Dobó Kata: Volt egy komoly mélypontom, de túl vagyok rajta

Dobó Kata

Tavaly volt egy komolyabb szakmai mélypontja, most pedig élete egyik legsűrűbb időszaka előtt áll, egész nyáron forgat. A lapok leginkább a magánéletével foglalkoznak, pedig szívesen mesél színházról, filmezésről és arról, hogy látja a világot. Nem bánta meg, hogy sosem vállalt meztelen fotókat újságban, Andy Vajnával a mai napig tartja a kapcsolatot, és ha nyerne a lottón, visszaköltözne Amerikába. Dobó Kata mesélt az Origónak.

• Szívszorító érzés, mikor hetekig nem csörög a telefon, de ebből is lehet tanulni.
• Egy színésznek kell tudni bohóckodni, de introvertált személyiség, ehhez ki kell lépni a komfortzónájából.
• Ha mérlegre állítanánk, hogy hol vannak a legtehetségesebb emberek, elbillenne a bolygó Los Angeles felé - véli.
• Rettenetesen sok felfuvalkodott ember van, akik elhiszik magukról, hogy ők az atyaúristenek - mondja.
• Egyhetes pihenőt tart a forgatások után, de még nem biztos, hogy repülőre mer ülni.

Nem volt egyszerű időpontot egyeztetni az interjúra, most is rohan tovább. Ennyire sűrű most az élete?

Hála istennek igen. Sok munkám van, próbálok a Karinthy Színházban, nemrég lett vége egy másik próbafolyamatnak, amiből már előadás van az Orfeumban, közben forgattam egy kisfilmet, nyáron pedig három tévésorozatban és egy mozifilmben is kaptam szerepet. Nem panaszkodom.

Sok munkája van, szerencsés időszakot él Fotó: Polyák Attila - Origo

Jellemző, hogy ekkora a pörgés?

Egyáltalán nem. Színésznek lenni rettenetesen kiszolgáltatott dolog, szabadúszóként meg még inkább. Most ez egy szerencsés időszak, de nem mindig ilyen szerencsés az ember. Tavaly például nem volt ennyi munkám,

volt egy komoly szakmai mélypontom, ami nagyon fejbe kólintott.

Rá kellett jönnöm, hogy bizony előfordulhat olyan időszak, amikor nem csörög a telefon hetekig, hónapig. Ebből is tanul és tapasztal az ember, nincs ezzel gond, de mégis szívszorító érzés, hisz elsőként az merül fel, hogy valamit mégsem csinálok elég jól.

Ha többet szerepel, nagyobb az érdeklődés?

A bulvársajtót nem igazán érdekli, hogy mit dolgozom, a magánéletem sokkal izgalmasabb számukra, de ezeket a megjelenéseket próbálom elkerülni. Ritkán szoktam olyan újságokban szerepelni, amik arról érdeklődnek, hogy mit gondolok a világ dolgairól, történéseiről, vagy éppen arról az adott szerepről, amiben benne vagyok. Szívesebben mesélnék többet a szakmáról, a gondolataimról, hiszen nekem is van véleményem.

Az Anyád kínjá-ban szerepel az Orfeumban, ami az anyaság körüli tabukat döngeti. Jó ötletnek tartotta, hogy készül egy ilyen darab?

Későn lettem anya, a húgom sokkal előbb kezdte, mint én, volt rálátásom arra, hogy az anyaság nem egy rózsaszín, habkönnyű, szivárványos csuda dolog. Persze van ilyen oldala is, de a legkomplexebb dolog a földkerekségen. Én már bátran felvállaltam a közvetlen környezetemben a rosszabb napjaimat, azt, hogy mennyire el tud fáradni az ember, azt, hogy olyankor felemeli a hangját, és hiába fogadja meg, míg nincs gyereke, hogy ez meg ez biztos nem lesz, bizony úgy alakul, hogy mégis lesz.

A gyerekek egyrészt roppant kitartóak, ha valamit akarnak, másrészt nagyon fifikásak, tudják, hogy kell a szülőnél valamit elérni. Húsz esetből ötször az ember nem az észérvekre és Vekerdyre hallgat, hanem türelmetlen lesz, és kiabál. Mindenkinél így van, aki letagadja, az hazudik. A darab is arról szól, hogy ez milyen nehéz. Jónak tartom, hogy olyan kérdéseket feszeget, amelyeknek van létjogosultságuk, amelyekről beszélni kell. Egyetlen tökéletes anya sincs a világon.

