mint egy jó lehetőségre ahhoz, hogy elmondjam, mit gondolok a főzésről és a gasztronómiáról.

Nem maga a szereplés motivált,

hanem az, hogy üzenetet adjak át. Hogyha tíz évvel ezelőtt, amikor diplomata voltam Brüsszelben, valaki azt mondta volna, hogy napi főzőműsorom lesz a tévében, biztosan kinevetem. Teljesen abszurdnak tűnt volna akkortájt, mint ahogy önmagában az is, hogy egyszer a szenvedélyem, vagyis a gasztronómia lesz a hivatásom.

Korábban teljesen abszurdnak tűnt számára, hogy szenvedélye lehet a hivatása Fotó: Marton Szilvia - Origo

Hogy kerültél az RTL Klub képernyőjére?

Amikor indult a műsor és castingoltak, az volt a csatorna koncepciója, hogy egy a háziasszonyokhoz szólni tudó, a háziasszonyok nyelvét beszélő szereplőt állítsanak a kamera elé. Direkt nem séfet kerestek erre a műfajra, hanem egy olyan embert, aki hiteles tud lenni a nézők szemében. Amikor megtudtam, hogy engem választottak, egyrészt örültem, másrészt

elkezdtem aggódni és elbizonytalanodtam.

Meg is kérdeztem az első megbeszélésen, amikor körvonalazódott a műsor, hogy egészen biztosan engem akarnak-e, hiszen sem személyiségben, sem alkatilag nem igazán illek egy kereskedelmi csatornára. Nagyon menő dolognak éreztem, hogy ennyire elkötelezetten a hitelesség mellett tették le a voksukat.

Könnyen beletanultál?

Izgalmas volt belecsöppenni ebbe a világba és látni, hogy a televíziózás mennyivel mélyebb és bonyolultabb szakma, mint amilyennek a képernyőről tűnik. Meg kellett tanulnom, hogy mi néz ki jól a képernyőn, más logisztikával kellett felépítenem a főzést, és egyeztetni kellett a stábbal, hogy mikor mi történik a tűzhelyen. Én az olyan főzőműsorokat szeretem a legjobban, ahol gusztán bugyog a tejszín, fényesen folyik a csokoládé, én is ezt szerettem volna megmutatni. Komoly tanulási időszak kezdődött három éve, amiben óriási segítségemre volt a stáb.

Egy napi főzőműsor forgatása igen komoly mentális és fizikai állóképességet követelt.

Nem csak annyit kellett tennem, hogy egy előre megírt szöveget konferálok, hanem a saját gondolataimat, tanácsaimat kellett úgy megosztanom, hogy közben tisztességesen el kellett készülniük az ételeknek is. Majdnem 700 adást vettünk fel ennyi idő alatt, ebből az utolsó időszakban Pataky Péter séffel váltásban.

Ez részemről nagyjából 1200 receptet jelentett.

Mindegyiket én találtam ki, szabad kezet kaptam tartalmilag a szerkesztőktől, így a hagyományos magyar ételektől kezdve a különleges ázsiai fogásokon át a csokiszufléig minden belefért. Fontos volt számomra, hogy minden adásba bele tudjak csempészni valamilyen hozzáadott információt, ötletet vagy apró újdonságot.

Hogy érintett, amikor megtudtad, hogy vége, idén már nem lesz képernyőn az Ízes élet?

Ha őszinte vagyok magammal, akkor legbelül én is azt szerettem volna, hogy most szusszanjak egy kicsit. Hónapok óta tudtuk, hogy vége lesz, így nem lepett meg, és nem is estem kétségbe, mert a műsoron kívül előtte is rengeteg egyéb munkám volt.

Szellemileg kicsit belefáradtam a nagyüzembe, és úgy gondoltam, jobban is járok, ha kimentem magam a saját kiégésem elől.

Tudtam, hogy akkor döntök helyesen, ha picit visszalépek. Ahhoz, hogy folyamatosan izgalmas ételeket tudjak megosztani a nézőkkel, sokat kell utazni, tanulni, inspirálódni.

Ha megkeresne más tévécsatorna, hogy folytasd náluk, akkor is nemet mondanál?

Most biztosan, mert komolyan gondoltam, hogy szeretnék feltöltődni és más projektjeimre koncentrálni. Egy év képernyőszünetet kértem, később meglátjuk, milyen lehetőségek adódnak. Nem gondolom, hogy végleg elköszönök a tévétől, de most más típusú munkákra vágyom. Olyanokra, amik nekem is ihletet és tudást adnak, amikben el tudok mélyülni.

