Balsai Móni: Ez egy fura, zárt világ

Vágólapra másolva!

Interjúnk első részében Balsai Móni gyerekkoráról, a pálya kezdetéről, a Győri Nemzeti Színházról, a Tiszta szívvel filmről mesélt, és elmondta, hogy az RTL Klubon futó Válótársak ugyan nagyobb ismertséget hozott neki, de a bulvár nem zargatja, és így nem változott addigi nyugodt élete sem. A folytatásban a szinkronmunkák, a Liza, a rókatündér kerül elő, megtudunk ezt-azt a magánéletéről, és az is kiderül, kicsoda Hédike, aki édike.

Trencsényi Ádám

Vágólapra másolva!

média tévé film Balsai Mónika szinkron szinkronhang

Az interjú első része itt olvasható.

A Liza, a rókatündér akkora sikereket ért el a premier óta, mint kevés magyar film korábban. Mi a titka?

Ezt a filmet is volt, aki nem szerette, mert nem az ő világa. De az a jó, hogy különbözőek vagyunk. Akinek ez a világa, meg a humora, annak nagyon tetszett, mert kapott valami olyat, ami eltalálta. A film titka szerintem, a világa, a díszlete, a jelmeze és természetesen a története, a mondanivalója. Bármennyire idétlen, meseszerű és elemelt a film, a tartalom, a lényeg itt is a szeretetről szól, de még inkább a reményről. Azt hiszem, hogy a reményt sikerült egy olyan dobozba csomagolnunk és átadnunk, ami átütő és erős.

Ez amúgy nem jellemző?

Manapság nagyon sok film szól nyomasztó vagy negatív dolgokról, mert ilyen a világ, de közben a nézők nem feltétlenül ezt szeretik nézni. Ez színházban is így van. Bevallom, én jobban szeretek drámát játszani, de látom, hogy mennyire nagy boldogság a vígjáték. Amúgy, ha csak az egyiket csinálnád, meghülyülnél. Kell az egyensúly, és azt hiszem, ezen a téren a magyar filmgyártásban a Liza tett egy kicsit a mérleg másik oldalára. Nagyon sokszor kaptam meg azt, hogy „Hú, láttam és egész nap mosolyogtam!". Nekem ez volt a legnagyobb öröm és dicséret.

Az, hogy Ön kapta a főszerepet, bár a legjobb döntés volt, nyilván nem független attól, hogy Ujj Mészáros Károly rendező az élettársa.

Igen, de azt hiszem, hogy ő egyébként szigorúbb velem, mint másokkal, pont ennek a kompenzálására. Nagyon fura, mert tizenkét éve vagyunk együtt, előtte három évig csak dolgoztunk, tehát egy három éves munkakapcsolat vált aztán ezzé, ami... Pedig sem én, sem ő nem akart szakmabelivel összejönni, de hát mégis így alakult.

Ő az, akivel együtt tudok gondolkodni, együtt érezni,

vagy ha nem, akkor tök jól nekifeszülni, meg vitatkozni, de mindig találunk egy megoldást. Annyira jó állapot ez a miénk, mindkettőnkre kreatívan hat. És nem csak pozitív része van ennek, hanem negatív is, de azt is meg kell élni és meg kell oldani. Károly egy nagyon szigorú és maximalista ember, és ezt mindenkitől elvárja a környezetében.

El kell tudni viselni, hogy valaki ennyire kemény,

de emiatt nagyon lehet hinni abban, amit akar vagy gondol és ez az egész stábon látszott a forgatáson. Mindenkit maga mellé tudott állítani az ügy érdekében, és ezt a végeredmény igazolta.

Terveznek újabb közös munkát?

Károly a forgatókönyvíró-társával ír. Most itt tartunk, és úgy tűnik, hogy mások mellett nekem is lesz dolgom benne. Ennél többet nem mondhatok, talán még annyit, hogy – a minőségét leszámítva – mindenben merőben más lesz, mint a Liza, a rókatündér.

Készül a Kincsem Herendi Gábor rendezésében, amiben szintén szerepet kapott. Mifélét?

Gáborral már régóta tart a munkakapcsolatunk, ott volt a Valami Amerika 2 elején az a kis vicc, az a picurka szerep, és végigcsináltuk a Társas játékot. Nagyon örültem a Kincsemnek, ez a kis karakter – akit játszom, egy jelenet erejéig a film elején – egy nagyon édes, humoros, pikáns kis nő, Hédi. Róla ennyit mondhatok: Hédike, aki édike!

