Rendőrök oszlatták fel a filmek és a szinkron miatt kiabáló tömeget

85 éves idén a magyar szinkron. Cikksorozatunk első részében arról írtunk, mi volt 1930 és 1935 között ezen a téren, milyen próbálkozások voltak, hogy a külföldi hangosfilm ne felirattal, hanem magyar beszéddel kerüljön be az akkor létező 300 moziba. Most az 1935-ös évre pillantunk vissza: hitte volna, hogy olyan nagy vitát szült a szinkron, hogy ordibáló tömeget kellett feloszlatni miatta?

Hogy jó-e a magyar szinkron, hogy van-e rá szükség, vagy elég lenne a felirat, hogy a feliratos film mennyiben jobban segíti a nyelvtanulást, erről rendszeresen zajlik vita a 21. században is, de a magyar szinkron annak őskorszakában is okot adott disputára. „Huszonnégy órája másról nem beszélnek a mozik berkeiben, mint arról a bemutatóról, amelyet az elmúlt éjszaka tartottak a Fórumban. Ezen a bemutatón a meghívott filmesek és mozisok előtt levetítették az első szinkronizált filmrészleteket.

A bemutató nagyon parázs hangulatban ért véget,

vetítés közben is különböző kifakadások hangzottak el, pro és kontra hangoztattak érveket a szinkronizálás mellett és ellen. A végén annyira belemelegedtek a vitába az érdekeltek, hogy még éjjel fél kettő után is, mikor az előadás véget ért, a már lezárt mozi előtt folytatták a Kossuth Lajos utcában a vitát. Végül is rendőri felszólításra oszlott szét a körülbelül háromszáz főnyi tömeg" – írta a Nemzeti Újság az 1935. július 4-i számában.

„Ennek a bemutatónak a pikantériáját az a körülmény adta meg, hogy a szinkrontörvény elfogadása óta első ízben kerültek szembe a kölcsönzők és a mozisok, akik eddig külön-külön tárgyaltak az ügyben. Nem szabad azt hinni, hogy minden mozis a szinkronizálás mellett van, amint hogy akad olyan kölcsönző is, aki a szinkronizálás érdekében harcol. Annyi azonban bizonyos, hogy mint mindig, most sem azoknak van igazuk, akik kiabálnak, mert ez már üres energiapazarlás, hiszen a törvény megvan, életbeléptetését semmiféle vita nem odázhatja el" – állt a cikkben.

Megrázó jelenet az 1934-es A Pál utcai fiúkból (angol címe: No Greater Glory) Forrás: Origo

Az újságcikk egyébként elég pozitív, nem ítéli el a próbálkozásokat (mint sok másik írás), és türelmet kér, mondván, hogy sok külföldi film több emberhez jut majd el, ha magyarul szól. „A Pulváry-féle rendszernek láttuk egy produkcióját, az Ida regényét, ezt a régebbi magyar filmet németre szinkronizálva.

Ez már bizony nagyon ügyes.

Meglepően jól sikerült a magyar beszéd alkalmazása a szájmozgás szerint. A Pál utcai fiúk, Frank Borzage amerikai filmje, amely Molnár Ferenc regényét vitte vászonra, a magyar szinkronban szintén nagyon jól és kedvesen hatott, annál is inkább, mert ezt a regényt mindenki ismeri, és természetesebben hatott, hogy Nemecsek magyarul szólalt meg, nem pedig angolul" – írták.

Mint ebből is kiderül, az 1934-es A Pál utcai fiúk (angol címe: No Greater Glory), az elsők között volt itthon, szinkron tekintetében: George P. Breakston volt Nemecsek Ernő, Jimmy Butler pedig Boka. Ez persze nem azonos az 1968-as magyar-amerikai nagyjátékfilmmel, amelyet Fábri Zoltán rendezett, és amelyben szerepelt – többek között – Törőcsik Mari.

Melyiket tartják elsőnek?

A Négy és fél muskétás volt az első magyarra szinkronizált nagyfilm. „A filmet egy asztalon leforgatjuk, s az itt felszerelt papírszalagra a gép maga felrajzolja a hangok magas kitörését, vagy monoton, egyhangú hullámzását. Miután aláírták az eredeti német vagy angol szöveget, következik a filmdramaturg munkája. Ez esetben az enyém.