Olyan munkákra vágyik, amik tudást és ihletet adnak Fotó: Marton Szilvia - Origo

Mire gondolsz konkrétan, mik a terveid?

A legfrissebb projektem, ami hihetetlenül felvillanyoz, és ami miatt most éppen éjjel-nappal dolgozom, a #gasztrocsajok munkacímen zajlik. Olyan nőket mutatok be a világ minden tájáról, akik a gasztronómiában vagy egy ahhoz kapcsolódó területen találták meg a saját útjukat. Két dolog is motivált abban, hogy ezt kitaláltam. Egyrészt rengetegen keresnek meg olyan kérdésekkel, hogy nagyon érdekli őket a főzés világa, de nem tudják, hogyan induljanak el, mik a lehetőségek, ha például nem feltétlenül éttermi szakács szeretne valaki lenni.

Másrészt a női történetek is érdekelnek, óriási élmény volt ezekkel a csajokkal interjúkat készíteni.

Az utóbbi időben beutaztam a fél világot, többek közt Berlinben, Amszterdamban, Isztambulban is jártam, összesen nagyjából 120 érdekes csajt mutatok majd be a blogomon és egy tavasszal megjelenő kiadványban. Lesz köztük itthoni cukrász, sütiboltos, Michelin-csillagos séf, zöldségtermelő, hihetetlenül színes a paletta. Érdekes, hogy világszerte az eltérő kultúrájú, hátterű, nemzetiségű nők milyen izgalmas, rögös utakat jártak be, míg megtalálták a saját boldogságukat. Nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen fura pályaváltáson van túl. Ilyen történetekből hozok egy jó nagy csokorral.

Nem bántad meg soha ezt a döntést?

Nem, soha. Amikor még csak alakulgatott az új utam, akkor voltak dilemmáim, álszentség lenne azt állítani, hogy nem. Egy fix állást, ahonnan minden hónapban érkezik a jó fizetésed, lecserélsz egy szabadúszói létre, ami kockázatosabb és bizonytalanabb, ez a helyzet nyilván nyugtalanító kezdetben. Át kellett állnom fejben, de azóta is élvezem azt a luxust, hogy azzal keresem a pénzem és azzal töltöm az időmet, amit szeretek. Az

életünkben olyan sok időt töltünk munkával, hogy muszáj megtalálni azt, amit imádni tudunk.

Más típusú főzőműsorban is kipróbálnád magad? Mondjuk A konyhafőnök-ben?

Az nekem nagyon nem állna jól, egyáltalán nem tudnék egy ilyen feladatot megfelelően ellátni. Ha kritikát kell megfogalmaznom, azt is többnyire annyira kedvesen és diplomatikusan teszem, hogy általában nem is értik. De mindhárom fiút ismerem a zsűriből, és szerintem szenzációsan jól működnek ebben a szerepben.

Szerinted lehet tanulni ezekből a műsorokból?

Az Ízes élet-ben az volt a misszióm, hogy megmutassam, a hétköznapokban is lehet egy picikét változatosabban főzni, és nyugodtan merjenek túllépni az emberek a hagyományos ételeken. Ha a céklát vagy a karfiolt nem pároljuk, hanem betoljuk a sütőbe, teljesen új életre kelnek, és egy ilyen körettel a pörköltön szocializálódott férjeket is le lehet venni a lábukról.

Be akartam kicsit csempészni a világkonyhát is a mindennapokba,

hisz ma már nem nehéz különleges alapanyagokhoz hozzájutni.

Hogy tanultál meg főzni, a te életedbe hogy jött a gasztronómia szeretete?

Alapvetően főzős családból származom, főleg a nagyszüleim voltak ebben nagyon jók, apukám pedig zseniálisan főz. Anyukám kunmadarasi, onnan hoztam magammal a falusi konyha és a kertben szedett friss alapanyagok szeretetét. Apukám szülei budapestiek voltak, ott a nagymamám volt az, aki megtanította főzni a hétköznapi ízeket, a főzeléktől a vadasig.

Utána már inkább a saját utazásaim adtak tudást,

illetve autodidakta módon nagyon komolyan képeztem magam. Évtizedeken keresztül elolvastam minden cikket a nemzetközi sajtóban gasztronómia témakörben, iszonyú mennyiségű szakácskönyvet halmoztam fel, és több ezer ételt főztem le – ennél jobb szakácsiskola nem létezik.

