Oláh Ibolyát szidta a Megasztár egykori zsűritagja

Megasztár-finálé, 2004
Vágólapra másolva!
Majdnem 20 éve annak, hogy a Megasztár első szériája elstartolt a TV2 műsorán, melynek rengeteg tehetséges énekest köszönhet az ország. 2004-ben Tóth Vera került ki győztesként, a döntőben ellenfele Oláh Ibolya volt, aki – a legutóbb vele készült interjúban – olyan állításokat tett, melyre felhördült az egész stáb, aki akkoriban vele dolgozott.
Vágólapra másolva!

Nemrég egy mélyinterjú során kérdezték Oláh Ibolyát származásáról és pályafutásáról egyaránt, mely utóbbinak szerves része volt a tehetségkutató verseny. A dicséretek és szép szavak mellett szép lassan elkezdett egy burkoltan kritikus hangnemet venni a beszélgetés.

Tóth Vera Forrás: TV2

Bár Oláh Ibolya nagyon tehetségesnek tartja Verát és szerinte megérdemelten nyert, végül rábólint arra, hogy manipulálhatták a szavazatokat.

Az elmúlt napokban emiatt a vádaskodás miatt kerekedett egy hatalmas online vita a régi zsűritagok, versenytársak és Ibolya között, mert nem tudtak elmenni emellett szó nélkül. Bakács Tiboron, Tóth Verán, Tóth Gabin túl a rég nem látott Pierrot – polgári nevén Marosi Z. Tamás – éles kritikát fogalmazott meg Facebook-oldalán, ahol érkeztek a kommentek a szakmabeliektől. Torres Dani is kiakadt, ő azt kommentelte, hogy inkább meg sem nézi az Ibolyával készült interjút.

Soma és Bakács országosan a Megasztárral lett ismert Forrás: TV2

Pierrot mindamellett, hogy tehetségesnek tartja Ibolyát, a következőket fogalmazta meg az énekesnő állításaival kapcsolatban:

Ezentúl reagált Ibolya származásával kapcsolatos sérelmeire is:

Ibolya az interjúban azt is állította, hogy versenytársaival többször szóvá tették, hogy lehetne több magyar nyelvű dal – mivel sokan nem tudtak jól angolul – de süket fülekre találtak. Pierrot kitért erre a kritikára is, megvédte a stábot, és tisztázta, hogy a dalválasztásban szabad teret kaptak a versenyzők, de ő szívesen segített, ha valakinek – legtöbbször Ibolyának – nem volt saját ötlete. A férfi szerint Ibolya nagyon nehéz természet, nem tud alkalmazkodni, ezért is volt mindenki számára nagyon nehéz a vele való együttműködés.