Nyolc napig ültem a sötétben,

fülemen fejkagyló, előttem tenyérnyi vásznon ment a film, s minden mondatnál vagy szónál megálltam, hogy magyar szöveggel helyettesítsem le Nóti Károly pompás szövegét. Vigyáznom kellett, hogy ha valaki premierplánban beszélt, pontosan ugyanolyan magánhangzókat, sőt a keményebb mássalhangzóknál is hasonló betűkből álló szavakat adjak a szereplők szájába" – emlékezett Lakner Artúr dramaturg. Erről a Pannónia Filmstúdió történetét feldolgozó cikksorozatunk első részében írtunk hosszabban.

Milyen volt a zuglói Hollywood?

Szintén 1935 júliusában az Esti Kurír hosszabb cikket szentelt a témának, Kell-e magyarul beszélő idegen film a színésznek, az írónak, a mozisnak és a közönségnek? címmel. „A filmesek éjszakai szinkronkonferenciáját, mint mi is beszámolunk róla, rendőrök oszlatták fel, annyira túlfűltek a kedélyek, annyira két táborra szakította ez a probléma a szakma különben sem túlságosan egységes frontját. A kérdés azonban nemcsak a mozisé és a filmkölcsönzőé, sokkal szélesebb rétegeket érdekel. A közönséget érinti a legintenzívebben, hiszen ő az, akinek majd a jól vagy rosszul magyarra ültetett idegen filmeket meg kell néznie" – írták.

Strandszerelem, Kabos Gyula Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára

A lap újságírója el is ment a „zuglói Hollywoodba", a Gyarmat utcába, ahol állítólag egész nap ment a vita, kell-e szinkron vagy sem. Magyarország első filmgyárát 1917-ben alapították egy olyan üvegfalú műteremmel, amely Európa egyik legkorszerűbb stúdiójának számított. A hatalmas zuglói terület – a mai Róna utca – ideális volt forgatáshoz, a környék csendes volt, sok fával, pár villával. A Corvin néven elindított gyárban a kor legnagyobb színészei fordultak meg, köztük Blaha Lujza. Később az ingatlan állami kézbe került, és Hunnia néven működött tovább. A műtermeket felújították, és megkezdődött a hangosfilmek készítése, Fedák Sári is itt forgatta első filmjét.

Kabos Gyula a jó oldalát is látta

De visszatérve 1935-be: az újságíró Jávor Pált is ott találta a zuglói Hollywoodban, meg is szólaltatta: „Én a színész szempontjából valósággal katasztrofálisnak tartom a szinkronizálást, hiszen a színész egyéniségétől nem lehet függetleníteni a hangot. A hang éppen úgy a színész egyéni művészetének eszköze, mint emberábrázolási képességének többi fényezői: az alak, a gesztusai, az arcjátéka, a homlokráncolásai. Nem valószínű, hogy Fritz Kortner filmjeit Magyarországon Csortos Gyulával szinkronizálják, vagy hogy Grace Moore helyett majd Alpár Gitta énekel szinkronkamrában. Az az idegromboló és bizonyára nem a legjobban fizetett munka, amelyet a szinkronizálásnál végezni kell,

a dilettánsokat, a hozzá nem értőket veszi majd fel:

elképzelhetetlen, hogy olyan tökéletes munkát produkáljanak, mint amilyent azok végeztek, akiknek hangja helyett ők beszélnek a vásznon" – nyilatkozta.

Jávor Pál Forrás: Fortepan

Kabos Gyula is ott volt a helyszínen, egyetértett Jávor Pállal, de a jó oldalát is látta: „Mégis azt kell nézni, hogy ez a szinkronizálás harminc-negyven embernek fog kenyeret adni." Muráti Lili is felbukkant: „A filmen szereplő színész számára elképzelhetetlen még csak a gondolat is, hogy bárhol a világon más ember hangjával összeházasítva kell megjelennie a közönség előtt" – vélte.

"Veszni hagytam a honoráriumot"

Vitéz Miklós író, forgatókönyvíró, újságíró, színigazgató is inkább a hibákat vette sorra. „A baj ott van, hogy a mai magyar szinkroneljárások, úgy ahogy ezt a közelmúltban tapasztaltam, még nagyon tökéletlenek. Megbízást kaptam arra, hogy az Amerikában készült A Pál utcai fiúkat magyarra szinkronizáljam.