Olyan kérdéseket feszeget a darab, amelyekről beszélni kell Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a színházi az igazi színészet. Most is így gondolja?

A színpadi játék kevésbé manipulálható, mint a film, amiben egyrészt többször is fel lehet venni ugyanazt a jelenetet, másrészt megvágják, zenét és effektet tesznek alá. Ezzel együtt sem egy könnyű műfaj, hisz nincs linearitás, nehéz követni, ahogy időrendben ugrálnak. Amerikában erre például a rendező mellett vannak coachok, akik kizárólag egy-egy színész szerepével foglalkoznak: segítenek neki abban, hogy a karakternek honnan hova kell eljutni. Előfordul, hogy a film utolsó öt percét az első forgatási napon veszik fel, nem egyszerű feladat. Szóval nem könnyebb a filmezés cseppet sem, nagyon apró eszközökkel kell játszani. Nem változtatnám meg a véleményem, mindkettőnek megvan a nehézsége és a gyönyörűsége, de miután nagy szerelmem ez az egész, mindkettőben nagy örömöm lelem.

Melyik szereplése a legemlékezetesebb?

Aznap, amikor apukám meghalt, este Békéscsabán játszottam a Stuart Máriá-t. Akkor voltam a legjobb, mert annyira koncentráltam, ahogy máskor sosem.

Egy pillanatra sem gondolkodhattam el semmin, mert tudtam, akkor sose jövök vissza.

Az elnöknők-et is említhetném, ahol egy szellemileg visszamaradott, WC-s nénit játszottam hosszú, zsíros hajjal, fogatlanul. Abban a szerepben azt szerettem, ahogy az olvasópróbától a premierig életre kelt ez a furcsa karakter. Csodálatos ebben a hívatásban az, hogy bármit megtehetsz.

A szajré próbái hogy zajlanak?

Böhm Gyurival dolgozom, akivel korábban még soha, már emiatt is érdekes és izgalmas ez az egész. Az abszurd bohózat nem egyszerű műfaj, olyan pontosan kell ülnie minden poénnak, mint egy zeneműben a hangoknak. Ha egy tizedmásodperccel később hangzik el egy mondat, az már nem üt akkorát, ugyanakkor ezt is ugyanolyan komolyan kell játszani, mint egy drámát. Megríkatni könnyebb a közönséget, mint nevettetni, azt tapasztaltam. Talán azért is nehéz számomra ez a műfaj, mert nem tudok jó értelemben véve ripacskodni. Egy színésznek kell tudnia bohóckodni, de eléggé introvertált személyiség vagyok, nekem ehhez ki kell lépni a komfortzónámból.

Ki kell lépnie a komfortzónából Fotó: Polyák Attila - Origo

Élvezi, ha kiléphet?

Igen, mert mindig rájövök, hogy hoppá, képes vagy rá. Ha meg nem, akkor meg kirándultam egyet, és megtudom, hogy többet arra nem kell menni. Mindenképpen csak nyerek vele.

Említette, hogy három sorozattal is forgat majd. Az egyik a Válótársak második évadja?

Igen, már nagyon várom, jövő héten kezdem a munkát. Imádtam Stohl Andrással együtt dolgozni, mert jó embernek és profi színésznek tartom, mindig partnerként kezelt, és hiába ismerjük egymást húsz éve, most tudtunk először ennyit egyhuzamban együtt dolgozni. Emellett az Egynyári kaland-ban és a Csak színház-ban is kaptam szerepet, és mindegyikben teljesen más karaktert bíztak rám.

Látta az első évadokat? Követi a magyar sorozatokat, filmeket?

Igen, ismertem már mindegyiket, a mozit pedig gyerekkorom óta imádom. Szeretem megnézni az újdonságokat, Tilla filmjét láttam legutóbb, ami szerintem nagyon jól sikerült. Sok tehetség van Magyarországon, örülök neki, hogy egyre többen kapnak lehetőséget. Szeretném, ha az emberek visszatalálnának a magyar filmekhez, bár egyelőre úgy tűnik, a vígjátékok jobban érdeklik a közönséget.

Javasolná a magyar színészeknek, hogy próbálkozzanak külföldön?

