A hazug bocsánatkéréssel még tovább alázták a kisgyereket Sebestyén Balázsék

Celeb vagyok, ments ki innen
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Sebestyén Balázs és társa az RTL Klub egyik műsorában megalázó helyzetbe hoztak egy kisfiút, akinek előre megtanult válaszokat kellett adnia olyan magyarul feltett kérdésekre, melyeket nem is értett: hülyeségeket vagy a kisfiú számára megalázó dolgokat kérdeztek tőle, melyekre helyeselve kellett felelnie. Az RTL Klub dolgozói a családját és a testsúlyát is célpontba vették, közben pedig nagyokat röhögtek rajta. Az adás után sokan felháborodtak, melynek hatására elhangzott ugyan egy bocsánatkérés a másnapi műsorban, de a műsorvezetőknek sikerült még mélyebbre süllyedniük, és még jobban megalázni ezzel a kisfiút és a családját.
Vágólapra másolva!

A csatorna Kolumbiában forgat egy műsort, melynek keddi adásában egy helyi, vagyis egy kolumbiai, körülbelül 8-10 éves gyereket csúnyán megaláztak a műsorvezetők, miközben igennel kellett felelnie az anyanyelvén a Vadon által feltett, általa nem értett kérdésekre. Sebestyén Balázs társa az arcába hajolva, katonásan kérdezgette tőle, hogy tudja-e, hogy ő az apja, vagy hogy tisztában van-e azzal, hogy ha továbbra is ennyi fánkot eszik, milyen kövér lesz felnőttként. A gyerek ezekből semmit sem értett, csak adta sorban az előre megtanult "Sí Señor!" válaszokat.

Forrás: Instagram

Az eset nagy felháborodást keltett, a másnapi adásban pedig elhangzott ennek hatására egy bocsánatkérés, amit nyilvánvalóan nem vettek komolyan a műsorvezetők. Rögtön az első percekben Sebestyén Balázs leállította a társát, aki köszöntötte volna a nézőket, hogy ne szólaljon meg, mert "abból csak a baj van."

Végül mégis hagyták szóhoz jutni Vadont, akit megint figyelmeztetett Balázs, hogy "csak ne csináljon megint bajt", és így hangzott a magyarázata: "A tegnapi műsorban volt egy jelenet, amit egy általunk Pedrónak nevezett kisfiúval együtt játszottunk el, és azt szeretném mondani, hogy mindenkitől elnézést kérek, akit megbántottam ezzel a jelenettel. Nem ez volt a célom, ironizálni szerettem volna, sajnálom, hogy ha nem jött át, elnézést, tanultam belőle... (...) Tudom, hogy így utólag ez már egy picit eső után köpönyeg, de ennél többet nem tehetek. Tényleg tanultam belőle, nem fog többet előfordulni, igyekszem" – mondta Vadon, akire szinte azonnal rá is szólt Sebestyén Balázs, hogy ne is mondjon többet, és kitért arra, hogy "ezért alaposan meg lesz büntetve, már úton van a büntetése."

A műsorban egyértelműen poént csináltak a bocsánatkérésből is, ezzel még tovább alázva a kisgyereket.

Sebestyén Balázs szinte minden mondatnál vigyorogva figyelmeztette Vadont, hogy ne szólaljon meg, mert "abból csak a baj van", és ha mégis megszólalt, leintette, hogy "ne, ne, ne!" vagy kérte, hogy "óvatosan" beszéljen. Nyilvánvaló, hogy a bocsánatkérésük nem volt őszinte,

továbbra sem értik, mi volt a baj a kisfiú megalázásával.

Az eset a magyar sztárok körében is nagy felháborodást keltett, egyre többen fejtik ki véleményüket és írnak dühös megjegyzéseket az RTL Klub műsora miatt - erről itt olvashat bővebben.