Rékasi Károly 2015 nyarán szenvedett balesetet, melyben komoly sérüléseket szerzett: többek között fejsérülést, boka-, medence- és combcsonttörést diagnosztizáltak nála az orvosok, sokáig kórházban ápolták. Az autós már egyszer vállalta a felelősséget, beismerte, hogy hibázott, de azóta visszavonta.
„Sok mindent nem értek, megmondom őszintén. Hogy van az, hogy valaki egyszer elmondja, hogy hibás, aztán meg mégsem emlékszik arra, hogy mi történt, és visszavonja a vallomását? Hogy állíthat egy ember ugyanarról a dologról egymással teljesen ellentétes dolgokat? És ha ezt teszi, hogyan vehető komolyan a későbbi nyilatkozata? Nem tudom, hol tart most az ügyem, nem kaptam semmilyen behívót vagy értesítést, sokszor olyan érzésem van, mintha elfeledkeztek volna róla.”
Az elmúlt időszak nagy részében nem tudott dolgozni, tartalékai lassan elfogytak, de mint mesélte, kezdenek helyre jönni a dolgai.
Két év alatt természetesen elfogytak a tartalékok, össze kellett húzni a nadrágszíjat,
voltak nehéz helyzetek, és nem szégyellem bevallani, hogy mennyire örültem, mikor sok hónap után megszűnt a rezsi hátralékom. Az autómat is el kellett adnom, és most egy, a fiammal egyidős autóval járok, ami nem épp kellemes ebben a nagy hőségben. De nem panaszkodom, kezdenek helyreállni a dolgaim. Próbálok nem a bírósági ügyre, hanem arra koncentrálni, hogy hamarosan visszatérhetek a színpadra.”
„Már rég feladtam, hogy harcoljak, elfogadtam, hogy nem tudok csinálni semmit, ez már nem rajtam múlik, csak várom a következő papírokat. Egyik nap a parkolóban odajött hozzám egy ember, és megkérdezte, hogy kérdezhet-e valamit. Ő fogta meg a leginkább a lényegét az egésznek. Azt kérdezte, hogy lehet ezt az egészet ép ésszel kibírni? A választ én sem tudom, csodálom, hogy eddig így sikerült. Az biztos, hogy egy jó adag derű kell az elviseléséhez, anélkül nem megy”- tette hozzá.
Augusztus végén már nem csak ülőmunkákat tud vállalni, újra színpadra áll, és a forgatásokat is szeretné folytatni.
Nagyon sokan álltak mellettem az elmúlt években,
Nemcsák Károly például egyike volt azoknak, akik rendszeresen bejártak hozzám a kórházba. A párom, Pikali Gerda vigyázott rám akkoriban, nem engedett mindenkit a közelembe, és ő mesélte, hogy Karcsi hajthatatlan volt, mindenképp be akart ülni hozzám. Egy középiskolai jó barátom, Ulics István is ott volt mellettem, ő Berettyóújfaluról kocsikázott fel hozzám, ha szükség volt rá.”
Mint mondta, az első pillanattól kapott segítséget a családi támogatáson túl. „Amikor már olyan állapotba kerültem, mentem szinkronizálni, hangalámondani, próbáltam pénzt keresni. Segített a színészszakszervezet is az életben maradásban, persze nem kell túlzásokra gondolni, nem azt jelenti, hogy helikopterrel jártam a munkába. Az édesanyám, a húgom és a párom a legnagyobb segítőim a mai napig, a támogatásuk nélkül még ennél is nehezebben menne.”