Mit lehet tudni A martfűi rémről?

Sopsits Árpád rendezése egy igazán kemény film lesz. Egy megtörtént esetet dolgoz fel, a '60-as években volt egy férfi Martfűn, aki nőket erőszakolt meg, bántalmazott. Nem akarom elmondani ezt sem, hogy ebben ki vagyok, elég annyi, hogy egy nő a martfűi rém életéből. Ez aztán nem vígjáték lesz, hanem egy nagyon érdekes világú pszicho-thriller.

A forgatókönyv alapján dönt, hogy elvállal-e egy szerepet?

Nyilván az is benne van, meg a rendező személye, a gondolatai. Ez egy sokrétű, összetett dolog.

Kevés színésznek adatik meg, hogy ennyit forgasson.

Sajnos igen. Nagyon nehéz, mert ez egy fura, zárt világ. Ráadásul nem tanítanak külön filmszínészetet, tehát ezt akkor tudod megtanulni, akkor jössz rá, hogy milyen ez, ha csinálod. Miközben

rengeteg nagyon tehetséges színész van!

Egyszer kérdezte tőlem egy újságíró, hogy „Úristen, te hol voltál eddig?" Mire én dühösen azt feleltem, hogy „Ott, ahol a többi!". Mert, hogy rengeteg olyan színész van még vidéken, bármelyik színházban, mint én. Ez a castingoknak és a rendezőknek is a hibája, hogy nem mennek le vidékre. Vagy ha le is mennek, sokszor már

alapból kitalálnak egy szerepet valakire,

akit sokat láttak, és nem adnak lehetőséget arra, hogy bárki más megmutassa, mit tud. Pedig esetleg lehet, hogy más alkalmasabb lenne arra a szerepre. Úgyhogy én arra bíztatnék minden casting céget és rendezőt, hogy legyen bátor, és nézzen meg sok színészt mindenhonnan. Az az igazság, hogy ha valaki jól instruál, akkor egy jó színész meg tudja csinálni ugyanazt piciben is, természetesebben is. Azt érzem, hogy ez valamelyest már átalakulóban van, vannak jó jelek a változásra.

2007-től idén áprilisig a Pesti Magyar Színház tagja volt. A sok forgatás miatt lett szabadúszó?

Ahogy telik az idő, egyre jobban érzem, hogy térre van szükségem. Ha korlátok közé szorítanak, és nem kapok új impulzust, nem fejlődöm. Az embernek vannak vágyai. Megegyeztem Zalán Jánossal, a Magyar Színház igazgatójával, hogy ha szüksége van rám, én továbbra is vagyok, azokat a darabokat, amiket eddig csináltam, viszem tovább, de a saját utamat kell járnom.

Könnyen ment?

Semmi harag, kellemes beszélgetés volt. Sajnos a pár évvel ezelőtti gazdasági megvonások miatt ez a színház nem tudott úgy fejlődni, ahogy kellett volna. Amúgy is nehéz egy ekkora színházat működtetni, így meg különösen.

A nézőt be kell hozni,

és egy igazgatónak mérlegelnie kell, hogy ezt mivel tudja elérni. Nagyon sok sikeres előadás megy most a Magyar Színházban, ezek közül egyre több a zenés darab. Én nem vagyok egy dalos torkú ember. Ezzel nincs semmi baj, mindenki azt csinálja, amihez ért. Most úgy alakult, hogy én tudok magammal gazdálkodni, illetve hagyhatom azt, hogy mások is számoljanak velem.

Rengeteget szinkronizál, sokan ismerhetik például a Marvel-filmek Peggy Cartereként, de majdnem minden nagyobb moziban hallhatjuk a hangját, legutóbb például Alicia Vikander Oscar-díjas alakítását tolmácsolta a magyar nézőknek A dán lányban. Mióta szinkronizál?

Nagyon régóta, csak ez is egy lassú folyamat. Mostanában már jóval többet dolgozom, mint régebben, legtöbbször a Mafilmben.

Milyen szinkronszerepek állnak Önhöz közel?

Nagyon szeretek szinkronizálni, főleg, amikor jó filmet kapok, bár a rosszakból is sokat lehet tanulni. De örülök, hogy most megtalált egy-két olyan szinkronszerep, mint például A dán lány. Aztán ott van a Carter ügynök, aminek most csináljuk gőzerővel a második – és azt hiszem utolsó – évadját. Ez a karakter a szuperhősfilmek rajongóinak lehet ismerős. Nem csak a tévésorozatban szinkronizáltam, hanem az első két Amerika kapitány-filmben, a Bosszúállók: Ultron korában és a Hangyában is, már amennyit feltűnt ezekben...