Senkinek sem árt. Itthonról minden könnyűnek tűnik, az emberek azt hiszik, hogy Amerikában dől a pénz, ott nincs semmi akadály, de ez hülyeség. Los Angeles kemény hely, a világ összes részéről odasereglik, aki tehetségesnek ítéli magát bármiben is. Ha mérlegre állítanánk, hogy hol vannak a világon a legtehetségesebb emberek, akkor biztosan elbillenne a bolygó Los Angeles felé. Itthon nem nagyon értik, de a tehetség önmagában nem ér sokat. Csak egy alapállapot, de annál sokkal több kell. Nemhiába, hogy a magyaroknak is inkább csak a kamera másik oldalán sikerült befutniuk.

Mi lehet az ok?

Ott van a nyelvi nehézség. Ha minimális akcentust éreznek, akkor az már nem jó. A magyar akcentus nem eladható, nem úgy, mint mondjuk a spanyol, ami ugye második világnyelv. Egyébként azt mondom, hogy bátran menjenek világot látni, és nem is kell feltétlenül Amerikáig, elég Angliáig vagy Németországig, ahol szintén nagyon sokat lehet tanulni a filmezésről.

Mindig jó innen kiszakadni és megnézni, hogy működik a világ máshol - ez minden szakmára igaz.

Mindig jó kiszakadni és megnézni, milyen a világ máshol Fotó: Polyák Attila - Origo

Mennyire gyakori, hogy nemet mond egy szerepre?

Itthon nem igazán tehetik meg a színészek, hogy visszautasítsanak egy szerepet, én is ritkán teszem meg. Nem érzem jól magam, ha valamire nemet mondok, de tudom, hogy nem szabad mindent elvállalni. Ha valamit felépített az ember húsz év alatt, azt nem szabadna szétrombolni, mérlegelnie kell, hogy mihez adja a nevét és az arcát. Néha nehéz, de sokszor jobb várni a megfelelő lehetőségre, mint beleugrani dolgokba.

Tévéműsorokba is hívták?

Olyanokra is mondtam már nemet, pedig tudom, milyen fontos, hogy az emberek lássanak. Ha újra lenne táncos műsor, abban szívesen részt vennék, az nagyon feküdne.

De mondjuk egy szigeten bogarakat enni?

Szóba se jöhet. Ez ugyanaz, mint hogy nem vetkőztem le soha a Playboynak, pedig hosszú éveken keresztül bombáztak. Akkor még nem volt meg a kislányom, de mondjuk ott volt már akkor is a Hospice. Kell, hogy az embernek legyen értékrendje.

Nem azért, mert prűd vagyok, de mindig azt gondoltam, hogy nincs az a pénz, amiért megcsinálnám.

És milyen jól tettem. Ha a kislányom, Szofi megtalálná az újságot, és rákérdezne, mit mondanék? Egyáltalán nem bántam meg, hogy nemet mondtam.

Vágyik még vissza Amerikába?

Igen, de inkább csak nyaralni. Most itt zajlik az élet, és egy gyerekkel egyébként sem lenne olyan egyszerű.

Valami hiányzik onnan?

Tulajdonképpen minden. A levegő, a jó idő, a barátaim, az utcák, ahogy ott vezettem az autómat, és megláttam az óceánt.

A távoli jövőben el tudja képzelni, hogy ott éljen?

Igen, de ahhoz nyernem kell a lottón.

Ha nyerne a lottón, visszamenne Amerikába Fotó: Polyák Attila - Origo

Elégedett magával, az életével?

Inkább azt mondom, hogy vannak boldog pillanataim. Huzamosabb elégedettségérzés nincs, mert mindig ott lebeg az ember feje fölött a bárd.

Oké, most a nyaram kipipálva, de utána mi lesz? Ilyeneken agyalok.

Mostanában inkább az foglalkoztat, hogy elő kellene venni a jobbik eszemet, és elkezdeni azon gondolkodni, hogy lehetne úgy felépíteni az életemet, hogy legyen benne egyfajta stabilitás ezen a szakmán kívül. Egyébként ugyanaz az ember vagyok, aki húsz évvel ezelőtt elindult, talán egy kicsit több önbizalommal.

Hogy tekint az akkori önmagára?

