Konta Barbara elmesélte, miért szakított a tévézéssel

Konta Barbara
Vágólapra másolva!
Nagyjából 15 éve váltott pályát, elege lett az ismertségből, és a kritikát sem nagyon bírta.
Vágólapra másolva!

Konta Barbara a már megszűt Barátok közben kezdte, utána több műsorban is szerepelt, köztük a Mokka elődjáben, a Lazacban, de volt saját talkshow-ja is. "15 évvel ezelőtt váltottam pályát,, utazásszervező lettem. Hat éve egy nagyon klassz csapattal doolgozom. Cégeket utaztatunk, filmeseket. amerikai, angol produkciókat hozunk Magyaroságra, magyarokat külföldre. Bárhonnan tudom csinálni" - mesélte a Palikék világa by Manna című YouTube-műsorban.

Konta Barbara YouTube

"Az ország Eszterkéje voltam, egy idő után frisztrált. Az emberek szerettek, de negyven lettem, már szereték ebből kilépni. Úgy lemenni a közértbe, hogy senki nem tudja, ki vagyok...." - mondta a videóban.

"Minden spektrumon próbálhattam magam. Ma már másképp csinálnék dolgokat" - jegyezte meg. A Barátok köztből ő akar kilépni, utána viszont sok minden megváltozott. "A sorozatnak vége lett, de jöttek a negatív kritikák, hogy miért vezetek műsort, ha nincs papírom róla, miért én vagyok ott, ha mások tapasztaltabbak. Jöttek a támadások. Nekem ez elég volt. A Barbara show után megszakítottam ezt az egészet, hátra akartam lépni" - jegyezte meg.

Másfél éve él Hágában, férje és ő is megtartották a magyar munkájukat. "Nagylányom 13 éves, a kicsi négy és fél éves, egy év alatt teljesen megtanulták a nyelvet. Férjem már otthon megtanult hollandul, én vagyok a kakukktojás. Alcsonyabb, testesebb dél-amerikainak néznek... Itt mindenki beszél angolul, nincs akadály a nyelv miatt, de én is szeretnék már hollandul tanulni" - mesélte. Bővebben a videón.