Egy felvonásnál azonban tovább nem jutottam,

és inkább veszni hagytam a honoráriumot, de visszaadtam a munkát. Ha az eljárás ugyanis nem a legtökéletesebb, akkor a szinkronizált film mint szurrogátum, mint mankó az idegen nyelvet nem értő közönség számára nem nagyon válik be. Inkább bosszantja a közönséget, mint szórakoztatja!"

Az 1934-es A Pál utcai fiúk (angol címe: No Greater Glory) Forrás: Origo

Az író szerint egy szinkronizálás körülbelül húszezer pengőjébe került a kölcsönzőnek. „Ha az elkészült szinkronizálás tökéletlen, a film a premierszínházban menthetetlenül megbukik. Ha pedig a film Pesten megbukott, hiába alkalmas a vidéki közönség számára, a vidéki mozis nem fizeti meg az árat! Márpedig a pesti közönség nagyon nívós, vele nem lehet kísérletezni. Persze, ha a most folyó magyar kísérletek eredménnyel járnának, vagy esetleg egy alkalmasabb külföldi rendszert honosítanának itt meg, amely tökéletesen szinkronizál - akkor mi a helyzet! Akkor mindig lehetne olyan speciális, idegen produkcióra bukkanni, amelynek művészi értékeit nem rontja le a hang magyarra ültetése" - vélte.

Pásztor Béla rendező, dramaturg, forgatókönyvíró, színész, producer úgy vélte, hogy a moziknak mindenképpen magyarul beszélő film kell, különösen a vidéki moziknak, mert akármilyen remek külföldi slágert játszik, üres marad a nézőtere: „Minden szempontot félretéve, magyar filmet kell játszani, és ha nincs elég magyarul gyártott, hát legalább legyen magyarra - szinkronizált."

"Szövege primitív, raccsol és selypít"

1935 szeptemberében mutatta be a Baboona című filmet Budapesten a City Filmszínház, az Omnia és Kert-mozi. A Pesti Hírlap újságírója a filmmel elégedett volt, de a szinkronnal nem. „Végig magyar beszéd kíséri a filmet – sajnos. A magyar beszélő orgánuma kellemetlen, szövege primitív és rosszul fogalmazott; a beszélő nem tud jól magyarul, rossz a hangsúlya és a kiejtése, raccsol és selypít, a portát tortának ejti, és így tovább. Ha ilyenek lesznek a magyar szinkronok, nem kérünk belőlük."

Pár hónappal később a Kis Újság rúgott bele a magyar szinkronba. „Mi már annak idején élénken tiltakoztunk, mikor a belügyminiszter magyarra szinkronizáló rendelete megjelent, hogy az idegen nyelvű filmeket magyarra szinkronizálják. Hogy menynyire igazunk volt, bizonyítja az, hogy a közelmúltban elsőnek szinkronizált olasz film, melynek címe Ketten az éjszakában, annyira illúziórontó és élvezhetetlen volt, hogy csak vidéken kerülhetett bemutatásra, mint második kísérő film."

„A napokban került cenzúrára a második szinkronizált film, az Oxfordi diákok, amely Korda Sándor londoni filmgyárában készült, amelyet a filmcenzúra szinkronizált alakjában nem engedélyezett, olyan illúziórontó volt. A bizottság szerint a film a magyarra való szinkronizálása folytán teljesen értéktelenné vált azzal, hogy hemzseg benne a magyartalanság" – írta a lap, amely sürgeti a hazai filmkészítés támogatását, elítélve a filmek importját.

„Az idegen nyelvből való szinkronizálás nemcsak Magyarországon nem sikerült, hanem a legnagyobb technikai felkészültséggel rendelkező Anglia és Amerika is rég lemondott erről az illúziót rontó nyelvátültetésről. A szinkronrendelet végrehajthatatlan, mert a nyelvi nehézséget leküzdeni lehetetlen" – szögezték le határozottan.

---------------

Cikksorozatunk harmadik részében az 1936-os évet vizsgáljuk majd a szinkron szempontjából.