Nem tudni, mi történt Zámbó Krisztián és volt menyasszonya között

Zámbó Krisztián
Vágólapra másolva!
Június elején jelentette be Zámbó Krisztián és menyasszonya, Takács Zsuzska, hogy tizenegy év után végleg elváltak útjaik. A kapcsolatuk során többször is előfordult, hogy csúnyán összevesztek és szakítottak, de valahogy mindig újra visszataláltak egymáshoz. Lehet, hogy most is ez történt.
Vágólapra másolva!

Igaz, most sem váltak el haragban és Takács Zsuzska még takarítani is visszajárt volt párjához, de váltig állították, hogy jó a viszony kettejük között, azonban békülésről szó sincs. Most mégis gyanút fogtak a rajongók, ugyanis az utóbbi időben egyre több közös fotót osztanak meg magukról.

Legutóbb a Velencei tónál búcsúztatták a nyarat kettesben, a közös fotó alatt el is indultak a találgatások, hogy kibékült-e az egykori jegyespár. Zámbó Krisztián egyelőre kitérő választ adott, lehet még maguk sem biztosak a dologban, addig nem szeretnék elárulni hol tart a kapcsolatuk.

mi mindig jó kapcsolatban leszünk, történjen bármi" – idézi a Bors Zámbó Krisztián válaszát, amit a kommentelők érdeklődésére írt.