Izgalmas dolgok készülődnek a Simpson családnál

Simpson család
Vágólapra másolva!
Testvérsorozatot kaphat a Simpson család, de jöhet a második mozifilm is.
Vágólapra másolva!

A Simpson család egyik alkotója, Al Jean arról beszélt a D23 Expo nevű rendezvényen, hogy a rajzfilmsorozat csak jól járt azzal, hogy nemrég a Disney tulajdonába került, a cég ugyanis mindenben támogatja a készítőket.

Simpson család Forrás: Fox

Jean szerint a Disney arra is nyitott, hogy eltérjenek a mostani formátumtól: akár egy spin-off is jöhet, amelyben az egyik mellékszereplő válna főszereplővé, de elkészíthetik a második mozifilmet is a 2007-es A Simpson család – A film után.

A Simpson család a leghosszabb ideje futó főműsoridős rajzfilmsorozat az amerikai tévétörténetben, szeptemberben már a 31. évadját kezdi, és még a 32. is biztosan érkezik belőle – de ezek szerint még mindig nem untak rá a producerek.