Családi örökség a gasztronómia szeretete, de autodidakta módon is keményen képezte magát Fotó: Marton Szilvia - Origo

Azt lehet tudni rólad, hogy nagy szakácskönyvrajongó vagy, és nemrég jelent meg a nyolcadik saját könyved. Ez miben más, mint a korábban megjelentek?

A Budapest Bites az első olyan könyvem, ami angol nyelvű, a magyar konyháról szól külföldieknek. Azt éreztem, hogy olyan fejlődés zajlott le itthon a gasztronómia területén, hogy elkezdhetjük kifelé kommunikálni, hogy mennyire izgalmas és sokszínű a konyhánk. Sok külföldi úgy utazik ide, hogy megkóstolja a hagyományos ételeinket, elmegy a piacra és egy-két ismertebb, akár Michelin-csillagos étterembe. A magyar ételekről az az általonos nézet, hogy nehezek, zsírosak, aki egyszer eszik egy pörköltet az ittléte alatt, másnap meg mondjuk egy töltött káposztát, több specialitást meg sem bír kóstolni.

Mi volt a célod a könyvvel?

Ezeket a hagyományos ételeket kicsit korszerűsítve írtam le, hogy otthon kipróbálhassák. Fontos célom, hogy megmutassam, a magyar konyha mennyivel több, mint a csirkepaprikás és a pörkölt. Nagyon gazdag a kulináris örökségünk, le kell porolni a régi recepteket, és nemzetközi kontextusba kell helyezni a külföldiek számára, hogy könnyebben be tudják fogadni.

Friss hír, és még nem vertük a Libri kiadóval nagy dobra, hogy

egy tajvani kiadó megvette a szerzői jogokat, és már le is fordították kínai nyelvre,

valamint meghívtak a bemutatójára, hogy ott főzzek a tajvani nemzetközi könyvvásáron, amelynek idén Magyarország a díszvendége. Gyönyörű lett az ottani borítója, és azzal a szöveggel népszerűsítik, hogy „ha eddig ön a nyugati konyhák közül csak a steaket és a spagettit ismerte, és unja őket, akkor most mutatunk egy olyan konyhát, ami igazi, csiszolatlan gyémánt, az egyik legizgalmasabb felfedezésre váró konyha”. Na, így kell bemutatni magunkat egy ilyen távoli országban. Nagyon sokat készülök rá, izgalmas feladat lesz, és óriási felelősség is.

Jártál már ott?

Még soha, de már most minden elő van készítve, lesz egy piactúrám egy tajvani szakácsnővel, azt is meg kellett szervezni, hogy ott legyenek a minőségi magyar alapanyagok a főzéshez, mint mondjuk a pirospaprika és a kolbász. Komoly felkészülést igényel, borzasztóan izgulok.

Borzasztóan izgul kínai útja miatt, már nagyban készül rá Fotó: Marton Szilvia - Origo

Melyik nemzet konyháját szereted a legjobban?

Azt szoktam mondani, hogy a konyhaablakon keresztül figyelem a világot, és a főzésen keresztül kapcsolódom az emberekhez. A hedonista része mellett az a fantasztikus a főzésben, hogy annyi minden más is kapcsolódik hozzá: kultúra, művészet, társadalmi, gazdasági kérdések. A gasztronómián keresztül ráadásul simán szoros kapcsolatokat tudsz teremteni másokkal, minden akadályt le lehet küzdeni általa, nagyon fontos eszköz.

Minden utazásomat összekötöm a gasztronómiával,

és így olyan helyekre is eljutottam, ahova turistaként biztosan nem tudtam volna. A török konyhát egyszerűen imádom, annyi zöldséget, fűszert, színt használ. Sokkal több annál, mint amit itthon ismerünk.

El tudod képzelni végleg másik országban az életed?

Összesen tizenhárom évet éltem külföldön, és mindig visszajöttem, valahogy mindig honvágyam lett egy idő után. Imádom a magyar nyelvet, magyar nyelven olvasok, írok, magyarul működöm, pedig hat nyelven beszélek. Mindig visszahúzott valami. A világ bármely pontján feltalálnám magam, és élni is tudnék, de ezt most inkább az utazásokban élem ki.

Foglalkoztat, hogy mit gondolnak rólad mások? Néhány negatív kommentet lehet találni a neten.