Nem mennék vissza a tizenéves koromba, rettenetesen hülye voltam, és naiv. Olyan jó lett volna többször nemet mondani, de nem akartam másokat megbántani. Ezt majd megpróbálom megtanítani Szofinak, elmondom neki, hogy kell kiállnia magáért. Nagyon idegesít ez a felesleges kivagyiság, ami a világot jellemzi, félek tőle, hogy őt is elkapja egy ilyen, és el fog hinni olyan dolgokat hiteltelen embereknek, amiket nem szabadna.

Nehéz világot élünk, nagy fordulópont előtt lehetünk. Azt érzem, nem a valós értékek a fontosak, és azoknak az embereknek áll a zászló, akik nem feltétlenül a megteremtett értékekre alapozzák az önértékelésüket.

Rettenetesen sok felfuvalkodott ember van, akik elhiszik magukról, hogy ők az atyaúristenek, és ezt el is hitetik másokkal.

Ez nagyon veszélyes, a gyerekeinkre nézve is. A kislányom még pici, de látja, hogy az apja és én is keményen dolgozunk, hiszem, hogy az otthonról hozott értékek nehezen csorbíthatók.

Sok időt tudtak együtt tölteni?

Szerencsére rengeteget. Próbálok nem szigorú, hanem következetes lenni. Otthon mindenkinek megvan a privát szférája, neki is van saját szobája, nekem is, külön alszunk. Egyik este, miután letettem aludni, fél óra múlva megjelent a konyhában, hogy hadd aludjon velem. Szigorúan néztem rá, de mondtam, hogy rendben, kislányom - biztosan a hajnalban érkező vihart érezte meg. Magamban ujjongtam, mert tudom, hogy tizenéves korában már nem tehetem meg, hogy átkarolva az ágyamban altassam el, ennek az időszaknak sajnos eljön a vége. De ezt neki nem mondhatom, hisz akkor minden éjszaka együtt aludnánk. Imádom őt, meg kell zabálni.

Előfordul, hogy valótlanságokat írnak, az Andy Vajnával való kapcsolatáról, más férfiakról? Dühíti ez, esetleg perelt már emiatt?

Szoktak azzal zsarolni, hogy akkor is megírják, ha nem nyilatkozom, tehát jobban járok, ha mondok valamit, mert akkor legalább tudom, mi jelenik meg. Eleresztettem mára ezt a témát.

Sok ideig csak mondtam, hogy nem érdekelnek az ilyen cikkek és kommentek, otthon meg zokogtam.

Most őszintén mondom, hogy nem érdekel.

Nem érdekli, hogy miket írnak róla Fotó: Polyák Attila - Origo

Olyan kép van a fejekben, amilyen Ön valójában?

Nem hiszem, engem nagyon kevés ember ismer. Néha meg tud lepni, hogy a közel álló barátaim vagy az anyukám is be tud dőlni egy-egy bulvárcikknek. Elkeserítő, hisz ha ők elhiszik, akkor persze, hogy mindent igaznak vélnek azok, akik nem ismerik a média működését.

A lányát nem félti ettől? Mi lesz, ha ő is olvassa majd ezeket?

Semmi olyanba nem tud majd belefutni, ami kínos lenne számára.

Egyrészt Andyt ismeri, összejárunk, nálunk ez a téma nem tabu. A válásunk Leventével kulturáltan zajlott, ezzel kapcsolatosan sem tud semmi rosszat olvasni. Maga a tény, hogy az anyukája ismert, talán nem egyszerű, de ebbe született bele, megtanulunk közösen együtt élni ezzel. Négyéves, eddig háromszor mutattam meg a médiában, nem viszem el olyan eseményekre, ahol a sajtó is ott van, pedig legszívesebben végigturnéznám vele az összes tévét és lapot, mert annyira büszke vagyok rá. De nem teszem, nem lenne fair vele szemben.

A forgatások mellett lesz ideje pihenni is a nyáron?

Félretettem egy hetet a próbaidőszakok között, akkor majd elutazunk Szofival. Hogy hova, az attól is függ, milyen állapotban lesz akkor épp a világ, merek-e repülőre ülni, vagy csak a Balatonra megyünk arra a pár napra. Számomra nagyon fontos a ma, megtanultam, hogy nem érdemes a múlton rágódni, reménykedni a jövőben viszont jó dolog, de meg kell élni, hogy olyan jó itt és most a jelenben.