A műsorvezetőt 2015 decemberében, váratlanul bocsátották el az MTVA-tól, erről az esetről is ír könyvében, de mint fogalmazott, soha nem köpne vissza oda, ahonnan jött, az eseményeket tárgyilagosan írja le, azoknak pedig nagyon hálás, akik szolidaritást vállaltak vele.
„Egészen más időszak kezdődött, volt időm felvenni régi munkákat, megkeresni régi barátokat, hirtelen nagyon sok időm lett, aminek köszönhetően megszületett a könyv” – mondta.
Mint mondta, a kirúgása olyan jelenség, ami másokkal is megtörténik, jelenleg épp 150 másik emberrel. „Nem rólam szól ez már. Ez a könyv arról szól többek közt, hogy ez nincs rendjén. Mindenre van ok és okozat, a világon mindenhol vannak elbocsátások, az nem mindegy, hogy hogyan és miért. Ez ma így megy, el kell fogadni, de a könyv 99 százaléka nem erről szól, hanem arról, hogy az élet sem erről szól.
Ami velem történt, nem az én kudarcom, az másnak a kudarca,
de a személyes kudarcaimról őszintén írok.”
A Megúszhatatlan célja elsősorban az, hogy kezdjünk el beszélgetni arról, mit jelent az értékrend, a kötet pozitív szemléletet közvetít. Jakupcsek a saját életéből merített példák mellett mások történeteit is elmeséli.
„Nem azt szeretném, hogy velem mindenki egyetértsen, inkább vitaindítónak szánom ezt a könyvet. Az értékrend nem egy elavult, divatjamúlt szó, és komoly problémát jelent, hogy nincs benne a köztudatban. Van néhány olyan dolog, ami elvárás és az együttélési normák alapja. Elmondom, hogy én különböző témákról hogy gondolkodom, és bízom benne, hogy feldobok ezzel labdákat. A példákat a mikrokörnyezetemből veszem, munkahelyi, családi, baráti és a műsorokban elhangzott személyes példákat írtam le. Ugyanazt csinálom, mint a Ridikül-ben, csak itt közös gondolkozásra hívom az olvasót, a morális kérdések megoldására törekszem.”
„Verbális ember vagyok, nagyon nehéz volt az írásban, hogy a metakommunikációs eszközök nincsenek benne, nem tudok kikacsintani, nem tudok mosolyogni. Az én szakmámban ezekkel az eszközökkel is dolgoztam, és most meg kellett találni azokat a kifejezéseket, amik ezt pótolják. Nehéz ügy, hogy minél több szót használjon az ember. Mikor a Danubius rádióban vezettem műsort, nagyon pontos, másfél perces, egyperces megszólalások voltak, és nem lehetett tovább beszélni. Egy angol tulajdonos volt, aki mindig nézte a megszólalások hosszát, de azt nem értette, miről beszélünk. Neki nem a tartalom volt a fontos, hanem a hangulat.
Engem mindig megróttak azért, mert hosszabb voltam,
és egyszer azt mondta nekem, hogy több szót használok, mint ami szükséges. Akkor arra gondoltam, hogy én nagyon sokat tanultam ahhoz, hogy több szót tudjak használni, mint ami szükséges, ebben sok évem van. Dilemma, hogy azt a sok szót mikor kell elővenni” – mesélte.
Saját életéből merített példákat, olyan oldalát mutatja meg, amit a képernyőn keresztül nem tudott. „Egy műsorban az ember nem mutat meg magából annyi mindent, mert ott más a szerepkör. Ott azt kérdeztem, aki ott ült, de itt magammal beszélgethetek” – mondta.
Vannak olyan dilemmái, amikre nem tudja a választ, csak felveti, de bizonyos esetekben nagyon szilárd a véleménye, ezeket meg is fogalmazza.
Egyet megtanultam az elmúlt tizenegy hónapban: soha többet nem gondolom azt, hogy biztos helyen vagyok.
Ezt az egyet megtanították nekem, a biztos hely bennem van. A könyv is engem talált meg, nem én a könyvet. Februárban nem gondoltam, hogy írni fogok, aztán mégis így lett, sosem lehet tudni.”
A kötetet szívesen írná tovább, valószínűleg lesz második rész is, amiben azzal foglalkozna, hogy mit gondol különböző erkölcsi kérdésekről. „Minden történet felkavart, és mindet tudtam volna még folytatni, mert mindig jöttek újak. A legszemélyesebb eseteket és a legszemélyesebb gondolatokat írtam le, nem volt egyszerű, de őszintén fogalmaztam meg, hogy mit gondolok.”
A képernyős munka nem hiányzik neki, de zajlanak tárgyalások, nem kizárt, hogy vissza fog térni. „Májusban jött a könyv, a nyaram azzal telt, és jöttek megkeresések, televízióktól is. Pillanatnyilag nincsenek olyan megoldások, melyekre igent mondtam volna, de majd meglátjuk. Elkezdtünk beszélgetni, de vagy a műsor, vagy a feltételek nem passzoltak, nincsenek lezárva a folyamatok.
Arra várok, hogy valami olyan kelljen, amibe a személyiségemre tényleg szükség van.
Egy jó talkshow nyilván tetszene, vagy egy jó kvíz, a dokumentumfilm is az én műfajom. A csatornák egy műsorból indulnak ki, és ahhoz keresnek személyt, nem pedig fordítva, úgyhogy meg kell várni, míg olyan formátum jön, amiben megtalálom magam.”