Hétfőtől minden megváltozik az Exatlonban, új szabályok jönnek

Exatlon
Vágólapra másolva!
Három hónapnyi elképesztő küzdelem után az Exatlon Hungary versenyzői még nagyobb kihívás előtt állnak, hiszen teljes fordulatot vesz az extrémsport-reality. A Bajnokok és Kihívók búcsút intenek a sokat emlegetett csapatszellemnek, a korábbi szövetségesekből egy pillanat alatt ellenfelek válnak, hiszen a verseny a célegyenesébe fordul. A TV2 extrémsport-realityjében hamarosan az egyéni célok és egyéni érdekek kerülnek előtérbe, ami egyre nagyobb feszültséget szül a játékosok között, akik mostantól kizárólag magukért küzdenek, és a 20 millió forintos fődíjért.
Vágólapra másolva!

Az Exatlon Hungary versenye január 2-án indult, ahol a Bajnokok és a Kihívók két nyolcfős csapata vágott neki a nem mindennapi küzdelmeknek. Az elmúlt három hónap bőven tartogatott drámai pillanatokat, felemelő momentumokat és nem várt fordulatokat is, versenyzők távoztak és érkeztek mindkét csapathoz.

Izgalmakból és feszültségből eddig sem volt hiány, de ami most következik, az minden eddigit felülmúl az Exatlon Hungary versenyében. Az extrémsport-reality célegyeneséhez érkezik, a csapatversenyeket felváltja az egyéni küzdelem, ami előhozza a játékosok igazi, harcos énjét. Egyéni célok, egyéni érdekek és egyetlen, minden felett álló cél: a végső győzelem. Mindenki csak magáért, az álmaiért, a 20 millió forintos álomnyereményért és a végső dicsőségért, az Exatlon Hungary bajnoki címéért harcol – közölte a TV2.

Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea
Gelencsér Tímea

A jövő hét kérdése nem más, mint hogy az öt, még versenyben lévő férfi játékos (Dombi Rudolf, Esztergályos Patrik, Jóni Máté, Mischinger Péter és Ungvári Miklós) közül ki az, aki bejut a legjobb négy közé a férfiak versenyébe. A szabályok értelmében az ötök viadalának kezdetén, április 2-án a versenyzők a statisztikájuknak megfelelő rangsor szerint adott számú életet kapnak, akinek ez leghamarabb elfogy, automatikusan „kispadra” kerül, és a héten tovább kell versenyeznie a játékban maradásért.

A versenyben mindenki mindenkivel megküzd a pályán, így alakul ki a pénteki napra, hogy ki az a két játékos, akinek egy minden eddiginél feszültebb párbajon kell bizonyítania. A párbaj vesztese – mint a korábbi hetekben – kiesik a játékból, és kialakul az Exatlon Hungary TOP 8-asának csapata.

Forrás: TV2

A verseny a további hetekben ugyanilyen metódus szerint zajlik majd. A négyek viadalában már a lányok is pályára lépnek, április 12-én pedig kiderül, ki a legjobb 3 női és legjobb 3 férfi exatlonista, majd újabb küzdelmek után kialakul a döntős csapat.

Innen megtudhatja, hány napig tart még a műsor, itt pedig Gelencsér Timi volt szépségkirálynő pazar képeit csodálhatja meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!