Az NMHH szerint a műsorszámokat a 16 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolás helyett 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szerint tette közzé a Class FM. "A kifogásolható műsorrészek nem a korosztály számára feldolgozható módon használt humorral, kifigurázva és elfogadható konfliktusmegoldásként ábrázolták az erőszakot, valamint a felvetett szexuális témákat érzelemmentesen, erős obszcén kifejezésekkel ábrázolták" - írták az indoklásban.
A hatósági eljárásra, ezen belül többek között a tényállás tisztázására, illetve a jogkövetkezmények meghatározására a médiatörvény 40 nap ügyintézési határidőt szab meg, amely indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható.
A testület a Civil Rádió egyik idén januári adáshetében tapasztalt jogsértések gyanújának tisztázására is hatósági eljárást indít, ugyanis a vizsgálatok szerint a rádió vélhetően kevesebb szövegarányt, közszolgálati műsorszámot, magyar zenét és semmilyen hírműsort nem szolgáltatott szerződéses vállalásaihoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest.