Bergendy-slágerekkel, remek produkciókkal, öt továbbjutóval indult A Dal

Tortuga
Vágólapra másolva!
A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként 19.35-től hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. A közmédia csatornája a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral. Lássuk, mit hallott a zsűri az első adásban!
Vágólapra másolva!

Name Project - Altass el!

Nagy Feró szerint nem könnyű elindítani egy show-t, de a zenekarnak sikerült. Vincze Lilla egy zenecsaládot látott színpadon, érezte a szeretetet, energiát. „De néha nem értem a szöveget" – tette hozzá. Mező Misi érezte a rutint, viszont szóvá tett egy „elcsépelt harmóniát", és javasolta, hogy bátrabbak legyenek, kísérletezzenek. Ferenczi György is a szöveget vette elő, képzavarokat talált benne, de a bandát parádésnak találta. 23 ponttal rajtolt a banda, ez nem túl erős. (Minden dalt itt meg tud hallgatni.)

Nagy Adri - Hol voltál?

Mező Misi szerint a hangnem rendben volt, a tempó nem. „Fontos, milyen szövegeket hallgat az ember. A fantasztikus szövegíróknak ki kell kérni a tanácsát" – javasolta. A bátorságot, merészséget dicsérte. Lilla a hangot dicsérte, ő a problémát a refrénben látta: „túl sokat halljuk a végén a refrént" – jegyezte meg. 21 pontot kapott, ami kevés, de Nagy Adri mosolygott.

Nagy Adri MTVA

Hajdu Erik - Szürke madár

Ferenczi György szerint bevállalós dal, mert egy gitárral kiállni, érzelmeket mutatni, az bátorság. „A szöveg tök érdekes, de sok a refrén. De szívből gratulálok, egyéni, igazi muzsikálás" – mondta. Vincze Lilla szerint gyönyörű és tiszta a dal. Feró csak hatot adott, Lilla kilencet, 29 lett a vége, az eddigi legjobb.

Hajdu Erik MTVA

Tortuga - Törnek az ablakok

„Ez a nóta durva jó! Rázod a fejed, nyomod, óriási a buli, nagyon gratulálok nektek! Ez nem is metál, ez slágerzene" – lelkesedett Feró. Ferenczi is jelezte, hogy imádja a rockot, de ha már törnek az ablakok, akkor rendes szóló kell, amire tényleg törnek. 31 pontot kapott összesen a zenekar, ez eddig a napi csúcs.

Tortuga MTVA

Sőti Barbi - Érezz idebenn

Vincze Lilla szerint szépek voltak a dinamikai játékok, tudott építkezni a dal. A zenei oldalát kimondottan szerette, de a szöveggel nem volt elégedett. „Lehet változatosabbá tenni, fejleszteni" – javasolta. A Beatrice frontembere erotikus vonalat talált a szerzeményben. „A dal és te egyek voltatok, nagyon tetszett" – mondta. 28 pont lett az énekesnő jussa.

Sőti Barbi - Érezz idebenn MTVA

Siklósi Balázs - Csak egy IGEN

Lilla szerint remekül énekelt, de nem szabad az első refrénnél már nagy tűzzel énekelni, mert onnan nincs hová fejlődni. Feró úgy látta, hogy ennél magasabban nem tud énekelni Siklósi Balázs, egy hanggal lejjebb kellett volna tenni. „Nem kajáltam meg ezt a dolgot, de ennek ellenére jól énekelsz" – ingatta a fejét. 23 pontot kapott.

Veréb Tomi - Miénk volt a világ

Mező Misi szerint ő a mai mezőny egyik legjobb énekese. Úgy vélte, hogy sokszor nem jön ki semmi jó abból, ha musicalénekes megy a rock felé, de most bevált. „Nagyon köszönöm az élményt!" – lelkesedett. Ferenczi György szerint az éneklés csillagos 12-es volt, de a dal nem jutott el A-ból B-be. „Mintha más dalát adnád el, de ez a te dalod" – magyarázta. Feró belekotyogott az értékelésébe, de Ferenczi nem hagyta, hogy félbeszakítsa. Veréb 27 pontot kapott, ami nem sok, de ezzel kiderült, hogy a Tortuga már továbbjutó. Feró amúgy lendületben volt ennél az értékelésnél, amikor a Napoleon Boulevard énekesnője csak hatot adott, rárivallt: „Te ittál valamit!"

Veréb Tamás MTVA

Galda Levente – Eredő

„Jó reggelt, Kelet-Európa, egész Magyarország, ez igazi magyar pop, rock, nem tudom, micsoda, de imádom" – lelkendezett a Ricse énekese. Lilla a szenzációs erőt emelte ki, szerinte nemzetközi produkció volt, világrengető, gyönyörű. A rapet nem értette Vincze Lilla, de Feró szerint az nem is rap volt, hanem csujogató. Ezt egy 10-essel támasztotta alá, ez volt ma az első tízes, továbbjutott egyből Galda Levente, 33 ponttal.

Szőke Niki - Új esély

Mező Misi szerint a dallal a szívükbe taposott, és ez teljesen rendben van. „Egy dal egy halmaz, de csak egészében látod. Itt voltak rétegek, érzelmi, zenei rétegek. Ez nem elfogultság, hanem realitás" – jegyezte meg láthatóan felvillanyozódva. Itt komoly dolog történik, ez egy asszony éneke – ezt viszont Ferenczi mondta, szintén elégedetten. 35 ponttal zárt az énekesnő, ezzel már ment is az elődöntőbe.

Mudfield - Nincsen szerencsém

„A nézők szíveit elloptátok, a zenekar pedig nem akar több lenni, mint ami" – kezdte az értékelést Mező, neki a szöveg volt zavaros, de a zenekar kivágta magát, mert a magyar népmesékkel magyarázott pár sort. Ferónak a rock közhelyei nem tetszettek, de azért örült, hogy itt volt a banda. 27 pontot szereztek, ez azt jelentette, hogy Hajdu Erik már ünnepelhetett a háttérben.

Mező Misi MTVA
MTVA
Ferenczi György MTVA

Négy produkció tehát továbbment, eztán szavazhattak a nézők a még versenyben lévő hat dalra. Úgy tűnik, sokan szeretik a rockot, mert a nézőknek a Mudfield együttes Nincsen szerencsém című szerzeménye tetszett leginkább, így ez a banda is továbbjutott. Folytatás jövő szombaton, van még 30 versenydal!

Minden versenydalt itt meg tud hallgatni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!