És a kedvenc?

Ami még nagy kedvencem volt, az a Profilozók című francia sorozat. Hat évadon keresztül egy rendkívül idétlen kriminálpszichológus csaj voltam, akit egy Odile Vuillemin nevű kiváló színésznő játszott. Imádtam azt a munkát.

Sok színésznél kialakul egy idő után, hogy kihez lehet kötni, mint állandó magyar hangja. Önnek van ilyen?

Nem igazán. Alicia Vikandert többször is szinkronizáltam már, de ő egy most befutó színésznő. Még nem olyan, mint mondjuk Cameron Diaz, akinek már annyi film van a háta mögött, hogy lehet hozzá egy hangot kötni, az ő esetében Für Anikóét. De szerintem ma már ez nem így működik. Voltam például Reese Witherspoon magyar hangja a Vadon című filmben, amit nem mozira szinkronizáltunk, és magam is meglepődtem, hogy én leszek a hangja. Annyira más volt a film, annyira másképp játszik a csaj, boldog voltam, hogy én szinkronizálhattam. Szóval azt hiszem, ma már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy valakinek ugyanaz legyen mindig a szinkronhangja. Mostanában nagyon sokszor szinkronizáltam Kristen Viig-et – például a Mentőexpedícióban – aki Amerikában egy SNL-sztár volt (Saturday Night Live – a szerk.), ő is döbbenetesen jó színésznő.

Vannak nagyon elmebeteg vígjátékai és nagyon komoly, mély drámái is.

Kedves kollégámmal és barátnőmmel, Ruttkay Laurával vagyunk általában a szinkronhangjai. Nagyon örültem, amikor a Liza, a rókatündér amerikai bemutatója után, egy ottani kritikus azt írta, ha a filmet Amerikában remakelnék, Kristen Viig-nek kellene játszania. Ez annyira tetszett!

Jelent még technikailag kihívást a szinkronizálás?

Néha igen. Azért ezeket a szinkron szerepeket még közel sem rázom ki a kisujjamból: figyelni kell és koncentrálni. Ha nagyobb a szerep, vagy egy sorozat több epizódját vesszük egyszerre, akkor ez egy nagyon fárasztó munka ám. Úgyhogy nem mondom, hogy mindig könnyű lenne, de nem is baj, hogy nem az.

Ennyi munka mellett mennyi ideje jut a pihenésre, családra? Mit szeretnek csinálni a szabadidejükben?

Most – a szabadúszás óta – lett egy kicsivel több szabadidőm. Van egy kutyánk, akivel nagyokat kirándulunk és rendületlenül járunk kutyaiskolába. Végre lett időm arra, hogy egy kicsit jógázzak, amit nagyon szeretek. Lett egy csodálatos jógaoktatóm. Most, hogy jön a nyár, nagyon szeretnék majd úszni is, de csak itthon, mert külföldre a forgatások miatt nem lesz időnk elmenni.

Mennyire tervez előre, mennyire tervezi meg a jövőjét? Van valamilyen megvalósítandó álma?

Egyelőre csak a nyarat látom, pontosabban szeptember 25-ig. Addig, ha minden jól megy, lesz egy színházi bemutatóm a Trafóban. De hogy utána, mit fogok csinálni, azt még nem tudom. Egy biztos: semmi nem tart örökké, vagy, hogy a másik klisével éljek: minden csoda három napig tart. Ez egy kis ország, sokan vagyunk, szerencsére sok a tehetséges ember. Most én egy kicsit többet forgatok, egyébként meg minden megy a maga útján.

Nem szeretek álmodozni,

nincsenek szerepálmaim sem, mert hülyeség. Annak kell örülni, ami van, ez most nagyon jó, viszont azzal jár, hogy tényleg nem tudom mi lesz velem szeptember után. Persze nem félek, mert ha véletlenül több lesz a szabadidőm, akkor még többet fogok jógázni és végre folytatom az angoltanulást. Tehát emberi léptékű terveim azért vannak, azután majd meglátjuk, mi lesz belőlük.

----------------

Az interjú első része itt olvasható. A színésznő Facebook-oldalát itt találja.