Aki az életben nem kedvel egy ilyen típusú csajt, annak a képernyőn keresztül még inkább nem jön be egy magamfajta nagyszájú, sokat beszélő, vidám, kerek, karakteres nő, teljesen mindegy, hogy egyébként mi a teljesítményem vagy a mondanivalóm.

Foglalkozol a kritikákkal?

Minden kritikát el tudok fogadni, a primitív hangnemet kevésbé. Így különbséget teszek a kritikák között, mert ha valaki kulturált hangnemben írja le a véleményét, az nem bánt, természetes velejárója a szereplésnek, értelmes eszmecserébe, érvelésbe szívesen bele is megyek. Bárkinek, aki képernyőn van, a munkaköri leírásának része, hogy állja a sarat a negatív kommentekkel szemben. Nagy szerencsém van, mert a blogom olvasói köre rendkívül kulturált és nyitott, ezer pozitív, kedves szóra jön egy, amitől maximum nyelek egy nagyot.

Van egy egészséges, normális önértékelésem,

aminek köszönhetően nem omlok össze, ha valaki beszól. Ez egyébként valahogy magyar specialitás, a New York Times cikkei alatt nem futsz bele ilyen hangvételű kommentekbe. Azt hiszem, az elmúlt időszakban Nemes Jeles László foglalta össze a legpontosabban és legelegánsabban ezt a jelenséget.

Állnia kell a sarat annak, aki képernyőn van Fotó: Marton Szilvia - Origo

Sok megosztó ügy mellé is odaálltál már. Ha emiatt kapsz beszólást, az sem zavar?

Minden olyan ügy mellé szívesen adom az arcomat, amivel azonosulni tudok. Régóta részt veszek ilyen akciókban, gyűjtöttem adományt hátrányos helyzetű gyerekeknek, mentem jótékonysági főzésre, de szívesen ajánlok fel könyvet vagy más segítséget, ha megtalál hozzám közel álló felkérés. Néhány éve Budapesten élő bevándorlókkal készítettünk szakácskönyvet a Menedék Egyesülettel, rendszeresen ki szoktam menni a Pride-ra és Lakatos Márk Zsuzsi-e vagy kezdeményezésében is örömmel részt vettem.

Fontos a nyitottság, a más kultúrák és értékrendek elfogadása.

Politikai kérdésekben nem nyilvánulok meg a nyilvánosság előtt, azt hiszem, erre nincs is semmi szükség. Néhány ügy biztosan megosztja az embereket, de sokkal fontosabb az, hogy amit zsigerből érzek, és számomra fontos érték, azt támogassam. Annyi olvasót vagy nézőt veszítek ezzel, mint amennyit nyerek is vele.

Egy saját főzőiskolában el tudnád képzelni magad?

Igény lenne rá, rengeteg ilyen jellegű megkeresésem van, jelenleg azonban nincs rá kapacitásom. Pont azért készítettem el tavalyelőtt a háromkötetes Főzőiskola szakácskönyvsorozatomat, mert annyian kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének. Az első kötet alaptudást ad, egyszerű alapreceptekkel, mint a galuska meg a palacsinta, és egyre nehezedik. Remek volt a visszajelzés, és meglepő, hogy olyanok is fogékonyak voltak rá, akikre eredetileg nem is gondoltam, például kamaszgyerekek és vezető beosztású pasik.

Ezerrel zajlik itthon is a gasztroforradalom,

a mostani tizenévesek már ebben nőttek fel, Jamie Olivertől kaptak kedvet a főzéshez, a Konyhafőnök Junior szereplőinek szurkolnak a tévében, számukra a főzés menő dolog, és nem félnek új dolgokat kipróbálni.

Mivel töltöd a szabadidődet, otthon is szívesen főzöl?

Persze, privátban is napi szinten és szívesen főzök a barátomnak vagy nagyobb társaságnak. Szeretek sütni is, de ott annyira precíznek kell lenni, a főzésben nagyobb mozgástere van a kreativitásnak, ezért közelebb is áll hozzám. Imádok utazni, de az utazásaim javarészt összekapcsolódnak a munkámmal és a főzéssel. Ha nagyon el kell rugaszkodni a gasztronómiától, akkor moziba járok, vagy olvasok, a könyvek terén is mindenevő vagyok – nagy luxus, amikor épp nem szakácskönyvet lapozgatok.